Európai tisztviselők attól tartanak, hogy Donald Trump amerikai elnök hamarosan megtagadja a részvételt a Kijev és Moszkva közötti béketárgyalásokon, várhatóan a minimális előrelépést ürügyként fogja felhasználni arra, hogy küldetését teljesítettnek nyilvánítsa – számolt be az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint brit újság arról tájékoztatott, hogy az európai tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy Trump kész kihasználni bármilyen, akár egy kis áttörést ezen a héten, hogy kiszálljon az ukrajnai tárgyalásokból. Trump kész megtenni ezt a lépést, még akkor is, ha ez nem jelent megoldást a tartós békére – nyilatkozta négy tisztviselő a lapnak. Hozzátették, hogy ez a hét egybeesik az elnök hivatalba lépésének 100. napjával, így ez az időszak kulcsfontosságú lehet. Trump egy olyan helyzetet készít elő, amelyben okot ad magának arra, hogy félreálljon, és a probléma megoldását Ukrajnára és ránk (Európára – a szerk.) bízza” – tette hozzá az egyik tisztviselő.
Putyin vonakodása, hogy beleegyezzen az olyan kulcsfontosságú amerikai és ukrán követelésekbe, mint az ukrán fegyveres erők háború utáni megmaradása, valamint maga a konfliktus összetettsége arra kényszerítette Trumpot, hogy újragondolja a békés rendezés iránti elkötelezettségét – közölték a The Financial Times forrásai.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter nemrég kijelentette, hogy az Egyesült Államok kiléphet a békefolyamatból, ha a közeljövőben nincs esély gyors megállapodásra Ukrajna és Oroszország között. Később Donald Trump amerikai elnök is megerősítette, hogy az Egyesült Államok valóban kiléphet a tárgyalásokból, ha az egyik fél akadályozza a békét.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Európai tisztviselők attól tartanak, hogy Donald Trump amerikai elnök hamarosan megtagadja a részvételt a Kijev és Moszkva közötti béketárgyalásokon, várhatóan a minimális előrelépést ürügyként fogja felhasználni arra, hogy küldetését teljesítettn... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1745950140 [modified] => 1745933565 ) [title] => Európa attól tart, hogy Trump kilép az ukrajnai tárgyalásokból – FT [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=149253&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149253 [uk] => 149261 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 149254 [image] => Array ( [id] => 149254 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3.jpg [original_lng] => 40012 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/trump-zelenszkij-3.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1745927398:3 [_thumbnail_id] => 149254 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1996 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_084631042bd397ee70768d1f181f540f] =>
La presidente della Commissione europea, Ursula von der Leyen, e il presidente americano, Donald Trump, si sono stretti la mano e hanno avuto un breve scambio sul sagrato di piazza San Pietro prima dell'avvio della cerimonia funebre per l’ultimo saluto a Papa Francesco… pic.twitter.com/VAZoQMalyJ