Nemzeti régiók: az Európai Bizottság elutasító döntése miatt szóbeli tárgyalást kér a Székely Nemzeti Tanács
Szóbeli tárgyalás megtartását kérte az Európai Unió Törvényszékétől a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Bizottság ellen indított perében – írja a Vajdaság MA hírportál. Az erdélyi szervezet hétfőn nyújtotta be kérelmét az úgynevezett európai polgári kezdeményezés ügyében.
Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság 2025 szeptemberében úgy döntött: nem terjeszt elő jogalkotási javaslatot arra az európai polgári kezdeményezésre, amely azt célozza, hogy az EU nagyobb figyelmet fordítson a nemzeti régiók támogatására és kulturális értékeik megőrzésére.

Az SZNT szerint a bizottsági döntés sérti az uniós jogot, ezért az Európai Unió Törvényszékéhez fordult, kérve a bizottsági határozat érvénytelenítését.
Az SZNT szerint az eset több olyan jogi és eljárásjogi kérdést is felvet, amelyek tisztázásához indokolt a szóbeli tárgyalás.
Álláspontjuk szerint a személyes meghallgatás lehetőséget adna arra, hogy a felek közvetlenül reagáljanak egymás érveire, pontosítsák álláspontjukat, valamint megválaszolják a törvényszék esetleges kérdéseit.
„Meggyőződésünk, hogy ez az ügy teljes körű és alapos elbírálásához vezethet” – hangsúlyozták. Az erdélyi magyar szervezet hozzátette: a törvényszék döntéséről tájékoztatni fogják a közvéleményt, ugyanis az ügy „erkölcsi támogatása ma is pont olyan fontos, mint az aláírások gyűjtése idején”.
Az SZNT közölte: a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezést több mint egymillió uniós polgár támogatta, és tizenegy tagállamban is összegyűlt a szükséges számú aláírás.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás