Erdogan nem fogadta el belügyminisztere lemondását

Erdogan nem fogadta el belügyminisztere lemondását

13:58 Április 13, 2020

Politika 3335 4 хвилини

Recep Tayyip Erdogan török elnök nem fogadta el Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnapi lemondását, amelyet ő arra hivatkozva nyújtott be, hogy a nagyvárosok lakosságának hétvégi kijárási tilalmáról szóló, pénteken tett minisztériumi bejelentés után országszerte százezrek tódultak az utcákra a koronavírus-járvány veszélye ellenére, és rohamozták meg az élelmiszerboltokat. A lemondás elutasítását vasárnap késő este az elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága jelentette be, hozzátéve, hogy Soylu folytatja munkáját.

A kommunikációs igazgatóság azt írta: a belügyminiszter, akit a 2016. júliusi puccskísérletet követően neveztek ki, sikeres munkát végez, amellyel „elnyerte a nemzet elismerését”. Rámutattak: Soylunak jelentős érdemei vannak a terrorszervezetek törökországi támadási „kapacitásának” nagyfokú csökkentésében, és a természeti katasztrófák – például földrengések – utáni mentést is mindig kiválóan koordinálta.

Hangsúlyozták: a belügyminiszter a fertőzés több mint egy hónappal ezelőtti törökországi megjelenése óta folytatott munkájával szavatolta, hogy a közbiztonsággal semmilyen gond ne legyen ebben az időszakban.

Az igazgatóság szerint Erdogan közölte Soyluval: nem találja helyénvalónak a lépését.

A belügyminiszter vasárnap este a Twitteren jelentette be lemondását. „Egy odaadással és alapossággal irányított időszakban minden tekintetben enyém a felelősség a hétvégi kijárási tilalom végrehajtását illetően, amely teljes mértékben a járvány megelőzését célozta” – írta. Úgy látta, hogy az embertömegekről megjelent képsorok „nem voltak összeegyeztethetők e tökéletesen irányított időszakkal”.

Mikroblog-bejegyzésében később úgy fogalmazott: „bocsásson meg nekem szent nemzetem, amelynek kárt okozni soha nem akartam, és tisztelt köztársasági elnökünk, akihez életem végéig hű leszek”.

A Hürriyet török kormánypárti napilapban vasárnap megjelent interjújában Soylu arról beszélt, hogy tudomásul vette és elfogadta a bejelentés időzítésével kapcsolatban őt ért bírálatokat. A politikus egyúttal közölte: nem látta előre, hogy ez fog történni, sőt más országok példájából kiindulva olyan esetben számított hasonlókra, ha a tilalomról két-három nappal előre értesítik a lakosságot. „Ezt akartuk elkerülni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 250–300 ezer ember tódult az utcákra a hír hallatán.

A kis-ázsiai országban a fertőzés megfékezése érdekében helyi idő szerint péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalom volt érvényben a 30 legnagyobb városban – köztük Isztambulban és Ankarában -, valamint a Fekete-tenger partján fekvő Zonguldak településen, amely a török szénbányászat központja, és ahol gyakoriak a légzőszervi megbetegedések. Az intézkedés 63 millió 640 ezer embert érintett.

Törökországban vasárnap 4789-cel nőtt az új koronavírussal diagnosztizáltak száma, amely így 56 956-ra emelkedett. A halálozások száma 97-tel 1198-ra nőtt.

Süleyman Soylu 2016. augusztus 31-én lett Törökország belügyminisztere, előzőleg, 2015 novemberétől a munkaügyi és társadalombiztonsági tárcát vezette.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei