Zelenszkij elnöki rendeletben tiltotta meg Ukrajna külpolitikájának a kommentálását

Zelenszkij elnöki rendeletben tiltotta meg Ukrajna külpolitikájának a kommentálását

18:57 December 22, 2021

Politika 4298 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök rendeletben tiltotta meg az ukrán állam külpolitikájának a kommentálását, amire ezentúl csak neki, a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek vagy az állami szerveknek csak az ő engedélyükkel lesz joga – közölte a korrespondent.net hírportál szerdán az államfői ukázra hivatkozva.

A jelentés szerint az elnök által aláírt rendelet értelmében csak az államfő, a miniszterelnök és a külügyminiszter nyilatkozhat Ukrajna külpolitikájáról, illetve más csak az ő engedélyükkel. Mint az ukáz szövege hangzik: „külpolitikai kérdésekről, nemzetközi jellegű kezdeményezésekről csak Ukrajna elnöke, Ukrajna miniszterelnöke és Ukrajna külügyminisztere tehet hivatalos nyilatkozatot.”

A rendelet előírja továbbá, hogy az állami szerveknek egyeztetniük kell álláspontjukat a Külügyminisztériummal, ha nemzetközi kapcsolatokat létesítenek vagy külföldi látogatásokat szerveznek. Az állami szervek külpolitikai nyilatkozatokat csak az elnök, a miniszterelnök vagy a külügyminiszter megbízásából tehetnek.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei