Sepsiszentgyörgy zászlaja nem felel meg a román legfelsőbb bíróságnak

Sepsiszentgyörgy zászlaja nem felel meg a román legfelsőbb bíróságnak

21:37 Február 23, 2023

Politika 795 3 хвилини

Megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság a kormányhatározatot, amely 2021-ben Sepsiszentgyörgy hivatalos jelképévé nyilvánította a székelyföldi város önkormányzata által jóváhagyott zászlót.

A bíróság közigazgatási részlegén kedden meghozott végzés szerint a bírák megalapozatlannak találták és elutasították a bukaresti kormány és Sepsiszentgyörgy városi tanácsa fellebbezését, így jogerőre emelkedett a brassói táblabíróság tavaly áprilisi alapfokú határozata, amely helyt adott a zászlót kifogásoló két román civil szervezet kifogásának.

A bukaresti kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára fogadta el a sepsiszentgyörgyi – arany- és kék sávos, közepén a település címerét ábrázoló – városzászlóról szóló határozatot. A leírás szerint a település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette aranynap és ezüsthold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település nevét adó lovas Szent György és a sárkány látható.

Az „egynemzetiségűnek” minősített jelkép hivatalossá tétele ellen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) kezdeményezett bírósági eljárást, amelybe utóbb a – magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító – Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott.

A két civil szervezet álláspontja szerint Sepsiszentgyörgy zászlaja nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a város lakosságának 25 százalékát kitevő románságot képviselnék, és azt is nehezményezték, hogy a városzászló a székely zászló színeit tartalmazza.

Antal Árpád polgármester értetlenségét fejezte ki a legfelsőbb bíróság döntésével kapcsolatban, és jelezte, újrakezdik az engedélyeztetési eljárást.

„Teljes mértékben betartottuk a törvényt. Úgy véljük, hogy a város zászlaja nem monoetnikus, azok pedig, akik kifogást emeltek a zászló ellen, tulajdonképpen a címert kifogásolták, melyet a kormány még 2007-ben jóváhagyott, és az Országos Heraldikai Bizottság jóváhagyását is megkapta. Újraindítjuk az engedélyeztetési eljárást, mivel csak a kormányhatározatot semmisítették meg, a sepsiszentgyörgyi önkormányzatét nem” – fogalmazott a székelyföldi város elöljárója.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei