Az Irán elleni támadás elérte minden célját – Netanjahu

Az Irán elleni támadás elérte minden célját – Netanjahu

09:48 Október 28, 2024

Politika 256 3 хвилини

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az Irán elleni szombat hajnali légitámadás elérte minden célját.

Netanjahu vasárnap, azon a gyásznapon, amelyet a Hamász palesztin iszlamista szervezet által Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadás emlékére hirdettek meg, beszédet mondott a jeruzsálemi Herzl-hegyen, és kijelentette, hogy „a létünkért folytatott hosszú és nehéz háború kellős közepén vagyunk”.

„Mindannyiunk eltökélt szándéka, hogy folytassuk a harcot az életünkre törőkkel szemben, és a végsőkig tovább üldözzük a gyilkosokat és bérenceiket” – hangsúlyozta a kormányfő.

Ugyanott Jichák Hercog államelnök a háború végét ígérő túszcsere-megállapodás mihamarabbi megkötését sürgette. „Még mindig előttünk áll a legfontosabb és legéletbevágóbb feladat, sürgősen visszakapni azokat az izraelieket, akiket a gyilkosok túszul ejtettek” – mondta.

 „A legfőbb gyilkosnak, Jahja esz-Szinvárnak (aki a Hamász vezetője lett Iszmáil Haníje likvidálása után) és társainak a megölése, valamint az IDF-nek (izraeli hadsereg) és a biztonsági erőknek a lenyűgöző harci küzdelme olyan lehetőséget teremtett számunkra, amelyet nem szabad elszalasztanunk, minden erőnkkel és minden módon, határozottan, kreatívan és merészen cselekednünk kell az elhurcoltak kiszabadulása érdekében” – hangsúlyozta Hercog.

Joáv Galant védelmi miniszter is a túszalkut sürgette a megemlékezésen. „Fájdalmas kompromisszumokra lesz szükség ahhoz, hogy eleget tegyünk kötelességünknek, visszavigyük otthonaikba az elraboltakat” – fogalmazott.

„Nem lehet minden célt csak katonai akcióval elérni, nem lehet mindent erővel elérni. Az államnak el kell fogadnia a szükséges kompromisszumokat a túszok érdekében. Felelősségünk van a családjukkal szemben, tartozunk ezekkel azoknak a katonáknak is, akik ezért az ügyért estek el. Meg kell hoznunk ezeket a kompromisszumokat az IDF hagyománya, valamint a zsidó és a nemzeti szellemiség nevében” – mondta Galant.

Vasárnap reggel a nemzeti gyásznapon félárbocra eresztették az izraeli zászlókat, és két megemlékezést is tartottak a Herzl-hegyen a biztonsági szerveknek a háború kezdete óta elesett 902 hősi halottja és a 894 civil áldozat emlékére.

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap bejelentette, hogy szombaton négy újabb katona vesztette életét harc közben Dél-Libanonban.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei