Tűzszünetről győzködik Putyint a BRICS-csúcson

Tűzszünetről győzködik Putyint a BRICS-csúcson

12:26 Október 23, 2024

Politika 244 4 хвилини

A gazdasági együttműködést demonstrálni hivatott találkozón felvetődött az ukrán tűzszünet kérdése. Putyin azonban kategorikusan kizárta ennek lehetőségét – bár moszkvai források szerint a Kremlben azért napirenden van a kérdés.

Oroszország azt szeretné, ha a BRICS-csúcstalálkozó a nem nyugati világ növekvő befolyását mutatná be, de Moszkva kínai, indiai, brazil és arab partnerei arra sürgetik Vlagyimir Putyin elnököt, hogy találjon megoldást az ukrajnai háború befejezésére – írja a Reuters.

A BRICS csoport jelenleg a világ népességének 45 százalékát, gazdaságának 35 százalékát teszi ki vásárlóerő-paritáson számolva, bár gazdasági erejének több mint felét Kína adja.

Egy időben az IMF-csúccsal

Az orosz elnök a Kazanyban rendezett csúcson kijelentette, hogy „a BRICS nem állítja magát senkivel szembe”, és hogy a globális növekedés mozgatórugóinak eltolódása egyszerűen tény.

Ez olyan államok szövetsége, amelyek közös értékek, közös fejlesztési elképzelések és – ami a legfontosabb – egymás érdekei figyelembevételének elve alapján működnek együtt – mondta.

A BRICS-csúcstalálkozóra egykébként érdekes módon pont akkor kerül sor, amikor a globális pénzügyi vezetők Washingtonban gyűlnek össze a közel-keleti és az ukrajnai háború, a kínai gazdaság hanyatlása és az aggodalmak közepette, hogy az amerikai elnökválasztás új kereskedelmi csatározásokat robbanthat ki.

Putyin nem enged az elfoglalt ukrán területekből

Putyint, aki a kelet-ukrajnai nyolc éve tartó harcok után 2022-ben csapatokat vezényelt Ukrajnába, a BRICS-országok újságírói az ukrajnai tűzszünet kilátásairól faggatták. Az orosz elnök válasza rövid volt: Moszkva nem fogja feladni Kelet-Ukrajna négy régióját, amelyek szerinte most már Oroszország részei, még akkor sem, ha egyes részei továbbra is kívül maradnak az ellenőrzésén. Hangsúlyozta továbbá, hogy azt szeretné, ha hosszú távú biztonsági érdekeit figyelembe vennék Európában.

Ugyanakkor a Reuters értesülései szerint két orosz forrás is megemlítette, hogy bár Moszkvában egyre több szó esik egy esetleges tűzszüneti megállapodásról, egyelőre semmi konkrétum nincs – a világ a november 5-i amerikai elnökválasztás eredményére vár.

A BRICS-csúcstalálkozó előestéjén Putyin találkozott Mohammed bin Zajed Al Nahjan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével, akivel éjfélig tartó informális megbeszélést folytatott a Moszkva melletti Novo-Ogarjovo rezidenciáján. Putyin mind Mohammed sejket, mind Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceget – aki nem vesz részt a kazanyi csúcstalálkozón – dicsérte az Ukrajnával kapcsolatos közvetítői erőfeszítéseikért.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei