Nyolcra szűkült a lista

Nyolcra szűkült a lista

14:02 Július 13, 2022

Politika 1110 4 хвилини

Nyolc jelölt indulhat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért – közölte kedd este az alsóházi konzervatív frakció illetékes szakpolitikai bizottságának elnöke. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit. Az indulási szándék bejelentésének, illetve a szükséges számú támogatás összegyűjtésének határideje kedd este lejárt.

Sir Graham Brady, a konzervatív alsóházi képviselők alkotta 1922 Bizottság – a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős szakpolitikai frakciótestület – elnöke a határidő lejárta utáni tájékoztatóján közölte: a vezetőválasztási versengésben Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszter, Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, volt védelmi miniszter – a brit védelmi tárca első és eddig egyetlen női vezetője –, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, Liz Truss külügyminiszter, Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, Nadhim Zahawi pénzügyminiszter, Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár és Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója indulhat.A mezőny eredetileg tizenegy főből állt, de Sajid Javid volt egészségügyi miniszter, Grant Shapps közlekedési miniszter és Rehman Chishti helyettes külügyi államtitkár nem sokkal a határidő kedd esti lejárta előtt bejelentette, hogy visszalép. A pártvezetői tisztségre pályázóknak egyenként legalább húsz frakciótag támogatását kellett elnyerniük ahhoz, hogy felkerüljenek a kedd este kihirdetett hivatalos jelöltlistára.

A jelölteknek a szerdán esedékes első frakciószavazási fordulóban legalább harminc konzervatív frakciótag voksát meg kell szerezniük ahhoz, hogy továbbjussanak a következő fordulókba.

A Konzervatív Párt frakciójának tagjai addig folytatják a szavazássorozatot, amíg két jelölt marad versenyben. A tervek szerint szerdán és csütörtökön is két-két szavazási fordulót tartanak, és ha szükséges, a jövő héten is lesznek frakciószavazások, de a szavazássorozatot a parlament július 21-én kezdődő nyári szünetéig le kell zárni.

A talpon maradó utolsó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással. Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be. A Conservative Home nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló befolyásos online politikai fórum kedden közölte: a párttagság körében elvégzett friss felmérése alapján jelenleg Penny Mordaunt vezeti a népszerűségi listát 19,6 százalékos támogatottsággal. Kemi Badenoch 18,7 százalékkal a második, Rishi Sunak 12,1 százalékkal a harmadik helyen áll.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei