Zelenszkij: Ukrajna partnereinek a szavakat tettekre kell váltaniuk a háború megállításához

Zelenszkij: Ukrajna partnereinek a szavakat tettekre kell váltaniuk a háború megállításához

12:00 Október 27, 2024

Politika 166 3 хвилини

Українська

Moszkva eltökélten folytatja az Ukrajna elleni agresszióját, és az észak-koreai katonák napokon belül a csatatéren lehetnek, de a győzelmi tervben felvázolt lépések ezt megállíthatják – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a szombat esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az államfő megjegyezte: az oroszok nem akarnak mást, csak a háború folytatását. Az ellenség éppen ezért igyekszik növelni katonai termelését, és a szankciók megkerülésének köszönhetően – tette hozzá. Ráadásul a háború folytatásának vágya miatt az észak-koreai katonák napokon belül az ukrán csatatéren lehetnek – mutatott rá.

„Ukrajna kénytelen lesz ténylegesen harcolni Észak-Korea ellen Európában. Ez olyan körülmény, amikor a partnerek Ukrajnát támogató erősebb döntéseinek hiánya csak arra ösztönzi Putyint, hogy a terrorba fektessen” – magyarázta Zelenszkij. Mint hangsúlyozta, a világ meg tudja akadályozni a háború terjedését. Ehhez lépésekre van szükség, amelyeket Ukrajna győzelmi terve ír elő – emlékeztetett.

„Ehhez nem elegendőek az absztrakciók és a szavak – konkrét lépésekre van szükség. A győzelmi tervben minden ilyen lépést megtettünk, ami nem engedi, hogy a háború elkövetői még agresszívabbak legyenek. A megfelelően nagyobb nyomásra számítunk Oroszországra. Nagyobb támogatást várunk Ukrajna számára, és ez igazságos lesz” – emelte ki az elnök.

Az államfő hozzátette azt is, hogy az idő, ami fogy, miközben nincsenek megoldások, állandó orosz csapásokat és életek elvesztését jelenti. Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a jövő héten aktív együttműködés lesz a partnerekkel az ukrán védelmi erők támogatása érdekében. „A jövő héten nagyon aktívan dolgozunk a partnereinkkel, hogy támogassuk katonáinkat a fronton, és stratégiát alakítsuk ki, amellyel Oroszországot a háború befejezésére kényszerítjük. Fontos támogatási jelzésekre számítunk” – foglalta össze Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei