Már nyolcan jelezték, hogy pályáznának Boris Johnson székére

Már nyolcan jelezték, hogy pályáznának Boris Johnson székére

16:55 Július 10, 2022

Politika 1029 2 хвилини

A kormányzó Konzervatív Párt eddigi vezetője, Boris Johnson csütörtökön jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt kormányának és pártjának magas beosztású képviselői folyamatosan követelték lemondását. Távozásával megszűnik miniszterelnöki tisztsége is, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

Az utódlásért induló versengésben szombat estig hatan jelezték hivatalosan, hogy pályáznak a Konzervatív Párt vezetői tisztségére:

  • Rishi Sunak volt pénzügyminiszter,
  • Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár,
  • Grant Shapps közlekedési miniszter,
  • Nadhim Zahawi pénzügyminiszter,
  • Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója és
  • Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke.

Nem indul a sokak által favoritnak tartott brit védelmi miniszter. Ben Wallace közölte, hogy jelenlegi munkájára, az ország biztonságának fenntartására kívánja összpontosítani figyelmét.

A Konzervatív Párt szabályai alapján a mezőny kialakulása után az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozatot kezd a jelöltekről. A folyamat végén talpon maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

Frissítés: Szombat estig még ketten bejelentették, hogy indulnak a tisztségért: a két volt egészségügyi miniszter, Sajid Javid és Jeremi Hunt dobta be a nevét. Ezzel nyolcra bővült a jelöltek száma.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei