Brenzovics László: Megpróbálunk túlélni

Borúsnak látja az ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatok alakulását és a kárpátaljai magyarság helyzetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, de úgy véli, a nehézségek ellenére is jobb tárgyalni, mint nem tárgyalni. Brenzovics László erről a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban beszélt.

– Szijjártó Péter szerdai kijevi látogatására időzítve ukrán nacionalisták fenyegették meg ismét a kárpátaljai magyar szervezeteket azzal, hogy „magyar vér fog folyni”, ha a magyar külügyminiszter nem mondja le útját. Ez már a sokadik nyílt fenyegetés az elmúlt évekből, ismeretlenek korábban a KMKSZ irodáját is felgyújtották, az Ukrajna „ellenségeit” listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapján pedig az ön neve is szerepel. Mondhatjuk azt, hogy a rendszerváltás óta sosem éltek ehhez fogható megfélemlítő légkörben a kárpátaljai magyarok?
– Igen, mondhatjuk. 2014 óta olyan események történtek, amelyek korábban példátlanok voltak: magyarellenes tüntetések, fenyegető levelek, irodánk felgyújtása. Ezek sajnos megszokottá váltak, s mindig azokat az eseményeket előzik meg, amelyek fontosak lehetnének az ukrán–magyar kapcsolatokban. Jelenleg Szijjártó Péter látogatása volt ilyen esemény. A magyar kormány gesztusait, az újabb segélyek felajánlását Ukrajnának a kárpátaljai magyarság megfenyegetése követte.

– Mire vezethető vissza az ukrán nacionalisták fokozott aktivitása és a magyarellenesség megerősödése?
– A 2014-es események után elszabadultak a nacionalista indulatok Ukrajnában. Először az ukrán média kezdte el negatívan beállítani a magyarságot. Ez egyáltalán nem volt indokolt, hiszen a kárpátaljai magyarok Ukrajna lakosságának mindössze 0,3 százalékát alkotják, s lojális állampolgárai az országnak. Magyarország is megtett mindent annak érdekében a kezdetektől fogva, hogy Ukrajna integrálódhasson az európai struktúrákba. Jelentős szerepet vállalt Magyarország például az uniós vízummentesség megadásában. Erről azonban nem beszélt az ukrán sajtó, a kárpátaljai magyarságot folyamatosan szeparatistaként állította be, amely nem akarja megtanulni az ukrán nyelvet. Magyarországot pedig olyan országnak, amely ármánykodik, s az a célja, hogy visszaszerezze Kárpátalját. Ezt eredményesen sulykolták az elmúlt években, hiszen a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Oroszország után Magyarországhoz viszonyulnak a legnegatívabban az ukránok.

– Nemcsak a nacionalisták, de az állam részéről is zaklatásoknak vannak kitéve. Önnél is tartottak nemrég házkutatást az Ukrán Biztonsági Szolgálat kommandósai egy olyan büntetőügyre hivatkozva, amelyben azzal gyanúsítanak magyar szervezeteket, hogy az ország területi egységének megbontására, a határok erőszakos megváltoztatására törekednek. Az októberi ukrajnai önkormányzati választásokba való állítólagos magyar beavatkozás miatt pedig kitiltották az országból Grezsa Istvánt, a magyar kormány miniszteri biztosát. Mit tudnak tenni ebben a helyzetben?
– Megpróbálunk túlélni és a nehéz körülmények között folytatni munkánkat. Rendkívül abszurd dolog olyan embereket kitiltani, akik rendkívül sokat tettek annak érdekében, hogy Kárpátaljára különböző humanitárius támogatások érkezzenek, s elősegítsék a fejlődést a térségben. Évek óta zajlanak a jótékonysági alapítványok ellen nyomozások. Ezeken az alapítványokon keresztül juttatott a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Bethlen Gábor Alap jelentős támogatásokat Kárpátaljának, amelyek pozitívan befolyásolták a térség fejlődését, s nem mellékesen jelentős adóbevételt jelentenek Ukrajna számára. Most ezek ellen nyomoznak szeparatizmus vádjával, miközben paradox módon Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Szijjártó Péter egyetértettek abban, hogy Kárpátalján nincs magyar szeparatizmus. Ellentmondásos az is, hogy miközben házkutatások zajlanak és az ukrán sajtó ezeknek a szervezeteknek a munkatársairól, mint a szeparatizmus finanszírozóiról ír, az alapítványok tovább működhettek az elmúlt két évben, számláikat nem zárolták, zajlik a különböző pályázatoknak a végrehajtása. Ebből is következik, hogy nyomásgyakorlás és megfélemlítés zajlik. Dmitro Kuleba azt mondta az alapítványok ellen folytatott nyomozások kapcsán, hogy a leendő vádlottaknak a bíróság előtt kell majd bizonyítani ártatlanságukat, mintha nem lenne ártatlanság vélelme, s nem a vádlóknak kellene igazolniuk vádjaik megalapozottságát.

– Ön hogyan élte meg azt, hogy az otthonában is házkutatást tartottak? Meglepődött, vagy az elmúlt évek eseményeinek a tükrében számított rá?
– Nem lepett meg, hiszen két éve zajlanak a különböző kihallgatások, a dokumentumoknak a begyűjtése. A házkutatás módja azonban rendkívül durva és félelemkeltő volt, hiszen semmi sem indokolta, hogy állig felfegyverzett álarcos emberek hajtsák végre. Másrészt nyugodtan állunk e vizsgálatok elé, hiszen semmiféle takargatnivalónk nincs. Az alapítványok átláthatóan, az ukrán törvényeknek megfelelően működnek.

– A 2017-ben elfogadott oktatási, majd a 2019-ben megszavazott nyelvtörvény korlátozza a magyarokat abban, hogy anyanyelvüket használják. A gyakorlatban mennyire érezhető ezeknek a jogszabályoknak az alkalmazása?
– Érezhető, hiszen feszültséget, bizonytalanságot gerjesztenek ezek a törvények. Bár a magyar iskolák vonatkozásában 2023-ban lépnek hatályba az új szabályok, mégis csak elgondolkodik mindenki azon, hogy milyen jövője van saját gyermekének Kárpátalján, ha ez az iskolai oktatás átalakul és nagyrészt megszűnik. Példaként láttuk azt, hogy tavaly egy csapásra szűnt meg az orosz nyelvű oktatás Ukrajnában. Másrészt, a nyelvi kérdések mellett ez a törvény más abszurd dolgokat is tartalmaz: például az ötvenezernél kisebb lélekszámú városokban nem lehet középiskolát létrehozni. Ha ezen nem hajlandók módosítani, negyven magyar középiskolát kellene bezárni még a nyelvi szankciók életbe léptetése előtt. Ez azt jelentené, hogy magyar nyelven oktatni középiskolában csak Ungváron és Munkácson lehetne. Különös, a világon szinte példátlan gyakorlat az is Ukrajnában, hogy a magánszférában, a közszolgáltatásban, éttermekben, üzletekben, fodrászatokban is meghatározzák, milyen nyelven kell kommunikálnia a szolgáltatónak és a szolgáltatást igénybe vevőnek. Csak akkor térhetnek át másik nyelv használatára, ha közösen megegyeznek róla. Láttunk már példát arra, hogy visszaéltek ezzel, sőt Ukrajnában „nyelvi rendőrség” is van, amely ezeket a szabályokat felügyeli.

– Az oktatási és a nyelvtörvényt arra hivatkozva alkották meg, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek nem beszélik elég jól az ukránt. Van ebben igazság?
– Azt elismerem, hogy az ukrán nyelvet nem jó módszerrel oktatják a magyar iskolákban. Erre számos alkalommal felhívtuk már a figyelmet, és sok mindent tettünk annak érdekében, hogy ezen a helyzeten javítsunk. Én, mint tanár, aki orosz–magyar kéttannyelvű iskolában tanítottam, ahol az orosz nyelvű osztályban magyarok is tanultak, tudom azt, hogy ilyen módszerekkel nem javul a gyerekek tudásszintje és nyelvtudása. Ha ugyanis egyből arra kényszerítjük őket, hogy ne az anyanyelvükön tanuljanak, akkor nem csupán ezt a nyelvet nem fogják megfelelő szinten beszélni, hanem más tantárgyoknak az anyagait sem tudják elsajátítani. Másrészt emberi jogokról van szó. Emberi jog az, hogy a szülő megválaszthassa, milyen nyelven kívánja taníttatni gyermekét. Paradox módon az elmúlt években a legjobb eredményeket az orosz iskolák végzősei érték el az ukrán nyelvi tanulmányi versenyeken. S bár a magyartól távol álló nyelvről van szó, a magyar iskolások az átlagnál nem értek el rosszabb érettségi eredményeket ukrán nyelvből.

– Az ukrán–magyar kapcsolatok megromlása és ezzel párhuzamosan az ukrán nacionalisták fenyegetései még Petro Porosenko elnöksége idején kezdődtek, de úgy tűnik, Volodimir Zelenszkij alatt sem csitultak. Többet vártak Zelenszkijtől?
– Mindenki többet várt tőle. A választások előtt, hogy maximalizálja a szavazatokat, igyekezett ezt a témát kerülni, míg Porosenko a kampányának középpontjában tartotta az ukrán nyelv kiterjesztésének a kérdését. Mindenki arra számított, hogy ezeket a szigorú intézkedéseket felülvizsgálják, de ez nem történt meg. Ennek következtében rendkívüli mértékben visszaesett Zelenszkij és pártja támogatottsága: másfél évvel a választások után a Nép Szolgája csak a negyedik legnépszerűbb párt Ukrajnában.

– Minden nehézség ellenére a magyar kormány igyekszik fenntartani a kommunikációs csatornákat Kijevvel. Lát esélyt arra, hogy előbb-utóbb pozitív irányba mozdulnak el a kétoldalú kapcsolatok?
– A közeljövőben nem. Szijjártó Péter látogatása is azt mutatta, hogy egy helyben toporgunk. Míg Magyarország széles gesztusokat tesz – a napokban száz lélegeztetőgépet adományozott –, ajánlatokkal áll elő, ezek nem vezetnek semmire. Ezek a gesztusok az ukrán központi médiában egyáltalán nem jelennek meg, ukrán részről nem értékelik őket. A jelenlegi politikai helyzetben nem igazán látom azt, hogy az oktatási vagy nyelvi kérdésekben jelentős előremozdulás történne. Dmitro Kuleba a látogatás előtt kijelentette, hogy nem fognak módosítani az oktatási törvényen, de a megbeszélések során legalább megegyeztek abban, hogy tárgyalnak a kérdéskörről az oktatási vegyesbizottság ülésén. Azt is aggasztónak tartom, hogy már évek, évtizedek óta nincs előrelépés a mindkét fél számára és Kárpátalja számára is fontos infrastrukturális projektek megvalósításában, mint a Tisza-híd felújítása, az új határátkelők kiépítése, az autópályák összekötése. Volt egy rendkívül érdekes momentuma is a szerdai látogatásnak: a tárgyalásokon a kárpátaljai magyarság megválasztott képviselői közül senki sem vett részt, ezzel szemben ott volt az államfő által nemrég kinevezett megyei adminisztráció elnöke és elnökhelyettese, ami arra utal, hogy Ukrajna a két ország kommunikációjában ezekre a személyekre helyezi majd a hangsúlyt. Ennek ellenére jobb tárgyalni, mint nem tárgyalni. Üdvözlendő Szijjártó Péternek és a magyar kormányzatnak az a szándéka, hogy egy normális párbeszédet alakítson ki.

Forrás: Magyar Nemzet