Ukrajnának már ma is komoly légvédelmi rendszerei vannak, de hamarosan még erősebbek lesznek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti videobeszédében, adta hírül csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnök elmondta: „Állami szinten mindent megteszünk annak érdekében, hogy növeljük az orosz csapások elleni védekezést és védekezési képességet. A légvédelmi rendszerek és a légtér védelmére szolgáló egyéb fegyverek már nagyon komolyak itt Ukrajnában. De ennek így kell lennie, és, persze, még erősebbek lesznek.” Zelenszkij egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki pontosságával és gyorsaságával biztosítja mindazon fegyverek hatékonyságát, amelyek Ukrajnában megjelentek.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajna megkapta a Patriot légvédelmi rendszert az Egyesült Államoktól, Németországtól és Hollandiától. Szintén korábban a német kormány hivatalosan bejelentette, hogy a Patriot légvédelmi rendszert rakétákkal együtt szállítja Ukrajnának. Tegnap Olekszij Reznyikov védelmi miniszter megerősítette a Patriot légvédelmi rendszerek Ukrajnába érkezését.
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024
Ukrajna sok nyugati katonai segítséget kapott, de mégsem elegendőt, különösen, ami a légvédelmi rendszereket illeti. Volodimir Zelenszkij elnök erről az Associated Pressnek (AP) adott interjújában beszélt, amelyet a korrespondent.net idéz.
„Nagyszerű határozataink vannak a Patriotról, de valójában nem rendelkezünk velük” – jelezte az államfő az amerikai légvédelmi rendszerre utalva.
A hírügynökség emlékeztet, hogy az Egyesült Államokban január óta folyik az ukrán katonák kiképzése a Patriot rendszerek használatára, de Ukrajnában még nem telepítették azokat.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajnának 20 ütegre volna szüksége a Patriot légvédelmi rendszerből az orosz rakéták elleni védekezéshez. Szerinte talán még ez sem lenne elég, mert „a világon egyetlen országot sem támadtak még ennyi ballisztikus rakétával”.
Volodimir Zelenszkij arról is beszélt az AP-nek, hogy az egyik európai ország átadott Ukrajnának egy légvédelmi rendszert, amely nem működött. Ezért kénytelenek voltak „újra és újra cserélni” azt. Az elnök nem nevezte meg az országot.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna sok nyugati katonai segítséget kapott, de mégsem elegendőt, különösen, ami a légvédelmi rendszereket illeti. Volodimir Zelenszkij elnök erről az Associated Pressnek (AP) adott interjújában beszélt, amelyet a korrespondent.net idéz. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1680202200 [modified] => 1680185221 ) [title] => Zelenszkij elmondta, hogy az egyik európai ország nem működő légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=74713&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 74713 [uk] => 74707 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 74708 [image] => Array ( [id] => 74708 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175.jpeg [original_lng] => 56884 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175-300x171.jpeg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/630-360-1678962741-175.jpeg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1680174422:5 [_thumbnail_id] => 74708 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3674 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => [_oembed_time_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => 1697732515 [_oembed_315aea52053606cea72a02c8c7041823] => [_oembed_time_315aea52053606cea72a02c8c7041823] => 1732543901 [_oembed_d2df4d3c0ae57b38b9a4f5bcee2655c2] =>
Szlovákia kormánya jóváhagyta a MiG-29-es vadászrepülőgépek, valamint a Kub légvédelmi rendszer átadását Ukrajnának – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Pravda című szlovák lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Eduard Geger, Szlovákia megbízott miniszterelnöke bejelentette: „A kormány egyhangúlag jóváhagyta a nemzetközi megállapodást, és döntött a MiG-29-es vadászgépek és a Kub légvédelmi rendszer Ukrajnának történő térítésmentes átadásáról.” Megjegyezte, hogy a döntés „alkotmányos, tiszta formában” született, erről Zuzana Caputova elnököt is tájékoztatták. Szerinte a vadászgépeket védekezésre és légvédelemre kell használni, nem támadásra.
Mint hírportálunk március 2-án beszámolt róla, Jaroslav Nad’ szlovák védelmi miniszter bejelentette: Szlovákia 11 szovjet gyártmányú MiG-29-es vadászgépéből 10-et kész átadni Ukrajnának, egyet pedig a Szlovák Repülési Múzeumnak tartanak fenn, amelynek a kiállítása folyamatban van. A tárcavezető egyúttal közölte: „Soha többé nem fogunk MiG-eket használni. Számunkra nincs valódi értékük. Ha Ukrajnának adjuk őket, akkor segítenek megmenteni valakinek az életét.”
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
„A tervek szerint minden rendszert leszerelnek és ártalmatlanítanak” – közölte a Szövetségi Védelmi Beszerzési Hivatal szóvivője.
Az Allgemeine Schweizerische Militärzeitschrift katonai magazin főszerkesztője ugyanakkor megjegyezte, hogy a Rapier rakéták még nem teljesen elavultak: szerinte Ukrajna felhasználhatná őket drónok és alacsonyan repülő vadászgépek elleni harcra.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Norvégia az Egyesült Államokkal együttműködve további két teljesen felszerelt NASAMS légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának az Egyesült Államok által korábban átadott kettő mellé.
A hírt a norvég kormány közölte.
„Ukrajna kritikus szükséglettel szembesült, hogy megvédje magát a rakétacsapások ellen, és Norvégia segíteni fog ebben” – mondta Bjorn Arild Gram védelmi miniszter.
Norvégia is hozzájárult az Egyesült Államok által biztosított két NASAMS bevetésének előkészítéséhez. Norvégia védelmi minisztere március 10-én Kijevbe látogatott, ahol találkozott ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
New Washington Post story highlights ISW research (🧵1/6):
"A new US policy allowing Ukraine to fire certain US weapons at Russian territory has led to a reduction in some Russian attacks but still restricts the range enough that it prevents Ukraine from hitting key airfields." pic.twitter.com/wkzKTecdkB
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) June 22, 2024
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
Ukrajna két Skynex rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert kap Németországtól. A német Rheinmetall cég kifejezetten Ukrajna számára gyártotta őket – írja az UNIAN.
A Wall Street Journal idézi Armin Pappergert, a Rheinmetall AG vezérigazgatóját, aki szerint a rendszerek egy éven belül szolgálatba állnak az ukrán hadseregnél. Egyúttal jelezte, hogy a Skynexet a német hatóságok rendelték meg.
Ezeknek a légvédelmi rendszereknek az ára 212 millió dollár.
A Skynex rendszereket rövid hatótávolságú légvédelemre használják. Képes drónok és cirkáló rakéták lelövésére. Ennek a légvédelmi rendszernek az egyik előnye a meglehetősen olcsó lőszer.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Ukrajna új légvédelmi rakétarendszereket kap a kamikaze drónok megsemmisítésére. Ezt Arvydas Anušauskas litván védelmi miniszter jelentette be Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel az Ukrajna–Odessza Media Centerben tartott közös sajtótájékoztatón – írja az Ukrinform.
„A látogatás keretében Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a fegyveres erőknek nyújtott további segítségről tárgyalt, különös tekintettel a fegyverkezésre és a katonai kiképzésre. Litvánia továbbra is minden segítséget megad Ukrajna győzelméhez. 36 légvédelmi rakétarendszert szállítunk át, amelyekkel sikeresen harcolhatnak drónok ellen” – közölte.
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
Denmark has given Ukraine all of its CAESAR self-propelled howitzers. A true friend who knows that our fight is Europe's fight. Tak, Danmark! pic.twitter.com/x4MP65Yvfo
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
🇱🇹🇺🇦 Lithuanian military aid-filled trucks have arrived in Ukraine. Continuing to enhance Ukraine’s military capabilities, we have delivered thousands of drones from Lithuanian manufacturers, as well as thermal cameras and five-ton telescopic handlers.#StandWithUkrainepic.twitter.com/as90gILkw3
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Németország és Svédország újabb fegyvercsomagról tárgyal, amelynek keretében Stockholm légvédelmi rakétákat és indítószerkezeteket biztosít Ukrajnának a német IRIS-T rendszerekhez – számolt be a Bloomberg forrásokra hivatkozva.
Németország felkérte Svédországot, hogy biztosítson indítózerkezeteket az IRIS-T-kompatibilis rakétaelhárító rendszerhez. A tárgyalások lehetővé teszik, hogy Ukrajna több, a német IRIS-T rendszerekben felhasználható lőszert kapjon – közölték az ügyben tájékozott emberek. A beszélgetőpartnerek elmondása szerint Németország betartja azon tervét, hogy idén három IRIS-T rendszert küld Ukrajnának, miután az első tavaly októberben megérkezett.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
A Mamba SAMP/T légvédelmi rakétarendszereket ez év tavaszán szállítják Ukrajnába – közölte Sébastien Lecornu, a francia fegyveres erők minisztere.
„Guido Crozettóval (Olaszország védelmi minisztere – a szerk.) úgy döntöttünk, hogy 2023 tavaszán szállítjuk Ukrajnába a SAMP/T-MAMBA légvédelmi rendszert. Ez a rendszer lehetővé teszi a polgári lakosság és az infrastruktúra védelmét az orosz támadásoktól” – írta Lecornu a Twitteren.
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk