Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán közölte, hogy egy kárpátaljai delegációt fogadott hivatalában.
„A párbeszéd csak előrébb vihet! Budapesten fogadtam a Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke vezette ukrán delegációt” – közölte Magyar Levente, hozzátéve:
„Elsősorban is Magyarország és Kárpátalja széleskörű, a háború ellenére is eredményeket hozó együttműködését tekintettük át, a jövőbeli lehetőségeket is beleértve.”
My Website
„A kárpátaljai megyei vezetéssel a háború első napjától kezdve korrekt és előremutató kapcsolatot ápolunk, amit még a megterhelődött államközi viszony sem árnyékolt be. Mind a kormányzók, mind a tanácselnökök megtették és megteszik a tőlük telhetőt azért, hogy a rendkívüli viszonyok közepette is megőrizzék a viszonylagos békét a régióban” – közölte az államtitkár.
„A határ közelében élők – így kárpátaljai magyar honfitársaink – és a két ország között közlekedők életét megkönnyítő közúti és vasúti fejlesztések, valamint a közös gazdasági és humanitárius projektek bizonyítékot jelentenek arra, hogy a partnerség a legnehezebb időket is kiállja” – írta bejegyzése végén Magyar Levente.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke eredményesnek nevezte a telefonbeszélgetését Vlagyimir Putyin orosz diktátorral, és bejelentette, hogy új csúcstalálkozó lesz Budapesten – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Trump Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint Trum azt írta: „A beszélgetés végén megállapodtunk abban, hogy magas szintű tanácsadóink találkozójára a jövő héten kerül sor. Az amerikai fél részéről az első találkozókat Marco Rubio külügyminiszter vezeti majd, a többi később kinevezett képviselővel együtt. A találkozó helyszínét még nem határozták meg” – mondta az amerikai vezető.
Ahogyan arról már röviden beszámoltunk, Trump Budapesten találkozik Putyinnal, hogy megvitassák az Oroszország és Ukrajna közötti „dicstelen” háború befejezésének lehetőségét. Az amerikai vezető szerint a beszélgetés során Putyin gratulált neki a közel-keleti béke eléréséhez.
„Őszintén hiszem, hogy a közel-keleti siker segíteni fog nekünk az Oroszország és Ukrajna közötti háború lezárásáról szóló tárgyalásokban” – hangsúlyozta Trump.
A kölése szerint a beszélgetés során az ukrajnai háború befejezése utáni Oroszország és az Egyesült Államok közötti kereskedelemről is szó esett.
„Zelenszkij elnökkel holnap találkozunk az Ovális Irodában, ahol megvitatjuk a Putyin elnökkel folytatott megbeszélésemet és sok minden mást. Úgy vélem, hogy a mai telefonbeszélgetés jelentős előrelépést hozott” – hangsúlyozta Donald Trump.
Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – ezt az amerikai elnök jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel.
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán nagyon produktívnak nevezte a megbeszélést, amelyen megállapodtak a budapesti helyszínről, és további magas szintű amerikai-orosz előkészítő egyeztetésekről.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – ezt az amerikai elnök jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1760647399 [modified] => 1760647410 ) [title] => Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=165865&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 165865 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 158757 [image] => Array ( [id] => 158757 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1.jpg [original_lng] => 194699 [original_w] => 1300 [original_h] => 731 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1.jpg [width] => 1300 [height] => 731 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1.jpg [width] => 1300 [height] => 731 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-putyin-1.jpg [width] => 1300 [height] => 731 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1760636644:12 [views_count] => 824 [_thumbnail_id] => 158757 [_edit_last] => 12 [_algolia_sync] => 499745599000 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5f051cd4a74fd91cfacc7b66c5ddbe97] =>
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Magyarország hajlandó lenne otthont adni az ukrán és az orosz elnök, Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin tervezett találkozójának. „Ha a tárgyaló felek megegyeznek abban, hogy segítségünkre lehet szükség, akkor készek vagyunk erre” – mondta Bóka János európai ügyekért felelős miniszter az osztrák APA hírügynökségnek a European Forum Alpbach nevű ausztriai nemzetközi eseményen.
A miniszter az interjúban arról beszélt: Magyarország felajánlotta segítségét „minden olyan értelmes kezdeményezéshez, amely közelebb visz a békéhez és véget vet a gyilkolásnak. És ha Magyarország bármilyen módon többet tud hozzájárulni ehhez a folyamathoz, akkor természetesen rendelkezésre állunk”
Arra a kérdésre, hogy a kaptak-e mostanában jelzéseket arra vonatkozóan, hogy a magyar főváros adhatna otthont a tervezett ukrán-orosz találkozónak, a miniszter azt válaszolta: „Néhány érdekelt féltől közvetett jelzéseket kaptunk arra vonatkozóan, hogy Budapestet lehetséges helyszínként fontolgatják”.
Bóka János üdvözölte Donald Trump amerikai elnök közvetítői erőfeszítéseit is. „Úgy gondolom, hogy a békefolyamat, amelyet ő kezdeményezett, jelenleg az egyetlen komoly békefolyamat” – mondta, hozzátéve: jelenleg még nem lehet megmondani, hogy ez a kezdeményezés sikeres lesz-e. „De úgy gondolom, hogy minden erejét latba veti, és őszinte erőfeszítéseket tesz, és szerintem az Európai Uniónak és tagállamainak teljes mértékben és feltétel nélkül támogatniuk kell őt ebben a folyamatban” – jegyezte meg.
A miniszter arról is beszélt, hogy Európának valójában nagyobb szerepet kellene játszania a békefolyamatban.
„Ez közvetlenül érint minket. Ez a katonai konfliktus a közvetlen szomszédságunkban zajlik. Messzemenő és mélyreható következményei vannak a biztonságunkra nézve” – mondta Bóka János. Arról is beszélt, hogy az Európai Unió és intézményei már a kezdetektől stratégiai hibát követtek el azzal, hogy „nem őrizték meg stratégiai autonómiájukat ebben a kérdésben, valamint feltétel nélkül és határozatlan időre elkötelezték magukat egy álláspont mellett”, miközben „a katonai konfliktus részének tekintik magukat”. Szerinte ezzel elszalasztották azt a lehetőséget, hogy „olyan tárgyalópartnerként tekintsenek rájuk, akik közvetíthetnek, és egyúttal érvényesíthetik saját stratégiai érdekeiket ebben a folyamatban.”
Bóka János Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyeztetést folytatott Tarasz Kacskával, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével.
A találkozón mindketten hangsúlyozták, hogy a két ország kapcsolatában elengedhetetlen a nyílt és őszinte párbeszéd, még azokban az ügyekben is, ahol eltérnek az álláspontok. A napirenden szerepelt a kárpátaljai magyarság helyzete, Magyarország energiabiztonsága, valamint Ukrajna európai törekvései is, amelyek meghatározó pontjai a kétoldalú együttműködésnek.
Fontos, hogy nyílt és őszinte párbeszédet folytassunk minden kérdésben – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a konstruktív egyeztetések mindkét fél számára nélkülözhetetlenek. Mint mondta, különösen most, amikor Ukrajna jövője és európai integrációs folyamata kiemelt jelentőséggel bír.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Lengyelország miniszterelnöke, Donald Tusk X-oldalán reflektált a budapesti Putyin-Zelenszkij csúcs lehetőségére: a varsói vezető nagyon nem tartja jó ötletnek, hogy Magyarország adjon helyszínt a történelmi találkozónak.
„Budapest? Nem mindenki emlékszik erre, de 1994-ben Ukrajna már kapott biztonsági garanciákat területi egységére az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól. Budapesten. Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal én másik helyszínt választanék” – írta ki X-oldalára a lengyel vezető.
Tusk az 1994-es budapesti egyezményre gondolt: a megállapodás lényege, hogy azért cserébe, hogy a Szovjetunióból kiváló Ukrajna feladja nukleáris fegyvereit, a fent említett országok biztosítják az ország területi egységét és biztonságát.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Az egyezmény teljesen hatástalannak bizonyult, hiszen 2014-ben és 2022-ben is megtámadta Oroszország Ukrajnát, területeket elrabolva szomszédjától. Ezt szankciók, politikai nyomásgyakorlás és Ukrajnának való fegyverszállítások követték, de mindez nem tudta elretteni Oroszországot az agresszió folytatásától.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reflektált ma reggel arra a felvetésre, mely szerint Budapesten kellene találkoznia Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a háború lezárásáról egyeztessen.
„Hát, ez kihívás lenne” – ezt mondta röviden az elnök a budapesti csúcstalálkozó lehetőségéről.
Nem fejtette ki, pontosan mire gondol; utalhatott itt a közelmúltban elmérgesedett magyar–ukrán viszonyra, illetve arra is, hogy az 1994-es budapesti egyezmény miatt, melyet Oroszország többször is megszegett, negatív történelmi áthallása lenne a helyszínválasztásnak.
Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy kemény reakciót remél az Egyesült Államoktól, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök mégsem lesz hajlandó személyesen egyeztetni az ukrán vezetővel.
Közben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz, mivel hazánk az egyetlen olyan ország ma Európában, amely egyszerre tud kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni az Egyesült Államok és Oroszország vezetőivel is.
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára újfajta dinamizmust, szellemiséget érez a magyar-ukrán kapcsolatokban. Szerinte ez alapot ad arra, hogy a következő hetekben, hónapokban ukrán részről elfogadható megoldást kínáljanak a kárpátaljai magyar kisebbség ügyében. Magyar Levente erről kedden beszélt, miután Budapesten tárgyalt Olha Sztefanyisinával, Ukrajna európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével. „Reményt látok arra, hogy belátható időn belül eljutunk egy megállapodáshoz, ami a magyar pozíciót is alapvetően újraformálhatja Ukrajna euroatlanti integrációja vonatkozásában” – fogalmazott a politikus, aki ugyanakkor felidézte, hogy a magyar-ukrán viszonyt a 2010-es évek közepe óta kezdte terhelni a kárpátaljai magyar kisebbség jogi helyzete körüli kérdéskör, az egyes ukrán jogszabályok által teremtett bizonytalanság. Magyar Levente hozzátette: egyelőre nem sikerült olyan megoldást találni, amely teljes körűen rendezné, milyen feltételekkel tudja használni anyanyelvét a kárpátaljai magyar kisebbség az oktatásban, a közösségi élet különböző területein vagy az ügyintézés során. „Ma megállapodtunk abban, hogy a munkát fokozottabb fordulatszámra kapcsolva folytatja a két szakértő delegáció május közepén” – jegyezte meg az államtitkár. Az ukrán igazságügyi tárcát is vezető Olha Sztefanyisina azt emelte ki, hogy Ukrajna minden egyes kötelezettséget komolyan vesz, amely az országot az euroatlanti integráció irányába viszi. „Ide tartozik a kisebbségek jogainak védelme, a jószomszédi viszony ápolása is. Számunkra nagyon fontos, amit a kétoldalú viszonyban Magyarország nyújt számunkra, ideértve a háború elől oda menekültek ideiglenes védelmét” – tette hozzá. Mint fogalmazott: számos oktatási, kisebbségi kérdés vár megoldásra, de eljutottak odáig, hogy tervet állítottak fel a magyar fél által felvázolt mind a 11 pont rendezése érdekében. Olha Sztefanyisina az MTI kérdésére válaszolva közölte, hogy az ukrán-magyar konzultációk május 12-én Ungváron folytatódnak majd.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
December 15-én reggel elindult az első közvetlen vonatjárat Kijevből Budapestre. A járat kijevi idő szerint 1:16-kor indult, és várhatóan másnap 06:00-ra érkezett meg a magyar fővárosba. A vonat naponta közlekedik majd.
Az Ukrzaliznicja, az ukrán állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a Kijev–Budapest vonal az egyik legkeresettebb nemzetközi útvonal.
A menetrendet úgy alakították ki, hogy az utasok kényelmesen átszállhassanak a vonatokra, amelyek Ausztriába, Romániába, Szlovéniába és más európai országokba tartanak.
A jegy ára egy fülkés kocsiban 2 800 hrivnya. A jegyek megvásárolhatóak az Ukrzaliznicja mobilalkalmazásában, illetve a vasúttársaság hivatalos weboldalán.
„Ma összekötöttük Ukrajnát és Magyarországot, Kijevet és Budapestet, és ami a legfontosabb – közvetlen vasúti személyszállítással. Megtekintettük a járműveket, gratuláltunk a vasúti dolgozóknak és az utasoknak a fontos esemény kapcsán, jó és biztonságos utat kívánva számukra.
A vonat biztosítja az utasok pontos érkezését Budapestre – a legnagyobb vasúti és légi közlekedési csomóponthoz, ahol Európa legnagyobb repülőtere, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér található, és számos járatot most már összehangoltak az ukrán vonattal.
A Kijev és Budapest közötti közvetlen vasúti összeköttetés elindítása újabb lépés Ukrajna Európai Unióba történő integrációja felé.
Köszönjük Volodimir Zelenszkij elnöknek, Olekszij Kulebának, az újjáépítésért felelős miniszterelnök-helyettesnek, valamint az Ukrzaliznicja Zrt. képviselőinek a nemzetközi személyszállítási logisztika fejlesztésére irányuló támogatást és figyelmet.
Köszönjük a magyar partnereinknek a határokon átnyúló együttműködés bővítésére irányuló támogatást” – írta Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője, Kárpátalja egykori kormányzója.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki budapesti találkozóján egyetértettek abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy reagálni kell az amerikai elnökválasztás eredményére – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a tanácskozást követő sajtótájékoztatón, amelyen arról is beszélt, nem hiszi, hogy meg tudják állítani a migrációt, ha nem lázadnak fel a most hatályos jogszabályok és bírói ítéletek ellen.
„A helyzet, amiben ma tanácskoztunk, úgy írható le, hogy nehéz, bonyolult és veszélyes” – fogalmazott a magyar kormányfő, hangsúlyozva, hogy az európai békét, stabilitást és jólétet egyszerre fenyegetik veszélyek.
Harmadik éve dúl a háború, amelyet Oroszország indított Ukrajna ellen, a Közel-Kelet lángokban és eszkalációs veszély fenyeget, Észak-Afrikában destabilizáló konfliktusok, az illegális migráció egy szűnni nem akaró kihívás és a korábbi csúcsot megközelítő nagyságrendű, a globális gazdaságban pedig olyan blokkosodás és töredezettség látható, amilyenre a hidegháború óta nem volt példa – hangsúlyozta.
Rögzítette: az Európai Politikai Közösség ötödik találkozóját, Magyarország történelmének legnagyobb diplomáciai eseményét tartották meg, amelyen 42 állam- és kormányfő, valamint az európai intézmények vezetői, a NATO-főtitkár és az EBESZ képviselője is részt vett. Hozzátette: azért találkoztak, mert úgy hiszik, hogy ezekre a veszélyekre együtt jobb válaszokat tudnak adni, mint külön-külön.
A kormányfő azt mondta: személyes értékelése a helyzetről, hogy mindannyian érzékelték, nincs idő, amit elvesztegethetnének.
Értékelése szerint „a történelem láthatóan felgyorsult”, az amerikai választásokkal lezárult egy fejezet, a világ pedig meg fog változni, mégpedig „gyorsabban, mint mi azt gondoljuk”.
„Háború vagy béke, migráció vagy védelem, blokkosodás vagy konnektivitás, alárendelődés vagy európai szuverenitás” – sorolta azokat a hatalmas kérdéseket, amelyek véleménye szerint terítéken vannak.
A magyar kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy a tanácskozáson nem hoztak formális döntéseket, és eltérő vélemények is voltak „szép számmal”, ezért arról tud beszámolni, hogy mi az, amiben egyetértés volt. Elmondta: a tanácskozáson egyetértés volt abban, hogy az amerikai választási eredményre reagálni kell. „Tudnunk kell, hogy nagy változások jönnek” – jelezte.
Értékelése szerint abban is egyetértés volt, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy Európa vállaljon nagyobb felelősséget a jövőben a saját békéjéért és biztonságáért. „Nem várhatjuk” az amerikaiaktól, hogy csak ők „védjenek meg bennünket” – tette hozzá a magyar miniszterelnök.
Közölte: abban is egyetértés volt, hogy Európának érdemi szereplőnek kell maradnia az előttünk álló, a jövőt eldöntő tárgyalásokban és folyamatokban. Ezek a tárgyalások Európa sorsát fogják érinteni, és Európának kellő súllyal kell jelen lennie, hogy befolyásolhassa a későbbi döntéseket – rögzítette.
Orbán Viktor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a migráció kérdése újra az európai intézményi kereteket feszegeti. Nagyon nagy feszítő ereje van ennek a kérdésnek, mindenki elégedetlen a mostani helyzettel, és mindenki változást akar – tette hozzá. Közölte, a politikai vezetők változtatási szándéka előtt egy komoly akadály tornyosul, amelyen át kell törni, és ezt úgy hívják, hogy bírósági aktivizmus.
Elmondta, a plenáris ülés mellett munkacsoportokban is tanácskoztak, volt olyan munkacsoport, amely a gazdasági biztonsággal foglalkozott, volt, amelyik a migrációval. Orbán Viktor közölte, a tanácskozáson megköszönték Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy két évvel ezelőtt útjára indította ezt az együttműködési formát.
A magyar miniszterelnök – aki az albán kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatót – kitért arra is: a tanácskozás résztvevői megállapították, szükség van a folytatásra, sőt erősíteni kell azt, és mindannyian vállalták, hogy a következő év májusában Albániában, Tiranában Edi Rama miniszterelnök vendégei lesznek.
Ma már nyilvánvaló, hogy a békepártiak tábora nő, az amerikai választással pedig a békepártiak tábora hatalmasra nőtt – mondta újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor.
A béke dolgát illetően nincs följogosítva, hogy olyan kérdésben képviseljen álláspontot, amelyben nem volt teljes egyetértés – közölte, hozzátéve: véleménykülönbségek vannak a háború folytatása vagy a gyors tűzszünet és béketárgyalás kérdésében.
„Mi nem győzelemről és vereségről beszélünk. Mi tűzszünetről beszélünk, emberéletekről beszélünk, a pusztítás leállításáról beszélünk” – fogalmazott, rámutatva, az amerikai választásokkal felálló új helyzetre Európának reagálnia kell. Ez nem megy egyik napról a másikra, de ma fontos lépést tettünk, hogy megtaláljuk azt a választ, ami az Európai Unió mind a 27 tagállama számára elfogadható lesz – jelezte.
Hozzátette, az EPC-csúcsot követően informális vacsora következik a huszonhét európai vezetővel, majd a pénteki uniós találkozó is alkalmat nyújt arra, hogy közelebb kerüljenek egy közös válaszhoz.
[type] => post [excerpt] => Az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki budapesti találkozóján egyetértettek abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy reagálni kell az amerikai elnökválasztás eredményére – mondta Orbán Viktor. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731055500 [modified] => 1731028509 ) [title] => Egyetértettünk abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában – Orbán Viktor [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131747&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131747 [uk] => 131785 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 131748 [image] => Array ( [id] => 131748 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [original_lng] => 82571 [original_w] => 600 [original_h] => 315 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/orban-viktor.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1731064333:3 [_thumbnail_id] => 131748 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 4018 [translation_required_done] => 1 [_oembed_6afcb6f6e810a069072764bceaff2d5c] =>
I had a fruitful meeting today with Prime Minister @CiolacuMarcel in Budapest. We also took another important step towards the Schengen-membership of 🇷🇴 and 🇧🇬. And at the end of our lunch, we even got a phone call from President @realDonaldTrump. 😎 pic.twitter.com/q57Zu6rlg3
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.