Zelenszkij bejelentette: Starmer Ukrajnába látogat, hogy a brit békefenntartókról tárgyaljon

Zelenszkij bejelentette: Starmer Ukrajnába látogat, hogy a brit békefenntartókról tárgyaljon

15:00 Január 10, 2025

Politika 351 2 хвилини

Українська

Az ukrajnai békefenntartó-kontingenssel kapcsolatos kezdeményezés a biztonsági garanciák részévé válhat, Nagy-Britanniával mindenekelőtt a katonai kontingens kiküldésének lehetőségéről fogunk tárgyalni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök ukrán újságírók előtt a Ramstein-találkozón, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az államfő elmondta: „Ez a kezdeményezés az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciáinak részévé válhat. Természetesen egyes országok egy kontingense nem lesz elég. De a jövőbeni biztonsági garanciák eleme lehet, az igen.”

Az elnök megjegyezte, hogy ezt a kezdeményezést Emmanuel Macron francia elnök tette. Közölte azt is, hogy beszélni fog erről Keir Starmer brit miniszterelnökkel annak ukrajnai látogatásán.

„A britek pozitívan néznek (Macron kezdeményezésére a békefenntartókkal kapcsolatban – a szerk.). De erről a találkozónkon részletesen beszélek a miniszterelnökkel. Ez megtörténik. Ukrajnába látogat. Tárgyalunk, már komoly döntések vannak az országaink között, de erről egy kicsit később”

– összegezte Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei