Szlovák külügy: a nemzetközi jog megsértését jelenti a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok elismerése

Szlovák külügy: a nemzetközi jog megsértését jelenti a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok elismerése

17:54 Február 22, 2022

Politika 1196 2 хвилини

A szlovák külügyminisztérium kedden ismertetett álláspontja szerint Oroszország súlyosan megsértette a nemzetközi jogot és nemzetközi kötelezettségeit a kelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségének elismerésével.

A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Ivan Korcok külügyminiszter keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján azt mondta: ezzel a lépésével Oroszország megtagadta az oszthatatlan biztonság elvét, amely szerint a saját biztonság megteremtése nem mehet más biztonságának rovására.

„Oroszország megtagadja saját elveit, amelyekre hivatkozik” – mondta Ivan Korcok. A külügyminiszter szerint „Oroszország már nyíltan arról beszél, hogy a probléma, amivel nem tud egyenesbe jönni, Ukrajna létezése”.

Eduard Heger kormányfő a közösségi hálón reagált a két szakadár köztársaság elismerésére Azt mondta: ez a lépés az erőszakot és a gyűlöletet fokozza majd. „A Krím annektálása után Oroszország tovább használja azokat a módszereket, amelyek nem vezetnek sem békéhez, sem prosperitáshoz, sem az oroszok és az ukránok jó egymás mellett éléséhez” – jelentette ki.

Zuzana Caputová államfő Twitter-bejegyzésében ugyancsak a nemzetközi jog megsértésének minősítette a szakadár területek függetlenségének elismerését, amellyel szavai szerint Moszkva „a konfrontációt választotta a diplomácia helyett”.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei