Az első kört Sunak nyerte a brit miniszterelnökválasztáson

Az első kört Sunak nyerte a brit miniszterelnökválasztáson

10:23 Július 14, 2022

Politika 1101 3 хвилини

Українська

Ketten megint lemorzsolódtak, már csak hatan maradtak versenyben, Sunaknak az utolsó körben lehet különösen nehéz dolga.

Rishi Sunak nem csupán beütötte lemondásával az utolsó szöget Boris Johnson miniszterelnökségének koporsójába, de az utódlási verseny első körét is megnyerte a konzervatívok szavazásán – írja a Bloomberg.

A parlamenti frakció tagjai által leadott szavazatok közül az egykori pénzügyminiszter szerdán 88-at szerzett meg, míg a második helyen befutó Penny Mordauntnak csak 67 voks jutott. A harmadik helyre Liz Truss külügyminiszter futott be, kerek 50 szavazattal.

Az első kör kiesői pedig a pénzügyminiszteri székben Sunakot követő Nadhim Zahawi és Jeremy Hunt lettek, miután a szabályok szerint a legkevesebb szavazatot vagy 30-nál kevesebb voksot szerzők kiesnek. A következő szavazásra csütörtökön kerül sor, azonban Sunak helyzetét nehezíti, hogy a közvéleménykutatások szerint az utolsó két fő között döntő párttagok körében mind Mordaunt, mind Truss népszerűbb nála.

A dicstelen, botrányokkal tarkított Johnson-korszakot követően a párt és a kormány vezetésére áhítozó jelöltek az elmúlt napokban a párt jobboldalát igyekeztek megnyerni maguknak, hiszen jól tudták, a szavazatok többsége onnan érkezhet. Ezt a taktikát egyébként maga Johnson is sikerrel alkalmazta, valahányszor támadások kereszttüzébe került.

Mindennek hatására számos ígéret hangzott el – melyek közül több a globális minimumadóval is szembe megy – főként az adócsökkentésekkel kapcsolatban, de a Margaret Thatcherre hivatkozó politikusok közül Truss és a főügyész Suella Braverman ment a legtovább, ők mind a ketten továbbra is versenyben vannak.

Ezzel szemben Sunak azt ígérte, csak az infláció visszaszorítását követően csökkentené az adókat.

Támogatói között a párt olyan erős emberei is megtalálhatóak, mint Dominic Raab miniszterelnök-helyettes, a közlekedési miniszter Grant Shapp és Steve Barclay egészségügyi miniszter. Azonban még pénzügyminiszterként is adót emelt, ami a későbbiek során a hátrányára válhat. A versenyben hatan maradtak a csütörtöki voksolás előtt. Eredmény szeptember 5-re várható.

(hirado.hu/euronews.com)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei