Előrehozott választásokat jelentett be a szerb elnök

Előrehozott választásokat jelentett be a szerb elnök

09:31 Augusztus 16, 2025

Politika 1340 3 хвилини

Українська

Alekszandar Vucsics szerb elnök bejelentette, hogy a törvényes határidő előtt választások lesznek az országban, de a pontos időpontot nem közölte. A gazdasági lassulást és a politikai feszültséget okolta az előrehozott választások szükségessége miatt, miközben az egyre erősödő kormányellenes tüntetésekre is reagált.

Alekszandar Vucsics szerb elnök televíziós interjúban közölte, hogy az ország gazdasága „lassabban növekszik, mint kellene”, aminek okát részben a politikai elit egy részének felelőtlen viselkedésében, részben pedig „szándékosan keltett zavargásokban” látja. Vucsics szerint ezek a folyamatok minden szerb állampolgár életére kihatnak, ezért döntött az előrehozott választások mellett – írta a Mandiner.

A pontos dátumról azonban nem esett szó. Az elnök úgy fogalmazott, hogy az előrehozott választások a törvényes és alkotmányos határidő előtt lesznek, és az illetékes intézmények fogják meghatározni az időpontot.

Vucsics a kormányellenes tüntetésekre reagálva kijelentette, hogy a rendőrség „rendkívül türelmes és béketűrő”, és külön jutalmat kíván kérni azoknak a rendőröknek, akik szerinte indokolatlan fizikai inzultusokat szenvednek el a rend fenntartása érdekében.

Az elnök hozzátette: az elmúlt 12–13 évben többet értek el, mint az azt megelőző hat évtizedben, és folytatni kívánják ezt a munkát.

Létfontosságúvá váltak az előrehozott választások

A politikai feszültség hónapok óta fokozódik Szerbiában, a tüntetések főként a kormány belpolitikai döntései és az EU-hoz fűződő kapcsolatok miatt erősödtek fel. A közelgő választások időzítése kulcsfontosságú lehet az ország uniós csatlakozási folyamatában, miközben a koszovói helyzet továbbra is a belpolitikai viták középpontjában áll.

Vucsics kijelentése, miszerint „vannak az országban olyanok, akik hatalomra akarnak kerülni, de nem választások útján”, újabb jelzés arra, hogy a következő hónapokban élesedhet a politikai küzdelem. A döntés most az állami intézmények kezében van, a választás pontos időpontja pedig továbbra is a levegőben lóg.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei