Fico: pozitív jelek a béketárgyalásokon, de sok kérdés nyitott maradt
Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden közzétett videóüzenetében üdvözölte az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások előrehaladását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy számos kérdés továbbra is nyitott maradt – írja az MTI.
Az ukrajnai háború befejezésének két előfeltétele van. Az egyik annak megértése, hogy Ukrajna nem válhat a NATO tagjává – hangsúlyozta Fico. Hozzátette, hogy ő személyesen mindig is ezt a nézetet vallotta. A másik előfeltétel, hogy párbeszédet kell folytatni „az Ukrajnát érintő területi változásokról”, amelyek nélkül – mint mondta – ezt a konfliktust nem lehet megoldani.

„Amennyiben ennek a két alapvetésnek a megértése – az egyik Ukrajna NATO-tagságáról és a másik, a katonailag ellenőrzött területekről – megegyezéshez és a szlávok közötti értelmetlen öldöklésnek a megállításához vezet, akkor a Donald Trump amerikai elnök által megnyitott folyamatot az ő óriási sikerének kell elkönyvelni” – fogalmazott Fico. A miniszterelnök egyúttal hozzátette: sajnálatos, hogy az Európai Uniónak Trumpra kellett várnia, hogy valaki megmutassa Európának a békéhez vezető utat.
Mindazonáltal több megoldatlan kérdés van – szögezte le Fico. Ezeket részletezve erőteljesen bírálta azt a felvetést, miszerint Ukrajna számára a biztonsági garanciák keretében 100 milliárd euró értékben kellene fegyvereket vásárolni az Amerikai Egyesült Államoktól úgy, hogy ezt az összeget az EU-nak kell kifizetnie.
„Ez egy rossz vicc” – szögezte le Fico, de szkeptikus álláspontra helyezkedett azzal az ötlettel kapcsolatban is, amely szerint újabb szankciókkal kellene sújtani Oroszországot, amennyiben a béketárgyalások nem a nyugatiak elvárásai szerint alakulnának.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás