Kijevbe várják a héten Szijjártó Pétert – Vaszil Bodnar
Ukrajna Külügyminisztériuma Kijevi látogatásra várja a héten Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert – jelentette be Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes hétfőn az Unkrinform állami hírügynökségnek adott interjújában.
Bodnar riporteri kérdésre válaszolva, hogy orosz médiahírek szerint Szijjártó Péter szerdán jelen lesz Moszkvában a koronavírus miatt elhalasztott győzelem napi katonai díszszemlén, kifejtette: „ha elemezzük Magyarország Oroszország-politikáját, akkor látható, hogy a párbeszéd a két ország között nem szünetelt.” Természetes, hogy a hivatalos Budapest joga annak eldöntése, kivel milyen szintű politikai kapcsolatokat tart fenn – tette hozzá. „Azonban mi kiegyensúlyozott megközelítésre számítunk, sőt reméljük, hogy Szijjártó Péter Ukrajnába látogat, és ezen a héten láthatjuk őt Kijevben, tehát az egyensúly be lesz tartva” – hangsúlyozta Vaszil Bodnar, aki Petro Porosenko elnöksége idején is a mostani tisztségét töltötte be.
(vb/ukrinform.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás