
Újabb kétmilliárd euróval segítik Ukrajnát lőszerrel egy uniós tagállami alapból

Ukrajnának szánt segítségről egyeztettek hétfőn az uniós védelmi és külügyminiszterek.
„Lőszerre van szükségünk, és gyorsan”– foglalta össze Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, milyen üzenetet kaptak a miniszterek ukrán kollégájuktól, Dmitro Kulebától, aki videón kapcsolódott be az ülésbe.
Három dologban egyeztek meg:
- Egymilliárd euróval térítenek már raktáron lévő, főleg tüzérségi lőszereket vagy ukrán kérésre rakétákat az Európai Békekeretből. Ebből a „rendes” uniós költségvetésen felüli, a közelmúltban kétmilliárd euróval emelt alapból eddig is az EU-n kívülre, főleg Ukrajnába küldött katonai eszközöket társfinanszíroztak utólag a tagállamoknak, Josep Borrell szerint nagyjából 55-60 százalékot téríthetnek a költségekből.
- További egymilliárd eurós segítséggel új lőszereket vásárolnak az „európai ipartól”. A szerződéseket május végéig szeretnék megkötni. Az Európai Védelmi Ügynökség közös beszerzési projektjet indít 17 uniós országgal és Norvégiával, jelentette be az uniós szerv, de Josep Borrell szerint más tagállamok is érdeklődnek a csatlakozás iránt. Az EU kvázi-külügyminisztere több mint húsz résztvevővel számol. (Ahogy arról korábban írtunk, a Politico szerint előzetesen 25 tagállam érdeklődött, de az előzetes hírekkel szemben Ausztria szerepel a 18 résztvevő között.) Az ügynökség főleg nagy kaliberű, 155 milliméteres tüzérségi lőszert szerezne be gyorsan. A találkozó után kiadott dokumentum szerint ezt is az Európai Békekeretből fizetnék.
- Emellett a termelést is szeretnék felpörgetni, mert „most olyan helyzetben vagyunk, amiben 60 éve nem voltunk”: „tetszik vagy sem – és az biztos, hogy nekünk sem tetszik – a határunkon egy háborúval kell szembenéznünk”. A hidegháború vége óta folyamatosan leépült az európai védelmi képesség, de „a környezet drámaian megváltozott”. A tanácsi dokumentum az EU javaslattevő szervétől, az Európai Bizottságtól várja a konkrétumokat arról, hogyan támogassák az európai védelmi ipart, „beleértve, ahol az megfelelő, az uniós költségvetés mozgósítását”.
A cél, hogy egy éven belül egymillió tüzérségi lőszert biztosítsanak.

Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
FeliratkozásKárpátalja
Ülésezett a Beregszászi Városi Tanács
16:08 Május 2, 2025
Lezajlott a Beregszászi Városi Tanács végrehajtó bizottságának soros ülése
15:12 Május 2, 2025
A kárpátaljai magyarok jogi helyzetéről tárgyalt Magyar Levente Olha Sztefanyisinával Budapesten (videó)
15:20 Április 30, 2025
„Építkezések helyett parkokat!”: Ungvár lakosság a zöldövezetek védelmében szólalt fel a városi tanács ülésén
10:30 Április 18, 2025
Magyar Levente Kárpátalján (videó)
15:45 Április 12, 2025
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Zelenszkij sürgette a háborúhoz szükséges erőforrások megvonását Oroszországtól
20:34 Május 7, 2025
Következményekkel fenyegeti Ukrajna Külügyminisztériuma a moszkvai díszszemlén katonákkal részt vevő semleges országokat
16:50 Május 6, 2025
Szirszkij: a kurszki ukrán hadművelet elérte céljainak nagy részét
20:08 Május 5, 2025
Julie Davis, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségének ügyvezetője megérkezett
16:55 Május 5, 2025
Megkezdte munkáját az USA újonnan kinevezett ideiglenes ügyvivője Kijevben
09:09 Május 5, 2025
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Életbe lépett Putyin háromnapos tűzszünete, Ukrajna bizalmatlan
10:30 Május 8, 2025
Az erdélyi magyarság kegyeit keresi a román elnökválasztás nagy esélyese
10:10 Május 8, 2025
J. D. Vance: ha nincs előrelépés Kijevben és Moszkvában, az amerikai fél kiszállhat a békefolyamatból
09:48 Május 8, 2025
Merz első útja Párizsba vezetett, Macronnal közösen álltak ki Ukrajna mellett
09:09 Május 8, 2025
Oroszországnak engedményeket kell tennie, mert túl sokat kér
08:48 Május 8, 2025
Több hír a világból