Továbbra is nyitott kérdés a Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügye

Továbbra is nyitott kérdés a Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügye

16:52 Február 29, 2024

Politika 506 4 хвилини

A Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügye továbbra is nyitott kérdés – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök azon a szerdai varsói ünnepségen, amelyen állami kitüntetéseket adott át a lengyel háborús veszteségekről szóló, 2022-ben közzétett jelentés szerzőinek.

A csaknem negyven szakértő által készített jelentés 6,2 ezer milliárd zlotyra becsüli a háborús károkat. „Ezeket a veszteségeket ki kell egyenlíteni, ezt senki, aki becsületes és igazságos, nem vonja kétségbe” – jelentette ki Andrzej Duda. A jóvátétel ügyét nem intézték el, és nem zárult le – hangsúlyozta.

A lengyel elnök szégyenletesnek nevezte, hogy Donald Tusk lengyel kormányfő februári berlini látogatása során eltérő álláspontot képviselt.

Tusk Berlinben úgy ítélte meg: formális, jogi, nemzetközi szempontok szerint a jóvátétel ügye sok évvel ezelőtt lezárult, az erkölcsi, pénzügyi, anyagi elégtételre viszont soha nem került s.

Az ügy nem zárult le – ismételte Duda, hozzátéve: az ügy pénzügyi értelemben is legalább vitásnak számít, annak ellenére, hogy Németország természetesen nem akar fizetni. Annak dacára, hogy a témát szőnyeg alá próbálják söpörni, mert valakinek politikailag kényelmetlen, egyszer újból napirendre kerül – vélekedett Duda. Hiszen nincs olyan lengyel család, amely a második világháborúban ne szenvedett volna veszteséget, amelynek valamelyik tagját nem ölték meg – érvelt.

Vajon a veszteségekről azért kellene megfeledkezni, mert Németország ma „egy hatalmas, a legnagyobb európai gazdasággal rendelkező ország? – tette fel a kérdést az államfő. Ez lenne a mai Európa becsületessége és igazságossága? – fűzte hozzá.

Jóvátételi igényei kapcsán Lengyelország az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány idején, 2022 őszén küldött diplomáciai jegyzéket Németországnak. A szejm akkoriban csaknem egyhangúlag megszavazott határozatában politikai, történelmi, jogi és pénzügyi felelősségvállalásra szólította fel Németországot.

Berlin azonban visszautasította a jóvátételi tárgyalások felújítására vonatkozó lengyel kérést. Azzal is érveltek, hogy egy 1953-as megállapodás nyomán az egykori Lengyel Népköztársaság kommunista kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. A PiS szerint a szovjet nyomásra tett nyilatkozat nem kötelező érvényű nemzetközi jogforrás.

Donald Tusk berlini látogatása után Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette: Németország beismeri, hogy erkölcsi adóssága van Lengyelország felé, Varsó pedig arra törekszik, hogy ez a német bűntudat megtalálja a maga anyagi formáját.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei