Hollandia bekérette az orosz nagykövetet a maláj gép körüli botrány miatt

Hollandia bekérette az orosz nagykövetet a maláj gép körüli botrány miatt

12:50 Február 10, 2023

Politika 1057 4 хвилини

Українська

A holland külügyminisztérium csütörtökön beidézte a hágai orosz nagykövetet, miután a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán közölte, erős jelek utalnak arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – írta az NlTimes hírportál Mark Rutte kormányfő bejelentésére hivatkozva.

A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az orosz nagykövetnek magyarázattal kell szolgálnia a feltételezésekkel kapcsolatban, azonban elutasította a nagykövet kiutasítására vonatkozó koalíciós javaslatokat, mivel véleménye szerint Hollandiának fenn kell tartani a kommunikációt a Kremllel.

A 66-os Demokraták (D66) balliberális kormánykoalíciós párt képviselői szerint, ki kell utasítani az orosz nagykövetet, mivel „bebizonyosodott” Putyin orosz elnök személyes részvétele a maláj utasszállító tragédiájában.

Egyértelmű, hogy Oroszország Putyin irányítása alatt többé nem lehet Hollandia együttműködő partnere – nyilatkozta a hírportálnak egy D66-os parlamenti képviselő.

Az ügyben eljáró, holland vezetésű – holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű – nemzetközi nyomozócsoport szerdán közölte, hogy az orosz elnök érintettségét egy orosz tisztségviselők közötti 2014-es telefonbeszélgetés lehallgatása bizonyítja; eszerint Putyin jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy a szeparatisták felszerelés iránti kérelmét teljesíteni lehessen.

Arról is tájékoztattak, hogy további vádemelés nélkül felfüggesztették az MH17-es járat lelövésével kapcsolatos nyomozást, mivel nem áll rendelkezésükre elegendő bizonyíték újabb büntetőeljárások megindításához.

Megjegyezték, sok új információt szereztek különböző érintettekről, köztük orosz tisztségviselőkről, a részvételükre vonatkozó bizonyítékok jelenleg azonban nem elégségesek ahhoz, hogy azok alapján új eljárásokat lehessen indítani.

Tavaly novemberben a holland bíróság távollétében életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt két orosz és egy oroszbarát ukrán szeparatistát, akik a gépet eltaláló mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt, tevékenyen hozzájárulva ezzel a fedélzeten tartózkodók halálához.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár –, valamint a legénység is életét veszette. Oroszország mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei