Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy megtorlásul azért, hogy Kijev leállította az országába irányuló gázszállítást, nem fogja leállítani az áram- és humanitárius segélyszállításokat Ukrajnába, de élhet vétójogával az Európai Unióban, amikor az ország csatlakozásáról szavaznak.
Robert Fico korábban azt mondta, hogy ha a gázról folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre Kijevvel, Pozsony leállíthatja a humanitárius segélyszállításokat és az energiaellátást Ukrajnába.
„Úgy gondolom, hogy ez a döntés az ukrán állampolgárokat érintené negatívan, és ezt nem akarjuk. De az Európai Unió szintjén vannak lehetőségek, amelyeket én, mint a szlovák kormányfő kihasználhatok” – mondta Fico a Szlovákiában akkreditált diplomáciai testülettel való találkozón.
Andrzej Duda lengyel elnök megvétózta azt a törvényt, amely feloszlatná az orosz befolyást vizsgáló, tavaly létrehozott bizottságot – közölte pénteken a varsói államfői hivatal.
A testületet a Jog és Igazságosság (PiS) vezette előző kormány egy tavaly áprilisi jogszabállyal hozta létre annak felderítésére, hogy Oroszországnak milyen befolyása volt Lengyelországban 2007 és 2022 között.
A parlament most július végén fogadta el a jogszabályt érvénytelenítő törvényt. A bizottság tagjait azonban a szejm már a kormányváltást eredményező tavaly októberi parlamenti választások után felmentette.
Ezzel párhuzamosan Donald Tusk új kormányfő most májusban rendeletet adott ki egy másik vizsgálóbizottság létrehozásáról, amelynek feladata azt vizsgálni, hogy Oroszországnak és Fehéroroszországnak milyen befolyása volt Lengyelországban egészen 2004 óta.
Duda a vétója részletes indoklásában kiemelte: jelenleg minden belpolitikai erő egyetért abban, hogy Lengyelországban „ténylegesen létezik orosz és fehérorosz befolyás”.
Ennek felderítéséről „nyílt, átlátható és tisztességes vitát” kell folytatnia minden politikai erőnek – hangsúlyozta.
Kifogásolta egyebek között, hogy a megvétózott törvényben konkrét érvelés nélkül alkotmánysértőnek nevezték a PiS kormányzása idején kinevezett, régi vizsgálóbizottságot. Bírálta továbbá, hogy a régi bizottság jogi lépéseit a törvény érvénytelennek minősítette.
A PiS-kormány idején működő bizottság kezdeményezhette a „gyaníthatóan orosz befolyás alatt hozott” intézkedések felfüggesztését, a mögöttük álló lengyel tisztségviselőkről pedig megállapíthatta, hogy náluk „hiányoznak a szükséges garanciák ahhoz, hogy megfelelően végezzék közérdekű tevékenységüket”. A bizottságnak ez az utóbbi megállapítása megtámadható volt bíróságon.
A régi bizottság tavaly novemberben, felmentése napján ismertette első, részleges jelentését. Ebben bírálta a lengyel katonai elhárítás (SKW) és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) között 2013-ban megkötött együttműködési megállapodást, Donald Tuskot pedig – aki 2007 és 2014 között is miniszterelnök volt – összefüggésbe hozta az SKW-nál feltárt szabálytalanságokkal.
Duda vétóját azzal is indokolta, hogy a kormányfői rendelet által létrehozott új bizottság „teljesen alá van rendelve” a miniszterelnöknek, pedig az orosz és a fehérorosz befolyás vizsgálata annyira súlyos ügy, hogy nem lehet a politikai színtérnek csak az egyik oldalára bízni – hangsúlyozta.
Az új vizsgálóbizottság első jelentésének bemutatását Tusk kedden október 29-re ígérte.
Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház utasíthatja el, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ekkora többsége.
Elutasította a lengyel elnök annak a parlament által elfogadott törvénynek az aláírását, melynek értelmében regionális nyelvnek ismerték volna el a sziléziai nyelvjárást Lengyelországban, a jogszabályt Andrzej Duda visszaküldte a parlamentnek – közölte szerdán a varsói államfői hivatal.
A törvényt április végén a lengyel parlamenti alsóház (szejm), majd május elején a felsőház (szenátus) is megszavazta.
Az államfői hivatal honlapján szerdán közzétett közleményben aláhúzták: szakértőknek, különösen nyelvészeknek kellene elemezniük, hogy teljesen kialakult-e egy adott regionális nyelv, és teljesültek-e ebben a tekintetben a nemzeti kisebbségekről és a regionális nyelvről szóló lengyelországi törvényben megszabott kritériumok.
Az elnök azon az állásponton van, hogy a törvényi feltételek teljesítéséről nem dönthet, csak az érintett társadalmi csoport objektív értékelésére van szükség – tették hozzá.
A közvélemény számára elérhető nyelvészeti vélemények többsége szerint a sziléziai nyelvjárások a lengyel nyelv változatait képezik, az ezekből álló sziléziai dialektus pedig ugyanolyan jellegű, mint több más lengyelországi dialektus, például a kis- vagy nagy-lengyelországi, illetve a mazóviai. Ilyenként nem teljesíti a regionális nyelv elismerésének feltételeit – érvelnek.
Aláhúzták: a lengyel nyelvről szóló törvény a lengyelországi nyelvjárások ápolását is magában foglalja.
Az államfő viszont osztja azokat az aggodalmakat, melyek szerint a sziléziai dialektus regionális nyelvként való elismerése, valamint az ebből eredő védőintézkedések hasonló elvárásokat kelthetnének más regionális csoportok képviselőinél – áll a közleményben.
Az elnöki döntést azzal is indokolták, hogy a jelenlegi társadalmi és geopolitikai helyzetben nem lehet kizárni a keleti szomszédságban zajló háborúval összefüggő hibrid tevékenységet Lengyelországgal szemben. Ezért különösen gondoskodni kell a nemzeti identitás megőrzéséről, amelyet az anyanyelv ápolása szolgál – hangsúlyozták.
A megvétózott jogszabály értelmében Lengyelország délnyugati részén elterülő sziléziai térség hagyományos nyelvét regionális nyelvként iktatták volna be a nemzeti kisebbségekről szóló törvénybe. Ilyen státuszt Lengyelországban eddig csak a Balti-tenger mellékén elterjedt kasub nyelv élvezett.
A módosítás nyomán kettős helység- és utcaneveket alkalmaztak volna azokon a helyeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka úgy nyilatkozik, hogy beszéli a sziléziai nyelvet, önkéntes iskolai nyelvoktatást vezettek volna be, és finanszírozták volna a regionális nyelv ápolását célzó kezdeményezéseket.
2007 óta összesen nyolc hasonló javaslat látott már napvilágot, a szejm egyiket sem hagyta jóvá, illetve nem is kerültek napirendre, egyebek mellett az adott parlamenti ciklus befejeződése miatt.
A 2021-es népszámlálásban több mint 467 ezren jelölték meg Lengyelországban, hogy mindennapjaikban a sziléziait használják, közülük csaknem 55 ezren azt állították, hogy csak ezt a nyelvet beszélik.
Az utóbbi hetekben több lengyel értelmiségi írta alá azt a petíciót, amelyben a sziléziai nyelvről szóló törvény jóváhagyására szólították fel Andrzej Dudát.
Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház utasíthatja el, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ilyen többsége.
[type] => post
[excerpt] => Elutasította a lengyel elnök annak a parlament által elfogadott törvénynek az aláírását, melynek értelmében regionális nyelvnek ismerték volna el a sziléziai nyelvjárást Lengyelországban, a jogszabályt Andrzej Duda visszaküldte a parlamentnek – kö...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717100880
[modified] => 1717043471
)
[title] => Duda megvétózta a sziléziai nyelv elismeréséről szóló törvényt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=114598&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114598
[uk] => 114709
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114599
[image] => Array
(
[id] => 114599
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda.jpg
[original_lng] => 199096
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717124914:3
[_thumbnail_id] => 114599
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1827
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fc59b2e3dd6b5e85c48258fc3b7b433e] =>
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Georgia (Grúzia) államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta a törvényhozás által kedden elfogadott külföldi ügynökökről szóló törvényt, amely hetekig tartó tüntetéseket váltott ki Tbilisziben.
Szalome Zurabisvili elnök már korábban bírálta a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt által beterjesztett törvény elfogadását, csütörtökön pedig jelezte, hogy élni fog vétójogával.
A georgiai elnök szombaton azzal indokolta döntését, hogy a törvény ellentétes az ország alkotmányával, és szembemegy minden európai normával.
A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökként regisztráltassák magukat. A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a „káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit.
A kormánypárt elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja Zurabisvili vétóját, és várhatóan ezt a következő napokban meg is teszi.
Az ellenzék és nyugati diplomaták a törvény elfogadásával kapcsolatban korábban arra figyelmeztettek, hogy az hátráltatja a 3,7 millió lakosú köztársaság európai uniós integrációját.
Oroszország és Kína pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatot, amely „azonnali és tartós tűzszünetre” szólít fel a Gázai övezetben az Izrael és Hamász közötti harcokban a civilek védelme és a humanitárius segélyek eljuttatása érdekében.
A 15 tagú tanácsban 11 tagállam szavazott az amerikai javaslat mellett, három ellene, egy ország pedig tartózkodott.
A most elutasított határozat egy azonnali, legalább hat hétig tartó tűzszünetre és annak betartására szólítja fel mindkét harcoló felet a humanitárius segítségnyújtás és az emberi szenvedés enyhítése érdekében. Februárban az Egyesült Államok vétózta meg az Algéria által előterjesztett, szintén tűzszünetről szóló határozati javaslatot, amelyet akkor Linda Thomas-Greenfield azzal indokolt, hogy az veszélyeztette volna a már akkor is zajló, szavai szerint „érzékeny” egyeztetéseket.
A szavazás előtt Oroszország állandó ENSZ-képviselője, Vaszilij Nyebenzja kijelentette, hogy Moszkva támogatja az azonnali tűzszünetet, a szerinte csupán „félig-meddig szívből jövő” amerikai javaslat azonban nem szólít fel elég világosan a fegyvernyugvásra, és gyakorlatilag zöld utat ad Izraelnek tervezett rafahi offenzívája megindítására, illetve ürügyet a Hamásznak arra, hogy elálljon a megállapodástól.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország és Kína pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatot, amely „azonnali és tartós tűzszünetre” szólít fel a Gázai övezetben az Izrael és Hamász közötti harcokban a civile...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711190760
[modified] => 1711154808
)
[title] => Amerika tűzszünetet akart, de Oroszország és Kína vétózott
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=107608&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107608
[uk] => 107712
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 107609
[image] => Array
(
[id] => 107609
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo.png
[original_lng] => 502881
[original_w] => 1046
[original_h] => 494
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo-300x142.png
[width] => 300
[height] => 142
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo-768x363.png
[width] => 768
[height] => 363
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo-1024x484.png
[width] => 1024
[height] => 484
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo.png
[width] => 1046
[height] => 494
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo.png
[width] => 1046
[height] => 494
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/izrael-gazai-ovezet-haburo.png
[width] => 1046
[height] => 494
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711265757:3
[_thumbnail_id] => 107609
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 968
[translation_required_done] => 1
[_oembed_28a08fe22801ff0d29e46fd4d42f5020] =>
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Görögország, Ciprus és Franciaország blokkolta a Bayraktar drónok és török gyártmányú tüzérségi lövedékek Ukrajnának való szállításának finanszírozását, amelyeket európai forrásból terveztek beszerezni, tájékoztatott a Kathimerini.
„Az Európai Unió Politikai és Biztonsági Bizottságának múlt hét eleji ülésén három ország jelentette be álláspontját, megvétózva a javaslatot, amely a jelek szerint a tagállamok többsége támogatott” – tájékoztat a kiadvány.
Kathimerini újságírói egy brüsszeli diplomáciai forrásra hivatkozva megjegyzik, hogy Görögország és Ciprus állandó EU-képviselete egy ideje jelezte, hogy nagyszabású megrendelés készül Törökországtól, amelyet Ukrajna szükséghelyzeti szükségleteire szánt uniós forrásokból finanszíroznának.
„Amikor ezt megerősítették, Görögország, Ciprus és Franciaország állandó képviselői gyorsan reagáltak, blokkolva az eljárást” – jegyezte meg az újság.
Andrzej Duda lengyel elnök szombaton közölte, hogy megvétózza a kormány 2024-es módosított kiadási törvényjavaslatát, és saját törvényjavaslatot terjeszt elő – erős kihívást intézve ezzel Donald Tusk új lengyel miniszterelnök felé.
Az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében Duda a törvényjavaslat közmédia finanszírozási passzusára hivatkozott, mondván az „égbekiáltóan sérti meg az alkotmányt”.
Lengyelország új, korábban ellenzékben lévő kormánya szerdán vette át a hatalmat a közszolgálati televízió, a rádió és az állami hírügynökség felett. Az elnök, a korábbi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívének számít. Bartłomiej Sienkiewicz lengyel kulturális miniszter egyik első intézkedéseképp elbocsátotta a TVP közszolgálati televízió, a Lengyel Rádió és a Lengyel Sajtóügynökség (PAP) vezetőit.
„Ugyanakkor” – írta Duda egy második bejegyzésében az X-en – szeretném tájékoztatni önöket, hogy karácsony után azonnal benyújtom a parlamentnek a saját tervezetemet, egyebek mellett a tanárok emeléséről és más, a költségvetéssel kapcsolatos törvényben tervezett kiadásokról.
Jan Grabiec, a miniszterelnök kancelláriájának vezetője „abszurdnak” nevezte Duda bejelentését – számol be a történtekről a Politico. A politikus szerint az elnöknek nincs sok beleszólása a költségvetésbe – a vétón túl –, az kívül esik a hatáskörén,.
Dudát az elmúlt napokban több PiS politikus is kritizálta, mondván többet kellett volna tennie a kormány azon törekvésének meghiúsítása érdekében, hogy átvegye az ellenőrzést a közmédia felett.
Tusk kormánya decemberben került hatalomra, ezzel véget ért a PiS nyolcéves kormányzása, amelynek során Varsó összeütközésbe került Brüsszellel a jogállamiság és a sajtószabadság kérdésében. Az elmúlt napokban a parlament különbizottságokat hozott létre, amelyek a múltban elkövetett állítólagos szabálytalanságokat vizsgálják majd. Kedden Tusk új vezetőket nevezett ki a hírszerző és biztonsági ügynökségek élére, amelyeket azzal vádoltak, hogy a PiS-t támogatják és a párt ellenfelei után kémkednek.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Prezydent @AndrzejDuda: Wspieraliśmy, wspieramy i będziemy wspierać Ukrainę w jej walce o wolność! Dzisiaj to wsparcie jest nadal niezwykle potrzebne. Niezależnie od zmęczenia wojną. Wolny świat nie może dopuścić do tego, żeby Putin i Rosja zatriumfowali. pic.twitter.com/VDSHEkBZMy
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Ausztria blokkolta az Oroszország elleni 12. európai szankciócsomagot. Bécs követeli a Raiffeisen Bank kizárását a háborús szponzorok ukrán listájáról.
A hírt az rbc.ua közölte a Reutersre hivatkozva.
Ez a lépés alátámasztja Ausztria mély gazdasági kapcsolatait Oroszországgal és a bank azon eltökéltségét, hogy nyereséges üzletét ebben az országban tartsa.
Bár Ausztria nyilvánosan támogatta Ukrajnát, a Reutersnek nyilatkozó több tisztségviselő azt mondta, nem akarják teljesen megszakítani az évtizedes kapcsolatokat Oroszországgal, hisz azok még helyreállíthatók.
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
A bolgár elnök megvétózta a bolgár belügyminisztérium és az ukrán védelmi tárca megállapodását a páncélozott szállító harcjárművek (PSZH) adományozásáról – írta az MTI.
Az államfő sajtószolgálatának hétfői közlése szerint Rumen Radev úgy véli, hogy a bolgár határőrségnek és a mentőknek szükségük van ezekre a járművekre.
„Az Ukrajnának szánt páncélozott szállító harcjárműveket a bolgár határ őrzésében és a lakosság katasztrófák és balesetek esetén történő megsegítésében lehetne felhasználni. A bolgár állampolgárok életének és egészségének kell a legfőbb prioritásnak lennie” – mutatott rá az elnök, aki a megállapodást újbóli megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.
Korábban a 240 tagú parlament képviselői 152-57 arányban jóváhagyták a megállapodást. Az ukrán félnek olyan páncélozott szállító harcjárműveket kellett volna biztosítani, amelyeket a bolgár belügyminisztérium nem használ – összesen mintegy száz PSZH-t, valamint pótalkatrészeket.
Az adományozásról augusztusban született megállapodás, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi bulgáriai látogatását követően.
Николай Денков: Съставяне на стабилно мнозинство в това Народно събрание не може да се случи.
Вижте как протече срещата пред медии между ПП-ДБ и президента Румен Радев по повод връчването на втори проучвателен мандат за съставяне на правителство: pic.twitter.com/Q9aFPDto6W
— Продължаваме Промяната / We Continue The Change (@promenibg) July 22, 2024
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Megvétózta az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) benyújtott azon határozattervezetet, amely humanitárius tűzszünet elrendelésével biztosítaná a segélyszállítmányok eljutását a Gázai övezetbe.
A szerdai szavazás során a benyújtott dokumentumot a BT tizenkét tagja támogatta, Oroszország és Nagy-Britannia tartózkodott, az Egyesült Államok pedig nemmel szavazott.
A dokumentumban felszólítják Izraelt, hogy vonja vissza a gázai civilek és az ENSZ segélymunkásai számára kiadott parancsot, miszerint vonuljanak az övezet északi részéből a délibe, és elítélik a Hamász palesztin iszlamista szervezet terrortámadásait.
Elítélik továbbá a civilek elleni erőszak és az ellenségeskedés minden formáját, az összes terrorcselekményt, és túszaik feltétel nélküli szabadon engedésére szólítják fel a Hamászt.
Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet a szerdai szavazás után közölte: Joe Biden amerikai elnök jelenleg a régióban folytat diplomáciai egyeztetéseket, amire jelen esetben hatalmas szükség van. Bírálatot fogalmazott meg a dokumentummal kapcsolatban, amiért az nem említi meg Izrael jogát az önvédelemhez.
Tor Wennesland, az ENSZ közel-keleti megbízottja az Izrael és a Hamász fegyveresei közti konfliktus kiterjedésének veszélyére figyelmeztette szerdán a Biztonsági Tanácsot.
„Attól tartok, hogy egy mély és veszélyes szakadék szélén állunk, amely nemcsak az izraeli–palesztin konfliktus jövőjét változtathatja meg, hanem az egész Közel-Keletét is” – mondta a megbízott a tizenöt tagú testülethez intézett szerdai videóüzenetében. A benyújtott dokumentum elfogadására kiírt szavazást kétszer is elhalasztották.
A tanács tagjai korábban két orosz módosító indítványt is elutasítottak, amelyek a humanitárius tűzszünet elrendelését, továbbá a civilek és a civil célpontok elleni támadások elítélését tartalmazták. António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán azonnali tűzszünetre szólította fel a feleket a humanitárius segélyek Gázába való eljuttatása és a túszok szabadon bocsátása érdekében.
Izrael az elmúlt héten a Gázában élő lakosság közel felét, mintegy 1,1 millió ember kitelepítését rendelte el a Hamász támadásaira válaszként tervezett szárazföldi offenzíva előtt. Izrael a Hamász október 7-én végrehajtott támadása óta teljes ostrom alatt tartja Gázát és a terrorszervezet megsemmisítését tűzte ki céljául.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024