Smihal: Ukrajna az EU négy további ajánlása közül hármat már teljesített

Smihal: Ukrajna az EU négy további ajánlása közül hármat már teljesített

10:30 Január 21, 2024

Politika 1494 2 хвилини

Українська

Ukrajna a négy uniós ajánlás közül hármat már teljesített, amelyek célja az intézmények megerősítése és a törvények átalakítása az európai szabályoknak megfelelően, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormány január 19-i ülésén.

Hozzátette, törvénytervezetek elfogadásáról van szó: a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda alkalmazottai létszámának növeléséről, a nemzeti kisebbségekről, valamint a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség lehetőségeinek bővítéséről.

„A negyedik a kormány lobbitörvény-tervezete, amelyet a parlament már első olvasatban elfogadott” – hangsúlyozta a kormányfő.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány már megkezdte az ukrán jogszabályok az európai jogszabályoknak való megfeleléséről szóló úgynevezett ellenőrzést.

 „Az elemzés eredményei alapján úgy gondoljuk, hogy az Európai Unió mintegy 2,8 ezer jogi aktusának végrehajtására van szükség. Ebben az évben elfogadjuk az ukrán jogszabályok európai uniós joghoz való adaptálásának nemzeti programját is” – fogalmazott Smihal.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei