Tízezrek tüntettek Szlovákiában Robert Fico kormánya ellen

Tízezrek tüntettek Szlovákiában Robert Fico kormánya ellen

17:05 Január 25, 2025

Politika 385 2 хвилини

Pozsony főterén, a Szabadság téren több tízezer ember tüntetett a Fico-kormány ellen pénteken, Szlovákia második legnagyobb városában, Kassán 15 ezren tiltakoztak, de húsz másik szlovák városban is voltak tüntetések – írja a Reuters.

A Mier Ukrajine (Béke Ukrajnának) csoport szervezett tüntetéseket országszerte. A fő üzenet az Ukrajna mellett való kiállás volt, de a tüntetéseket áthatotta az általános kormányellenes hangulat. Robert Fico miniszterelnök azzal vádolja a tiltakozókat és az ellenzéket, hogy káoszt akarnak teremteni az országban, és a demokratikusan megválasztott kormány megpuccsolására készülnek – írja a Napunk.

„A korrupció régóta destabilizálja Szlovákiát, nem a civil szervezetek, nem önök!” – mondta Zuzana Petkova korrupcióellenes aktivista a pozsonyi tüntetésen résztvevőknek. A Reuters azt írta, a pozsonyi Szabadság téren akár 60 ezer ember is lehetett, a Martin Kráľovič biztonsági szakértő a Denník N szerint 35-40 ezerre becsülte a tömeget, akik Szlovákia európaisága mellett álltak ki, és Fico oroszbarát politikája ellen tiltakoztak.

A tüntetés napján nagyszabású kibertámadás is érte Szlovákiát, ismeretlen támadók az állami egészségbiztosító rendszere ellen intéztek támadást, a kormány csak annyit közölt, hogy sikeresen elhárították a támadást. Egyéb részleteket erről nem közölt, de a kibertámadásról szóló sajtótájékoztatón Ukrajnát és a civil szervezeteket is bírálta.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei