Trump vizsgálatot követel az ellene folytatott impeachment ügyében
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a saját közösségi oldalán, a Truth Social platformon felszólította az illetékes hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot a 2019-es „ukrajnai impeachment” ügyében. A bejelentést Trump azután tette, hogy egymás után kétszer is tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Az ellenem folytatott ukrajnai impeachment törvénytelenebb csalás volt még a Watergate-botránynál is. Őszintén remélem, hogy az illetékes szervek, köztük a kongresszus alaposan kivizsgálják ezt!”

Adam Schiff rendkívül tisztességtelen és korrupt módon járt el.
„Számos törvényt és eljárást megszegtek, sőt semmibe vettek!” – írja a közösségi oldalán Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke.
Az előzményekről: az Egyesült Államokban a demokraták 2019 őszén kezdeményezték az „impeachment-eljárást” Donald Trump ellen, és megvádolták, hogy a volt elnök telefonon kérte Volodimir Zelenszkijt, hozzon nyilvánosságra terhelő információkat Joe Biden családjáról és ukrajnai érdekeltségeiről.
Az eljárás nem vezetett a hivatalából való eltávolításához, mivel a demokraták nem rendelkeztek bizonyítékokkal.
Trump korszakváltó küzdelme állhatott az impeachment mögött. Az amerikai elnökkel szemben indított impeachment egy jogi köntösbe bújtatott, valójában szubjektív, politikai jellegű eljárás. Történelmi tapasztalat, hogy a felszín alatt korszakváltó politikai küzdelmek húzódnak meg – szögeztük le korábban.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás