Vance szerint az USA nem Irán, csak az atomprogramja ellen harcol

Vance szerint az USA nem Irán, csak az atomprogramja ellen harcol

10:10 Június 23, 2025

Politika 1331 2 хвилини

Українська

JD Vance alelnök rövid interjút adott az NBC Newsnak, amelyben kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal.

„Mi Irán nukleáris törekvéseivel állunk hadban” – pontosított Vance, majd hozzátette, hogy az USA megsemmisítette Irán nukleáris programját.

Vance egyúttal visszautasította a Trumpot ért kritikák egy részét is, mondván, nem igaz, hogy a művelet túllépett volna elnöki hatáskörén – ahogyan azt korábban Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokrata vezető felvetette.

Az alelnök hozzátette: az Egyesült Államok és szövetségesei most azon fognak dolgozni, hogy véglegesen felszámolják Irán nukleáris programját.

Ezzel egyidőben a Pentagonban Pete Hegseth védelemi miniszter is sajtótájékoztatót tartott, ahol ő is megerősítette, hogy a mostani támadásokkal elérték a kívánt célt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei