Lemondott Japán miniszterelnöke

Isiba Sigeru japán miniszterelnök bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután pártján belül egyre hangosabbá váltak azok a hangok, amelyek azt követelték, hogy vállaljon felelősséget a júliusi parlamenti választásokon elszenvedett történelmi vereségért.
A 68 éves politikus sajtótájékoztatóján közölte: megkérte a Liberális Demokrata Pártot (LDP), hogy tartson rendkívüli vezetőválasztást. Hozzátette, hogy folytatja munkáját, amíg utódját megválasztják. Tavaly októberi hatalomra kerülése óta Isiba kormánykoalíciója elvesztette többségét a parlament mindkét házában, miközben a választók a megnövekedett megélhetési költségek miatt elfordultak tőle. A kormányfő mindeddig nem volt hajlandó lemondani, csak miután pártja a legutóbb vereséget szenvedett júliusban a felsőházi választásokon.
„Szeretném átadni a stafétát a következő generációnak”– mondta. A Kyodo japán hírügynökség vasárnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a válaszadók közel 55 százaléka szerint nincs szükség előre hozott választásokra – emlékeztetett az MTI.
Japán miniszterelnöke el akarta kerülni a politikai válságot
Az ABC a hír kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a japán miniszterelnök posztján maradt volna, nehezen tudta volna irányítani megosztott pártját és kisebbségi kormányát.
Júliusban Isiba kormánykoalíciója nem tudta biztosítani a többséget a 248 fős felsőházban egy döntő fontosságú parlamenti választáson, ami tovább rázta meg kormányának stabilitását. A vereség hozzáadódott a korábbi választási kudarchoz az alsóházban, ahol a párt vezette koalíció szintén elvesztette többségét.
Döntése Sinjiro Koizumi mezőgazdasági miniszterrel és mentora, Yoshihide Suga volt miniszterelnökkel folytatott szombati találkozója után született, akik nyilvánvalóan Isiba lemondását javasolták a hétfői szavazás előtt.
A japán politikus korábban ragaszkodott ahhoz, hogy maradjon, hangsúlyozva, hogy el kell kerülni a politikai vákuumot egy olyan időszakban, amikor Japán nagy kihívásokkal szembesül, többek között az amerikai vámok és azok gazdasági hatása, az emelkedő árak, a rizspolitika reformja és a növekvő feszültség a régióban.
Mivel az LDP a múlt héten elfogadta a választási vereséget értékelő jelentését, amely a párt teljes átalakítását szorgalmazta, a hétfői eredmények előtt egyre több hang követelte Isiba lemondását – írta az ABC.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás