A német kancellár elismerte, hogy Steinmeier elnök miatt nem megy Kijevbe

A német kancellár elismerte, hogy Steinmeier elnök miatt nem megy Kijevbe

11:44 Május 3, 2022

Politika 1952 3 хвилини

Українська

Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy addig nem akar Kijevbe utazni, amíg Frank-Walter Steinmeier elnök nem látogat oda – adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál kedden az ARD német televízió Tagesschau című híradóműsorára hivatkozva.

A jelentés szerint Scholz kancellárt hetek óta bírálják az ukrajnai háború során tett lépései miatt. A német nehézfegyver-szállítással kapcsolatos, hetekig tartó hezitálás után a múlt héten fordulat következett be, és pozitív döntés született a légvédelmi ütegek szállításáról.

Azét is bírálják a német vezetőt, hogy több más nyugati vezetővel ellentétben ő még nem látogatott Kijevbe, hogy kifejezze támogatását Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Scholz ugyanakkor a ZDF televízió műsorában megvédte álláspontját. Arra a kérdésre, hogy mikor utazik az ukrán fővárosba, a kancellár azt mondta, továbbra is „eléggé példátlannak” tartja, ahogy az ukrán vezetés Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnököt „kiutasította”. „Ez akadályozza az ügyet” – hangsúlyozta.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy április közepén Steinmeier látogatása meghiúsult, mert az ukrán fél nem hívta meg. Lengyelország, Lettország, Észtország és Litvánia államfőivel akart Kijevbe menni, de azok végül nélküle utaztak el.

Andrij Melnik Ukrajna nagykövete élesen bírálta Scholzot, amiért nem akar Kijevbe látogatni. „Sértett virslit játszani nem hangzik túl állami dolognak. Ez a legbrutálisabb megsemmisítő háború az Ukrajna elleni náci támadás óta, ez nem óvoda” – fejtette ki véleményét az ukrán diplomata.

Scholz szerint azonban egy olyan országnak, mint Németország, „amely annyi pénzügyi támogatást, annyi katonai támogatást nyújt, amikor az Ukrajna számára fontos biztonsági garanciákról van szó, hogy „az elnöke nem jöhet ide”. A kancellár értésre adta, hogy először Steinmeier elnöknek kell Kijevbe látogatnia, utána talán ezt ő is megteszi.

(vb/eurointegration.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei