Tajvan: Kína nagyobb fenyegetést jelent, mint valaha

Tajvan: Kína nagyobb fenyegetést jelent, mint valaha

11:30 Január 6, 2021

Politika 3242 3 хвилини

Tavaly Tajvan légterébe 380 alkalommal hatoltak be kínai harci gépek. Ez a szám minden korábbinál magasabb – közölte kedden a szigetállam védelmi minisztériumának egyik tisztviselője.

Sih Sun-ven szóvivő úgy vélekedett, hogy ez veszélyt jelent a regionális és nemzetbiztonságra. Hozzátette: a kínai repülőgépek azért vették célba ezt a területet, hogy teszteljék a tajvani katonai választ, nyomást gyakoroljanak a tajvani légvédelemre, továbbá tevékenységükkel kiszorítsák a tajvani gépeket saját légterükből.

Az adatok ismertetésével egy időben a tajvani Nemzetvédelmi Kutatóintézet a kínai hadseregről szóló éves jelentésében arra figyelmeztetett, hogy 25 éve nem irányult ekkora fenyegetés a sziget felé a Tajvani-szoros túlpartjáról. Jeremy Hung, a jelentés társszerzője szerint a kínai gépek tavaly legalább 110 napon megközelítették Tajvant, illetve behatoltak védelmi övezetébe. A szakértő szerint ezeknek a hadműveleteknek az a célja, hogy jelezzék Tajvannak, nem mehet túl egy bizonyos határon az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataiban.

Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után, 2016-ban fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételének tekint. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

(MTI/magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei