Donald Trump amerikai elnök kedden arról beszélt, hogy jelenlegi alelnöke, J.D. Vance valószínűleg a Republikánus Párt elnökjelöltségének várományosa lesz 2028-ban. Az elnök megemlítette azt is, hogy Marco Rubio külügyminiszter Vance-szel közösen is szerepet vállalhat a jövőbeni pártbeli vezetésben.
Donald Trump kedden, a South Court Auditorumban tartott rendezvényen nyilatkozott a 2028-as elnökválasztásról, ahol éppen egy új elnöki rendeletet írt alá a Los Angeles-i olimpiai munkacsoport létrehozásáról. A Fox News Fehér Házi tudósítója, Peter Doocy kérdezte meg, hogy J.D. Vance lesz-e a Make America Great Again mozgalom következő arca, miután Trump korábban kijelentette, nem indul harmadszor az elnökségért.
„A teljes republikánus mezőnyt ki lehetne most söpörni” – jegyezte meg Doocy, mire Trump így válaszolt: „Valószínűleg igen. Végül is ő az alelnök, és úgy gondolom, Marco (Rubio) is olyan valaki, aki talán valamilyen formában összeállna JD-vel.”
Trump hozzátette: „Úgy gondolom, fantasztikus embereink vannak – néhányan itt is a színpadon –, szóval még korai erről beszélni, de az biztos, hogy remek munkát végez. Jelenleg ő lenne valószínűleg a favorit.”
Bár korábban Trump és szövetségesei felvetették a harmadik ciklus lehetőségét, az amerikai alkotmány ezt egyértelműen kizárja.
Marco Rubio, aki 2016-ban még Trump ellen indult az előválasztáson, azóta hűséges támogatójává vált az elnöknek. Egy múlt havi interjúban, amely Lara Trump műsorában, a Fox News csatornán került adásba, Rubio egyértelművé tette: ő maga nem kíván indulni 2028-ban, viszont J.D. Vance-t alkalmas jelöltnek tartja.
„Szerintem J.D. Vance nagyszerű jelölt lenne, ha úgy dönt, hogy indul” – mondta Rubio, méltatva Vance alelnökként végzett munkáját, és hangsúlyozva, hogy elégedett jelenlegi szerepével Trump kabinetjében.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök kedden arról beszélt, hogy jelenlegi alelnöke, J.D. Vance valószínűleg a Republikánus Párt elnökjelöltségének várományosa lesz 2028-ban. Az elnök megemlítette azt is, hogy Marco Rubio külügyminiszter Vance-szel közösen ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754489640
[modified] => 1754481520
)
[title] => Donald Trump kijelölte utódját, ő lehet a következő amerikai elnök?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=158642&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158642
[uk] => 158666
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158643
[image] => Array
(
[id] => 158643
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1.png
[original_lng] => 1404388
[original_w] => 1635
[original_h] => 783
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1-300x144.png
[width] => 300
[height] => 144
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1-768x368.png
[width] => 768
[height] => 368
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1-1024x490.png
[width] => 1024
[height] => 490
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1-1536x736.png
[width] => 1536
[height] => 736
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1.png
[width] => 1635
[height] => 783
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/trump-1.png
[width] => 1635
[height] => 783
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1754495146:8
[_thumbnail_id] => 158643
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1743
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 355694374000
[_oembed_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] =>
[_oembed_time_b0da45cfedbf8d7b20d4709160808afd] => 1756977668
[_oembed_ffd76416ebd744d9dcb5e38cfa93e27a] =>
[_oembed_time_ffd76416ebd744d9dcb5e38cfa93e27a] => 1760547249
[_oembed_bf831ba845ad3be75d5d149469a8edfd] =>
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A magyar Országgyűlés hétfői ülésén letette a képviselői esküt Rónai Sándor, aki Gyurcsány Ferenc lemondása után kapott mandátumot a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójában.
Dobrev Klára május 8-án bejelentette, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke lemond a párt vezetéséről, az országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, és a választáson sem indul. Az európai parlamenti képviselő emellett közölte azt is, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel. A párt vezetését hamarosan Dobrev Klára veheti át.
Molnár Csaba, a DK ideiglenesen elnöke a Gyurcsány Ferenc lemondását követő sajtótájékoztatón elárulta, hogy a korábbi pártelnök parlamenti mandátumát Rónai Sándor kapja.
Rónai Sándor a Demokratikus Koalíció alapító tagja, 2019–2024 között európai parlamenti képviselő, azt megelőzően a párt szóvivője, valamint Pest megyei önkormányzati képviselő.
Kövér László hétfőn azt is bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc után Sebián-Petrovszki László vette át a DK frakciójának vezetését. Molnár Csaba ezzel kapcsolatban korábban úgy fogalmazott, hogy politikai értelemben Dobrev Klára vezeti a frakciót, míg közjogi értelemben Sebián-Petrovszki Lászlóé a pozíció.
Miért nem Dobrev Klára kapta Gyurcsány Ferenc mandátumát?
Molnár Csaba a korábban említett sajtótájékoztatón kitért arra is, Dobrev Klára készen állt arra, hogy akár azonnal a magyar parlamentben folytassa munkáját, de van egy furcsa jogi helyzet: a szabályozás homályos abban a kérdésben, hogy aki képviselői mandátumot szerzett, majd erről lemondott, az később ezt a mandátumot visszaveheti-e. Márpedig Dobrev Klára 2022-ben az ellenzéki listáról országgyűlési mandátumot is szerzett, amelyről lemondott. A jogászoknak inkább az volt a szakmai álláspontja, hogy ez nem lehetséges.
A kormányzó Konzervatív Párt eddigi vezetője, Boris Johnson csütörtökön jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt kormányának és pártjának magas beosztású képviselői folyamatosan követelték lemondását. Távozásával megszűnik miniszterelnöki tisztsége is, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.
Az utódlásért induló versengésben szombat estig hatan jelezték hivatalosan, hogy pályáznak a Konzervatív Párt vezetői tisztségére:
Rishi Sunak volt pénzügyminiszter,
Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár,
Grant Shapps közlekedési miniszter,
Nadhim Zahawi pénzügyminiszter,
Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója és
Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke.
Nem indul a sokak által favoritnak tartott brit védelmi miniszter. Ben Wallace közölte, hogy jelenlegi munkájára, az ország biztonságának fenntartására kívánja összpontosítani figyelmét.
A Konzervatív Párt szabályai alapján a mezőny kialakulása után az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozatot kezd a jelöltekről. A folyamat végén talpon maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.
Frissítés: Szombat estig még ketten bejelentették, hogy indulnak a tisztségért: a két volt egészségügyi miniszter, Sajid Javid és Jeremi Hunt dobta be a nevét. Ezzel nyolcra bővült a jelöltek száma.
BREAKING: The next UK prime minister and Conservative Party leader will be announced on September 5, with nominations closing tomorrow and the first round of voting on Wednesday https://t.co/oFoZdvWkkkpic.twitter.com/BdLSFx1mpW
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
Az ukrán hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalomból való eltávolítása esetén utódja Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) jelenlegi igazgatója lehet – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának Facebook-közlésére hivatkozva.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz politikai elit egyes tagjai Bortnyikovot tekintik Putyin utódának. „Figyelemre méltó, hogy Bortnyikov az utóbbi időben kegyvesztett lett az orosz diktátor szemében. Az FSZB vezetője kegyvesztésének hivatalos oka az Ukrajna elleni háborúban történt végzetes tévedések. Bortnyikov és hivatala volt felelős Ukrajna hangulatának elemzéséért és az ukrán hadsereg képességeinek felméréséért” – áll a közlésben.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy maga Putyin is az FSZB igazgatói posztjáról került vezető pozíciókba: 1999-ben miniszterelnökké, majd Oroszország megbízott elnökévé. Az 1970-es évek közepétől a titkosszolgálatnak (a Szovjetunió KGB-jének) dolgozott.
“Germany’s governing parties have decided to strip former chancellor Gerhard Schröder of his parliamentary privileges, as anger grows over his refusal to distance himself from the Kremlin despite the war in Ukraine.” https://t.co/1sGd0Ma8h2
— Bianna Golodryga (@biannagolodryga) May 18, 2022
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK