A Legfelső Tanács elfogadta a katonai alapkiképzésről szóló törvényt
A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén elfogadta a hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvény módosításáról szóló 12076. számú törvénytervezetet a katonai alapkiképzésről – számolt be az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére.
A jelentés szerint honatya arról tájékoztatott, hogy a törvény elfogadása mellett 298 képviselő szavazott. „Itt egy fontos módosítás történt: az önkéntes nők az alapkiképzés előtt saját akaratukból katonai nyilvántartásba vétethetik magukat” – jegyezte meg.
Ugyanakkor a törvénytervezet szerint a katonai alapkiképzés a nők számára önkéntes, csakúgy, mint a katonai nyilvántartás.
A jogszabályban az is szerepel, hogy 2025-től megszűnik a sorkatonaság, helyette bevezetik a katonai alapkiképzést. Az egészségi állapotuk miatt a katonai szolgálatra alkalmas férfiak számára ez a fajta kiképzés kötelező lesz.
Az alapkiképzés 2025. szeptember 1-jén indul és a következőkre terjed ki:
- felsőoktatási intézmények hallgatói – magukban az intézményekben vagy speciális oktatási feltételekkel rendelkező intézményekben, amelyek rendőröket képeznek;
- azon állampolgárok, akik először terveznek közszolgálatba lépni, a helyi önkormányzati szerveknél vagy az ügyészségnél, valamint mindazoknak, akik erre hajlandóak – az ukrán fegyveres erők kiképző központjaiban.
A Védelmi Minisztérium szerint jelenleg csaknem 70 000 nő szolgál az ukrán fegyveres erőkben, a többségük katona.
Az is ismeretes, hogy több mint 10 000 nő hajt végre harci feladatokat közvetlenül a fronton.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás