Honduras megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és ezentúl a Kínai Népköztársaság kormányát ismeri el „az egyetlen olyan legitim kormánynak, amely egész Kínát képviseli” – jelentette be helyi idő szerint szombaton a közép-amerikai ország külügyminisztériuma.
A tárca közleménye szerint Xiomara Castro elnök elrendelte, hogy tájékoztassák Tajvant a diplomáciai kapcsolatok megszüntetéséről.
A CCTV kínai állami televízió arról számolt be vasárnap, hogy Honduras felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, Csin Kang kínai és Eduardo Enrique Reina hondurasi külügyminiszter aláírta az erről szóló megállapodást Pekingben.
Joseph Wu tajvani külügyminiszter röviddel a bejelentés után arról beszélt, hogy a hondurasi kormánynak „mindig is illúziói” voltak Pekinggel kapcsolatban, Peking pedig folyamatosan „csábítgatta” őket.
„A hondurasi kormány óriási összegű gazdasági segítséget kért, és összehasonlította a tajvani és a kínai árakat” – jegyezte meg Wu.
Segélyprogramokról sem a kínai, sem a hondurasi sajtóban nem tettek említést.
Xiomara Castro március 14-én jelentette be, hogy felveszi a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, a lépés a 2022 januárjában hivatalba lépett államfő egyik kampányígérete volt. A külügyminiszter, aki nem sokkal később Kínába látogatott, hogy a diplomáciai viszony létesítéséről tárgyaljon Pekinggel, korábban azzal indokolta a váltást, hogy Tajvan nem tud több segélyt biztosítani Honduras számára, pedig az országnak hatalmas szüksége van rá. Honduras az egyik legszegényebb latin-amerikai ország, adósságállománya eléri a húszmilliárd dollárt. Tajvannak hatszázmillió dollárral tartozik.
Joseph Wu vasárnap közölte, azonnal leállítják a Hondurasszal eddig fenntartott együttműködési projekteket, és bezárják nagykövetségüket Tegucigalpában. A nagykövet visszahívását Tajvan már csütörtökön bejelentette.
Tajvan ma már csak 13 országgal tart fenn formálisan diplomáciai kapcsolatokat, többnyire közép-amerikai, karibi és csendes-óceáni fejlődő országokkal. Caj Ing-ven tajvani elnök jövő héten tíznapos amerikai körútra indul, hogy megerősítse országa kapcsolatait Belize-zel és Guatemalával, és rövid kitérőt tesz az Egyesült Államokba is.
Három évtized után újra állandó határátkelőket nyitnak az Örményország és Törökország közötti határon – közölte az örmény külügyminiszter pénteken.
Ararat Mirzoján elmondta, hogy a határnyitást fokozatosan tervezik véghezvinni. Ennek értelmében a turistaszezon kezdetéig csak a diplomaták és harmadik országbeli állampolgárok kelhetnek át a határon. A két ország közötti légiforgalmat már korábban helyreállították.
Ankara először februárban nyitott határátkelőt a szárazföldön, amikor – a több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés után – Örményország humanitárius segélyt és a mentésben segítő szakembereket küldött az érintett törökországi régiókba.
A szárazföldi határt 1993-ban Törökország Azerbajdzsán támogatásának jeléül egyoldalúan zárta le, miután az örmény többségű Hegyi-Karabah egyoldalúan elszakadt Azerbajdzsántól, ami éles konfliktust szült Örményország és Azerbajdzsán között.
Folyamatos feszültséget okoz Ankara és Jereván viszonyában a törökországi örmények százezreinek több mint száz évvel ezelőtti lemészárlása, illetve az is, hogy Ankara tagadja, hogy ezzel népirtást követtek volna el.
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Turkey’s parliament has approved Sweden’s entrance to NATO, removing one of the last remaining obstacles to a historic expansion of the alliance https://t.co/xRwfCDEWKBhttps://t.co/xRwfCDEWKB
Annalena Baerbock külügyminiszter közölte, hogy bekérették a tárcához a berlini iráni nagykövetség ügyvivőjét, és tudatták vele, hogy a német szövetségi kormány nem fogadja el egy „német állampolgár jogainak súlyos megsértését”.
Azt is közölték az ügyvivővel, hogy nemkívánatos személynek minősítették és rövid határidővel távozásra szólították fel a nagykövetség két munkatársát. A német kormány egyben felszólítja Iránt, hogy vonja vissza a Dzsamséd Sarmahd elleni halálos ítéletet és tegye lehetővé számára a jogállami normáknak megfelelő méltányos fellebbezési eljárást – áll a külügyminiszter nyilatkozatában.
Dzsamséd Sarmahdot ellenzéki tevékenység miatt ítélték halálra, nem jogerősen. A kettős állampolgár a Tondar (Mennydörgés) nevű amerikai központú emigráns monarchista – az 1979-es iszlamista forradalommal elsodort rendszer helyreállításáért küzdő – csoport aktivistája. Az iráni hatóságok vádja szerint a csoport vezetője volt, és így felelős egy 2008-as pokolgépes merényletért, amelyet Teherán a csoport számlájára ír.
A vádakat tagadó 67 éves férfi tisztázatlan körülmények között került bíróság elé. Családja szerint egy iráni állambiztonsági szolgálat 2020-ban elfogta Dubajban, és Iránba hurcolta. Családja azt is állítja, hogy kínozták, megtagadták tőle a Parkinson-kórja miatt szükséges kezelést, és azt sem engedték meg neki, hogy rendszeresen kapcsolatba lépjen ügyvédjével és az ügyével foglalkozó német diplomatákkal.
Vezető német külpolitikai szakpolitikusok szerint Dzsamséd Sarmahd elítélésével Teherán „törleszt” Berlinnek azért, hogy nagyban hozzájárult az Irán elleni újabb európai uniós szankciós csomaghoz.
Jürgen Trittin, a kormányzó Zöldek egyik legtekintélyesebb politikusa a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva kiemelte, hogy a német-iráni kettős állampolgár bíróság elé állítása „politikai túszejtés”, amelyet Németország nem tűrhet el.
Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) – a legnagyobb ellenzéki párt – elnöke a Bild című lapban egy vendégkommentárban azt írta, hogy Németországnak az EU-val, az Egyesült Államokkal és az ENSZ-szel együtt kell fellépnie Teheránnal szemben, és el kell érni, hogy ne hajtsák végre a Dzsamséd Sarmahdra kiszabott „igazságtalan ítéletet”.
A CDU vezetője hozzátette: vállalja, hogy az elítélt „politikai pártfogójaként” személyesen vesz részt az iszlám köztársaság bírósága elé állított német állampolgár megmentését szolgáló erőfeszítésekben.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Ukrajna jelenleg nagy csatára készül diplomáciai és katonai fronton egyaránt, ezért most országunknak maximális támogatásra van szüksége a szövetségesek részéről – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy a NATO keleti szárnyához tartozó országok vezetőinek néhány napon belül Lengyelországban tartandó találkozója további döntéseket hozhat Ukrajna támogatását illetően.
„Most, tudják, világos az az érzés, hogy nagy csatára készülünk a harcmezőn és csatára a diplomáciai fronton. És most szükségünk van minden barát, mindenki maximális mozgósítására, akik hatékonyan segítik Ukrajnát” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Ausztria korábbi hasonló lépésére válaszul, nemkívánatos személynek nyilvánította az orosz külügyminisztérium a moszkvai osztrák nagykövetség négy alkalmazottját.
Az erről szóló jegyzéket csütörtökön adták át a tárcához bekéretett nagykövetnek. Az érintett alkalmazottaknak február 23-ig el kell hagyniuk az országot.
Az orosz külügyminisztérium az osztrák misszióvezetőnek határozott tiltakozását fejezte ki az Osztrák Köztársaságban működő orosz diplomáciai képviseletek négy alkalmazottjának kiutasítása miatt. A lépést Moszkva barátságtalannak és alaptalannak minősítette, amely súlyosan károsítja a kétoldalú kapcsolatokat, amelyek – szerinte – az osztrák fél fellépése miatt már most is válságban vannak, károsítja továbbá a magát korábban pártatlan, semleges államként, és a nemzetközi diplomácia platformjaként pozicionáló Bécs nemzetközi tekintélyét.
A nagykövet figyelmét a minisztériumban arra is felhívták, hogy a Bécsbe utazó hivatalos orosz delegációk számára nehézségekbe ütközik a vízumszerzés a többoldalú eseményeken való részvétel céljából, ami ellentétes Ausztriának, mint nemzetközi találkozók helyszínének a kötelezettségével. A tárca kilátásba helyezte, hogy ez sem marad következmények nélkül.
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
A brit kormány a jövő héten világszerte aktív diplomáciai tevékenységbe kezd, miután Rishi Sunak miniszterelnök utasította a kabinet vezető tagjait a nemzetközi fellépés előmozdítására az Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulójának közeledtével.
Erre az teremtett lehetőséget, hogy Oroszország meghátrálásra kényszerült az Ukrajnában tevékenykedő orosz erők utánpótlási problémái és moráljuk zuhanása miatt.
Sunak és a szövetséges partnerek azon lesznek, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb helyzetben, a katonai, gazdasági és diplomáciai erő pozíciójából kezdhesse meg a jövőbeni béketárgyalásokat, és biztosíthassa az erős alapokon nyugvó tartós békét – fogalmaz vasárnapi nyilatkozatában a Downing Street.
Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója volt 2022-ben az Egyesült Államok után, de harckocsik szállítására most először tett ígéretet az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta – írta az MTI.
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
I spoke with UK Prime Minister @RishiSunak on Russia’s continued air terror against Ukrainian cities. Over the previous five days, the enemy has launched at least 500 missiles and drones toward Ukraine.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videobeszédében bejelentette a diplomáciai szolgálat modernizálásának és az ukrán diplomácia többirányú aktivizálásának előkészítését.
„Ma fontos éves találkozót tartottam Ukrajna nagyköveteivel – államunk teljes diplomáciai testülete kapott feladatokat a következő évre. Arra készülünk, hogy több irányban is aktivizáljuk az ukrán diplomáciát” – mondta Zelenszkij.
Első lépésként megerősítenék Ukrajna pozícióját Afrika, Latin-Amerika, Ázsia és a csendes-óceáni térség országaiban.
A második szempont az ukrán diplomácia számára az együttműködés fokozása az ukrán partnerekkel, hogy a következő év döntő legyen a háborúban, és Ukrajna elérje minden célját.
Zelenszkij bejelentette a diplomáciai szolgálat korszerűsítésének előkészületeit is.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, tudják, hol koordinálták a támadást – írja a CNN Turk.
Korábban a török miniszter arról számolt be, hogy ezt a terrortámadást Szíriában tervezték.
„Az amerikai nagykövetség részvétét nem fogadjuk el, elutasítjuk. A kobani (Szíria – a szerk.) terrorista körzeteket táplálva és költségvetéséből finanszírozva szövetségesünk megérti, hogy ezzel megtörik a békét Törökországban. Természetesen erről sem fogunk hallgatni. Nem vagyunk senki ellenségei, nem nézünk senki földjére, nem árulunk el senkit, de ezeket az árulásokat nem fogjuk eltűrni” – közölte a török miniszter.
A miniszter ugyanakkor elmondta, hogy ez az elmúlt hat év legnagyobb terrortámadása Isztambulban. Elmondása szerint a török rendfenntartók csak idén 200 terrortámadást akadályoztak meg.
Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB#HulusiAkarpic.twitter.com/sFdWienDOB
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Ukrajna elsőként kezdeményezi a digitális diplomáciai kapcsolatokat azt követően, hogy online formátumban írt alá jegyzőkönyvet Pápua Új-Guineával – jelentette be Dmitro Kuleba, Ukrajna Külügyminisztériumának vezetője.
Elmondása szerint Ukrajna elsőbbséget szerezhet, miután online írta alá a diplomáciai kapcsolatok létrehozásáról szóló jegyzőkönyvet Pápua Új-Guineával. A javaslattal Kuleba fordult a pápua-új-guineai külügyminisztérium vezetőjéhez, Justin Tkacsenkohoz.
„Felajánlottam Justinnak, hogy online írjuk alá a diplomáciai kapcsolatok létesítéséről szóló a jegyzőkönyvet, modern technológiák alkalmazásával. Korábban Ukrajna volt az első olyan állam a világon, amely egyenlővé tette a digitális és papíralapú útlevelet, most pedig a világon elsőként kezdeményezheti a diplomáciai kapcsolatok digitális létrehozását” – áll az ukrajnai külügyi tárca vezetőjének közleményében.
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
Building on their dialogue with President @ZelenskyyUA, I met with Prime Minister of Australia @AlboMP. I thanked him for standing firmly with Ukraine as we defend ourselves from Russian aggression. We focused on further defense assistance and aid to tackle energy challenges. pic.twitter.com/kVNvtPkm4N
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Rolf Mützenich, a német Szociáldemokrata Párt (SPD) bundestagi frakcióvezetője azzal vádolta az ukrán hatóságokat, hogy terroristalistára tették, mert támogatta a diplomáciai erőfeszítéseket az ukrán–orosz háború békés lezárása érdekében – közölte szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál a Die Welt című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Mützenich a pártvitanapon elmondta: „felháborít, hogy az ukrán kormány felvett a terroristák listájára azzal az indokkal, hogy fegyverszüneten vagy a helyi tűzszünetek révén további diplomáciai lépések lehetőségén dolgozom.”
Ukrán részről nem erősítették meg, hogy az SPD parlamenti frakcióvezetője szerepelne a terroristalistán. Mützenich azonban a vita során azt is elmondta, hogy fenyegetéseket kapott.
„Annak alapján, hogy az ukrán kormány felvett engemet a terroristalistájára, másodlagos fenyegetéseket is kaptam. Ezek ellen sem könnyű küzdeni” – tette hozzá.
Az SPD bundestagi frakcióvezetője azért is panaszkodott, hozzá hasonlóan diszkriminálják a diplomácia pártján lévőket. „Én ellenzem ezt a keménységet” – mutatott rá, megjegyezve, hogy kiáll azok mellett a diplomáciai erőfeszítésekre történő felhívásai mellett, amelyek célja Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújának befejezése. „Az álláspontom nem változott. A legtöbb háború nem a csatatéren ér véget” – szögezte le Rolf Mützenich.