
A kárpátaljai magyarok jogi helyzetéről tárgyalt Magyar Levente Olha Sztefanyisinával Budapesten (videó)
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára újfajta dinamizmust, szellemiséget érez a magyar-ukrán kapcsolatokban. Szerinte ez alapot ad arra, hogy a következő hetekben, hónapokban ukrán részről elfogadható megoldást kínáljanak a kárpátaljai magyar kisebbség ügyében. Magyar Levente erről kedden beszélt, miután Budapesten tárgyalt Olha Sztefanyisinával, Ukrajna európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével. „Reményt látok arra, hogy belátható időn belül eljutunk egy megállapodáshoz, ami a magyar pozíciót is alapvetően újraformálhatja Ukrajna euroatlanti integrációja vonatkozásában” – fogalmazott a politikus, aki ugyanakkor felidézte, hogy a magyar-ukrán viszonyt a 2010-es évek közepe óta kezdte terhelni a kárpátaljai magyar kisebbség jogi helyzete körüli kérdéskör, az egyes ukrán jogszabályok által teremtett bizonytalanság. Magyar Levente hozzátette: egyelőre nem sikerült olyan megoldást találni, amely teljes körűen rendezné, milyen feltételekkel tudja használni anyanyelvét a kárpátaljai magyar kisebbség az oktatásban, a közösségi élet különböző területein vagy az ügyintézés során. „Ma megállapodtunk abban, hogy a munkát fokozottabb fordulatszámra kapcsolva folytatja a két szakértő delegáció május közepén” – jegyezte meg az államtitkár. Az ukrán igazságügyi tárcát is vezető Olha Sztefanyisina azt emelte ki, hogy Ukrajna minden egyes kötelezettséget komolyan vesz, amely az országot az euroatlanti integráció irányába viszi. „Ide tartozik a kisebbségek jogainak védelme, a jószomszédi viszony ápolása is. Számunkra nagyon fontos, amit a kétoldalú viszonyban Magyarország nyújt számunkra, ideértve a háború elől oda menekültek ideiglenes védelmét” – tette hozzá. Mint fogalmazott: számos oktatási, kisebbségi kérdés vár megoldásra, de eljutottak odáig, hogy tervet állítottak fel a magyar fél által felvázolt mind a 11 pont rendezése érdekében. Olha Sztefanyisina az MTI kérdésére válaszolva közölte, hogy az ukrán-magyar konzultációk május 12-én Ungváron folytatódnak majd.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás