Trump: eljöhet az az idő, amikor az USA felhagy a közvetítéssel

Trump: eljöhet az az idő, amikor az USA felhagy a közvetítéssel

13:31 Május 5, 2025

Politika 1816 3 хвилини

Українська

Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.

Az amerikai elnök az NBC televízió Meet the Press című műsorának adott, vasárnap sugárzott interjúban kifejtette, hogy a háborúban álló egyik fél inkább hajlik arra, hogy elfogadja a békejavaslatot, mint a másik, azt ugyanakkor nem azonosította, hogy melyik oldal részéről nagyobb a hajlandóság.

Megállapította, hogy a két ország vezetője között „óriási gyűlölet” feszül, ami nehezíti a konfliktus rendezését.

Donald Trump arra a kérdésre nem válaszolt, hogy amennyiben kudarcba fullad a békeközvetítés, folytatja-e a fegyverszállításokat Ukrajnának.

Az amerikai gazdaság helyzetével kapcsolatban kifejtette, hogy átmeneti időszak zajlik, aminek része a vámok bevezetése, és amelyek célja, hogy növeljék az ország bevételeit. „A vámok nagyszerűek, mert gazdaggá tesznek bennünket” – fogalmazott az elnök.

Kifejtette, hogy Kínával a jelenlegi vámok mellett gyakorlatilag nem zajlik kereskedelem, ami azt is jelenti, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatból származó, szerinte 1000 milliárd dollár amerikai „veszteség” sem halmozódik tovább.

Donald Trump meggyőződését fejezte ki, hogy meg fog állapodni Kínával a kereskedelmi kapcsolatok feltételeiről, hozzátette, hogy Kína akarja az egyezséget.

Arra a kérdésre, hogy aggódik-e amiatt, hogy az amerikai gazdaság recesszióba kerülhet, nemmel válaszolt, és úgy vélekedett, hogy január 20-i hivatalba lépését követően az üzemanyagok és energia ára csökkent, valamint állítása szerint az élelmiszerárak is mérséklődtek.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei