Tony Blair: a nyugati politikai és gazdasági dominancia korszaka a végéhez közeledik

Tony Blair: a nyugati politikai és gazdasági dominancia korszaka a végéhez közeledik

16:54 Július 17, 2022

Politika 1894 3 хвилини

Українська

A volt brit miniszterelnök nemrég egy beszédében úgy fogalmazott, hogy a nyugati politikai és gazdasági dominancia korszaka a végéhez közeledik.

Sir Tony Blair, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke nemrég egy beszédében úgy fogalmazott, hogy a nyugati politikai és gazdasági dominancia korszaka a végéhez közeledik, utalva ezzel az orosz-ukrán háborúra, valamint arra, hogy rövidesen Kína is szuperhatalommá válhat.

A volt brit miniszterelnök úgy látja, a nyugati hatalmaknak jelentősen növelniük kell védelmi kiadásaikat, mindezt annak érdekében, hogy megőrizzék katonai fölényüket, eközben pedig nyitniuk kell a fejlődő országok felé is, hogy kapcsolataik erősítésével “bővítsék hatalmukat”.

Véleménye szerint Putyin “brutális és indokolatlan” ukrajnai inváziója “tökéletesen megmutatta, hogy miért nem várhatják el többe automatikusan a világ nagyhatalmaitól, hogy betartsák az egyébként elfogadott nemzetközi normákat” – idézte a Sky News.

Kijelentette, Putyin tetteinek eredményeképpen arra is érdemes felkészülni, hogy Kína is megmozdul, noha hangsúlyozta, nem arra akar célozni, hogy Kína a közeljövőben megpróbálná erőszakkal elfoglalni Tajvant, ám rámutatott, arra sem lehet alapozni a politikát, hogy “úgysem teszi meg”.

Kiemelte, még ha félre is tesszük a feltételezést Tajvan kapcsán, nem mehetünk el azon tények mellett, miszerint a kínai vezetés szemmel láthatóan egyre agresszívabb módon próbál versenyezni azért, hogy minél nagyobb befolyása legyen a térségben.

Végezetül úgy fogalmazott, a nyugati politikai és gazdasági dominancia végéhez közeledünk, kiemelve, hogy szerinte a világ ezt követően kétpólusú, de akár többpólusú is lehet majd, s ez lehet az első alkalom a modern történelem során, hogy a Kelet “egyenrangú lehet a Nyugattal”.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei