Megerősítette határvédelmét Dánia, hogy megakadályozza a svédországi bandaháborúk átterjedését

Megerősítette határvédelmét Dánia, hogy megakadályozza a svédországi bandaháborúk átterjedését

15:33 Augusztus 10, 2024

Politika 945 2 хвилини

Українська

Dánia megerősíti határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart – jelentette be pénteken a dán igazságügy-minisztérium.

A Peter Hummelgaard miniszter közleményében a döntés indoklásaként azt írta, hogy a gyanú szerint több, Dániában elkövetett bűncselekményben is érintettek már a svéd bűnbandák.

A dán parlament a nyári szabadságok kezdete előtt egy olyan széleskörű intézkedéscsomagot fogadott el, amely az eddiginél hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a szervezett bűnözés elleni fellépésben.

A pénteken bejelentett intézkedés értelmében az eddiginél sokkal szigorúbban ellenőrzik majd a dán főváros, Koppenhága és a svédországi Malmö közti tengerszoroson áthaladó nemzetközi vonatok utasait, valamint a két várost összekötő autóutat, ahol további újabb térfigyelő kamerákat szerelnek majd fel.

Az igazságügyi tárca adatai szerint Dániában április óta 25 olyan bűncselekményt regisztráltak, amely a svéd szervezett bűnözéshez köthető. A lövöldözésekkel és robbantásos merényletekkel együtt járó leszámolásokat elsősorban a kábítószerkereskedelem ellenőrzéséért folytatott belharcokkal hozzák összefüggésbe.

Az elmúlt napokban különösen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények Dániában, és három különböző lövöldözés után három fiatalkorú svéd állampolgárt vettek őrizetbe.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei