A brit védelmi miniszter szerint a Nyugat nem küld csapatokat Ukrajna védelmére

A brit védelmi miniszter szerint a Nyugat nem küld csapatokat Ukrajna védelmére

18:22 December 19, 2021

Politika 3386 2 хвилини

Українська

Ben Wallace brit védelmi miniszter egy televíziós interjúban azt mondta, hogy szerinte Nagy-Britannia és a nyugati országok nem küldenek csapatokat Ukrajna védelmére az orosz agresszióval szemben – adta hírül vasárnap a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint a védelmi miniszter a Spectator tévécsatornának nyilatkozva kétségét fejezte ki afelől, hogy Nagy-Britannia és szövetségesei csapatokat küldenek Ukrajnába egy nagyszabású orosz offenzíva esetén. „Tény, hogy Ukrajna nem tagja a NATO-nak, így nem valószínű, hogy valaki csapatokat küld majd Ukrajnába, hogy kihívja maga ellen Oroszországot” – hangsúlyozta. „Nem szabad ezzel megtévesztenünk az embereket” – mutatott rá.

Mint hírportálunk november 11-én beszámolt róla, a The Mirror című angol lap azt írta, Nagy-Britannia akár néhány órán belül 600 elitkommandósból álló egységet dobhat át Ukrajnába az Oroszországból kiinduló támadási fenyegetés tükrében. Az újság saját forrásaira hivatkozva közölte, hogy az angol elitalakulatot figyelmeztették, miszerint néhány órán belül Ukrajnába vezényelhetik. Az erre irányuló előkészületek azt követően kezdődtek el, hogy a védelmi miniszter és a külső hírszerzési hivatal, az MI-6 vezetője kijelentette, Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilvánvaló és valós veszélyt jelent Ukrajna és a Nyugat számára.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei