
Európa attól tart, hogy Trump kilép az ukrajnai tárgyalásokból – FT
Európai tisztviselők attól tartanak, hogy Donald Trump amerikai elnök hamarosan megtagadja a részvételt a Kijev és Moszkva közötti béketárgyalásokon, várhatóan a minimális előrelépést ürügyként fogja felhasználni arra, hogy küldetését teljesítettnek nyilvánítsa – számolt be az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.

A jelentés szerint brit újság arról tájékoztatott, hogy az európai tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy Trump kész kihasználni bármilyen, akár egy kis áttörést ezen a héten, hogy kiszálljon az ukrajnai tárgyalásokból. Trump kész megtenni ezt a lépést, még akkor is, ha ez nem jelent megoldást a tartós békére – nyilatkozta négy tisztviselő a lapnak. Hozzátették, hogy ez a hét egybeesik az elnök hivatalba lépésének 100. napjával, így ez az időszak kulcsfontosságú lehet. Trump egy olyan helyzetet készít elő, amelyben okot ad magának arra, hogy félreálljon, és a probléma megoldását Ukrajnára és ránk (Európára – a szerk.) bízza” – tette hozzá az egyik tisztviselő.
Putyin vonakodása, hogy beleegyezzen az olyan kulcsfontosságú amerikai és ukrán követelésekbe, mint az ukrán fegyveres erők háború utáni megmaradása, valamint maga a konfliktus összetettsége arra kényszerítette Trumpot, hogy újragondolja a békés rendezés iránti elkötelezettségét – közölték a The Financial Times forrásai.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter nemrég kijelentette, hogy az Egyesült Államok kiléphet a békefolyamatból, ha a közeljövőben nincs esély gyors megállapodásra Ukrajna és Oroszország között. Később Donald Trump amerikai elnök is megerősítette, hogy az Egyesült Államok valóban kiléphet a tárgyalásokból, ha az egyik fél akadályozza a békét.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás