Ferenc Viktória: az emberek békét szeretnének
Az Európai Parlamentben folytatódó vita középpontjába a béke került, amelyet az európai emberek egyre sürgetőbben követelnek. Ferenc Viktória a Fidesz kárpátaljai származású EP-képviselője kiemelte, hogy Ukrajna lakosai is békére vágynak, miközben a kárpátaljai magyarokat diszkrimináció és jogkorlátozás sújtja.
Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy „az Európában és az Ukrajnában élő emberek is békét szeretnének, túl régóta szenvednek már és nemcsak szenvednek, hanem meg is halnak a harctéren vagy már a besorozások során átélt embertelen bánásmód következtében”. Szavai szerint a kárpátaljai magyarokat nemcsak a háború borzalmai sújtják, hanem alapvető jogaik korlátozása is, írja az Origo.

A képviselő kiemelte, hogy Kárpátalján újra felbukkantak a magyarellenes, megfélemlítő feliratok, a határátkelésnél pedig diszkriminációval kell szembenézniük a magyar közösség tagjainak.
S mindez egy unióban törekvő országban történik – figyelmeztetett Ferenc Viktória. Bírálta azt a jelentést is, amely szerinte elfogultan méltatja Ukrajna kisebbségekkel kapcsolatos látszatintézkedéseit, miközben Magyarországot arra szólítja fel, hogy hagyja figyelmen kívül az Európai Unió koppenhágai kritériumait. A képviselő hozzátette: Magyarország tiszteletben tartja az EU csatlakozási feltételeit, védi a nemzeti kisebbségek jogait, és a békét szorgalmazza.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás