A lengyelek több mint fele támogatja az amerikai katonai jelenlét növelését

A lengyelek több mint fele támogatja az amerikai katonai jelenlét növelését

17:45 Június 23, 2020

Politika 2827 4 хвилини

A lengyelek hatvan százaléka támogatja az amerikai katonai jelenlét növelését – derül ki a Dziennik Gazeta Prawna lengyel napilapban kedden közölt felmérésből. A lap szerint több amerikai katona érkezik majd Lengyelországba, mint eddig tervezték.

 A felmérés szerint az amerikai erők tervezett növelését a válaszolók 60 százaléka határozottan támogatja, illetve „inkább támogatja”, míg 30 százalék kisebb-nagyobb mértékben ellenzi, a megkérdezettek 10 százalékának pedig nincs róla véleménye. Egyúttal a válaszadók 81 százaléka úgy látja: a megnövelt jelenlétet a lengyel és az amerikai félnek egyenlő mértékben kell finanszíroznia.

A felmérést egy nappal a washingtoni lengyel-amerikai államfői találkozó előtt hozták nyilvánosságra. Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök a kétoldalú védelmi együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyal, napirendre kerülnek a kereskedelem, az energiaügy, valamint a telekommunikációs biztonság kérdései is.

A találkozót megelőző diplomáciai tárgyalások „sokkal ambiciózusabb eredményeket hoztak, mint amilyenekről eddig szó volt” – írja a varsói kormánnyal szemben távolságtartó gazdasági és politikai lapnak számító Dziennik Gazeta Prawna.

A napilap értesülései szerint akár kétezerrel is nőhet a Lengyelországba telepített amerikai katonák száma, miközben a tavalyi lengyel-amerikai biztonságpolitikai nyilatkozat értelmében az állományt ezer katonával emelték volna. Jelenleg mintegy 5 ezer amerikai katona állomásozik Lengyelországban, a 2017-ben állandó rotációs jelleggel telepített alakulatokban.

Trump múlt héten jelentette be, hogy Washington 34 és fél ezerről 25 ezerre csökkenti a Németországban állomásoztatott amerikai katonák számát. A Dziennik Gazeta Prawna nem írja, hogy a katonákat Lengyelországba honnan vezénylik át. Szó esik viszont a cikkben arról, hogy harminc F-16-os amerikai vadászrepülőgépet telepíthetnek át a németországi Spangdahlemben működő bázisról.

Áttelepítik Lengyelországba továbbá Kentuckyból az amerikai hadsereg 5. hadtestének parancsnokságát – írja a lap. A készülő megállapodás keretében Lengyelország átvesz öt C-130H Herkules katonai szállítórepülőgépet is, a feleslegessé vált amerikai hadfelszerelést hasznosító (Excess Defense Articles, EDA) program keretében.

Korábbi sajtóértesülésekkel szemben nem kerül napirendre Lengyelország csatlakozása a taktikai atomfegyverek külföldi telepítését lehetővé tevő NATO-programhoz (Nuclear Sharing) – olvasható a cikkben.

A védelmi kérdéskör mellett viszont szándéknyilatkozat születhet a lengyelországi atomerőmű létesítésének amerikai hitelezéséről – értesült a lengyel lap.

A Lengyelországba érkező amerikai katonák széles körű mentelmi jogot kapnak majd, nagyobbat, mint amilyet Németországban vagy Japánban élveznek. Lengyelország vállalta a megerősített amerikai jelenlét költségeinek „jelentős” részét – írják továbbá, megjegyezve: ennek  részleteiről nincs információ.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei