Oroszország 11 európai országgal mondta fel a katonai- és védelmi megállapodásait

Oroszország 11 európai országgal mondta fel a katonai- és védelmi megállapodásait

14:47 December 22, 2025

Politika 367 3 хвилини

Українська

Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin pénteken aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi az orosz védelmi minisztérium számára azt, hogy felmondja a tizenegy nyugati országgal, köztük Németországgal, Nagy-Britanniával és Lengyelországgal kötött nemzetközi katonai szerződéseket.

Az erről szóló dokumentumot pénteken tették közzé a hivatalos kormányzati jogi információs internetes portálon – számolt be róla az Interfax orosz hírügynökség.

A rendelet értelmében Oroszország Védelmi Minisztériuma felmondhatja a védelmi minisztériumok közötti együttműködési megállapodásokat

  • Belgiummal,
  • Bulgáriával,
  • Csehországgal,
  • Dániával,
  • Hollandiával,
  • Horvátországgal,
  • Lengyelországgal,
  • Németországgal,
  • Norvégiával,
  • Romániával,
  • valamint felmondhatja az Oroszország és Nagy-Britannia katonai minisztériumai közötti egyetértési megállapodást.

A Kreml mostani lépése nem az első ilyen az elmúltidőszakban. December elején szintén az Interfax orosz hírügynökség adta hírül, hogy Oroszország felmondja a katonai együttműködési megállapodásokat Kanadával, Franciaországgal és Portugáliával.

Az akkori lépést egy üzengetés előzte meg, ami Radoslaw Sikorski a lengyel külügyminiszter és Vlagyimir Putyin között történt. Az orosz elnök közvetlenül a Kremlben zajló béketárgyalások előtt bejelentette, hogy országával készen áll egy háborúra.

A NATO, reagálva erre az orosz döntésre, felbontotta Oroszország-tanácsának alapító okiratát. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a brüsszeli NATO-miniszterek találkozója után jelentette be, hogy a NATO Oroszország-tanácsának alapító okirata már nem érvényes, amely a szervezet Oroszországgal való biztonsági együttműködését garantálta

„Ez valami olyasmi, amire az egymást követő lengyel kormányok már törekedtek, most pedig végre valósággá vált” – mondta akkor Sikorski.

A szóban forgó NATO-együttműködési intézményt akkor hozták létre, amikor még úgy tűnt, hogy az európai biztonság Oroszországgal együttműködésben megvalósítható.

Erre reagált akkor Moszkva úgy, hogy a Kanadával, Franciaországgal és Portugáliával kötött megállapodásait felmondja. Érdekesség, hogy a kanadai-orosz megállapodást még nem Oroszország, hanem a Szovjetunió kötötte.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei