A belga kormányfőnek nagyon fontos a szólásszabadság, de szerinte a közösségi médiával destabilizálni lehet az unió demokráciáit, ezért az EU-nak be kell avatkoznia a közösségi hálózatok használatába.
Alexander de Croo belga ügyvezető szövetségi miniszterelnök a belga képviselőházban felszólalva az Európai Bizottság beavatkozását sürgette a közösségi média használatával szemben, mert ezzel szerinte destabilizálni lehet az unió demokráciáit. A politikus úgy véli: egy ideje már beavatkoznak a nyugati demokráciákba, és most már gazdag és befolyásos emberek is ezt csinálják.
De Croo szerint nem szabad eltűrni, hogy a közösségi hálózatokat politikai preferenciák érvényesítésére használják, mivel a választások szabad megszervezése a politikai és a társadalmi rendszerünk alapja. Hozzátette: ezt más országok és a hatalommal bíró emberek beavatkozása nélkül kell megtenni.
Be kell avatkoznunk, és erre van jogi felhatalmazásunk is. Az Európai Bizottságnak lépnie kellene, és alkalmaznia kellene a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) rendelkezéseit – jelentette ki. Hangsúlyozta, nagyon fontos neki a szólásszabadság, de nem szolgálhat ürügyként a hazugságokra és a manipulációra.
Felszólalása végén azt mondta, veszélyes, ha a hatalom túlságosan koncentrálódik, és visszaélnek vele, ezért lépéseket kell tenni ennek megakadályozására.
[type] => post
[excerpt] => A belga kormányfőnek nagyon fontos a szólásszabadság, de szerinte a közösségi médiával destabilizálni lehet az unió demokráciáit, ezért az EU-nak be kell avatkoznia a közösségi hálózatok használatába.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736628540
[modified] => 1736553210
)
[title] => A közösségi médiától félti a demokráciát a belga miniszterelnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=137480&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137480
[uk] => 137610
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137481
[image] => Array
(
[id] => 137481
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor.png
[original_lng] => 576586
[original_w] => 992
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor-768x387.png
[width] => 768
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor.png
[width] => 992
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor.png
[width] => 992
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor.png
[width] => 992
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/coor.png
[width] => 992
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1736677869:8
[_thumbnail_id] => 137481
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 502
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 14139
[1] => 154
[2] => 4995
)
[tags_name] => Array
(
[0] => demokrácia
[1] => Európai Unió
[2] => közösségi média
)
)
[1] => Array
(
[id] => 130656
[content] =>
Az Európai Bizottság elnöke szombaton Pristinában bírálta a nyugat-balkáni demokráciák destabilizálására irányuló orosz „hibrid támadást”, és leszögezte, hogy az Európai Unió naponta harcol a dezinformáció leleplezéséért az egész térség érdekében.
„Itt valóban egy hibrid háborúval állunk szemben, amelyet Oroszország folytat a demokráciák ellen. Az igazság, az átláthatóság és nagyon világos üzenetek segítségével azonban képesek vagyunk szembeszegülni” – mondta Ursula von der Leyen a koszovói fővárosban, Pristinában tartott sajtótájékoztatóján.
Az Európai Bizottság elnöke dicsérte szombaton Pristinában Koszovó gazdasági fejlődését, és bejelentette, hogy Koszovó feltehetően még az idén 60 millió eurós támogatást kap az országnak szánt 880 milliós Növekedési Terv keretből.
A támogatás célja a tagjelölt országok belépésének felgyorsítása a szükséges reformok megvalósításával. A 6 milliárd összértékű támogatás idéntől 2027-ig lesz érvényben.
Von der Leyen nyugat-balkáni körútja keretében érkezett Koszovóba, Montenegró előtti utolsó állomására. Pristinában tárgyalt Vjosa Osmani államfővel és Albin Kurti miniszterelnökkel.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság elnöke szombaton Pristinában bírálta a nyugat-balkáni demokráciák destabilizálására irányuló orosz „hibrid támadást”, és leszögezte, hogy az Európai Unió naponta harcol a dezinformáció leleplezéséért az egész térség érdekében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730016000
[modified] => 1729984404
)
[title] => Ursula von der Leyen bírálta az orosz „hibrid háborút”, ami a nyugat-balkáni demokráciák destabilizálására irányul
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=130656&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 130656
[uk] => 130679
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 130657
[image] => Array
(
[id] => 130657
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen.png
[original_lng] => 670949
[original_w] => 979
[original_h] => 493
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen-768x387.png
[width] => 768
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen.png
[width] => 979
[height] => 493
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen.png
[width] => 979
[height] => 493
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen.png
[width] => 979
[height] => 493
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/von-der-leyen.png
[width] => 979
[height] => 493
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1730021549:2
[_thumbnail_id] => 130657
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 612
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d14eeb640bb23bfb425c6e22f893ff67] =>
I received a report from Commander-in-Chief Syrskyi on the current situation at the frontline, with particular focus on the Pokrovsk, Kurakhove, and Lyman directions. In the Donetsk region, the situation remains difficult, but our combat brigades are holding their positions and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 25, 2024
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerdán elfogadott állásfoglalás szerint veszélybe került a demokrácia Georgiában, írja az MTI.
Az állásfoglalás szerint a kaukázusi ország demokratikus folyamataiban tapasztalható visszaesés miatt Tbiliszi európai uniós csatlakozása is megtorpant. Az állásfoglalás kiemeli, hogy jóllehet Georgia 2023 decemberében tagjelölti státuszba került, a jelenleg kormányon lévő Georgiai Álom – Demokratikus Georgia párt egyre inkább a tekintélyelvűség felé sodródik, példaként pedig az LMBTQ-közösség jogai, illetve a sajtószabadság megnyirbálását, valamint a civil társadalom és a nem kormányzati szervek elleni fellépést említi.
Az elfogadott szövegben a képviselők kiemelik: nem történhet előrelépés az EU és Tbiliszi kapcsolataiban, amíg a kifogásolt törvényeket vissza nem vonják. Az EP-képviselők emellett átfogó vizsgálatot sürgetnek a tavaszi tüntetések részvevői elleni rendőri erőszakkal kapcsolatban, valamint felhívják a figyelmet az egyes grúz parlamenti képviselők nyilatkozatai nyomán kialakult, „gyűlölettel és félelemmel teli légkörre”.
Az állásfoglalás elítéli a kormánypárt alapítójának, Bidzina Ivanisvili milliárdos üzletembernek az ellenzéki pártok betiltását szorgalmazó megjegyzéseit, továbbá azokat a nyilatkozatait, amelyekben az „ellenzéket bűnöző politikai erőnek” nevezte. Mindemellett pedig felszólítja az EU-t és tagállamait, vonja felelősségre és vegye szankciók alá „mindazokat, akik részt vesznek Georgia demokráciájának aláásásában, beleértve Bidzina Ivanisvilit is”.
Az állásfoglalást 495 igen, 73 nem szavazat mellett fogadták el, 86 képviselő tartózkodott.
Ferenc pápa a számos országban terjedő „demokrácia-szkepticizmus” miatt aggodalmát fejezte ki a demokrácia helyzete miatt szerte a világon az olasz katolikusok 50. szociális hete alkalmából Triesztben tartott rendezvényen vasárnap elhangzott beszédében.
„A mai világban – mondjuk ki az igazat – a demokrácia nem örvend jó egészségnek. Ez érdekel és aggaszt is bennünket, mert az emberiség jóléte forog kockán” – mutatott rá beszédében a pápa.
„A demokrácia szó nem egyszerűen a választások szinonimája. A demokrácia megköveteli olyan feltételek megteremtését is, hogy mindenki ki tudja fejezni a véleményét. A választók csökkenő száma viszont aggodalommal tölt el” – mondta Ferenc pápa.
A pápa felelős politikai szerepvállalásra szólította fel a katolikusokat. A katolikusoknak nem szabad megelégedniük a „magánhittel”, hanem aktívan részt kell venniük a politikai életben is.
„Nem elégedhetünk meg a magánhittel. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy legyen bátorságunk nyilvános vitákban javaslatokat tenni az igazságosság és a béke érdekében.”
„Van mondanivalónk, de nem a kiváltságok védelmében. Egységes hangon kell javaslatokat tennünk egy olyan társadalomban, amely gyakran hangtalan, és amelyben túl sokaknak nincs hangjuk. Sokan vannak, túl sokan vannak, akiknek nincs hangjuk!” – fogalmazott Ferenc pápa. „Mindenkinek egy közösségi projekt részének kell éreznie magát. Senki sem érezheti magát haszontalannak”. A társadalmi valóságtól való távolságtartás mögött gyakran közöny húzódik meg.
„A közömbösség a demokrácia rákfenéje” – figyelmeztetett.
Az elmúlt hetekben a pápa több olaszországi városba is ellátogatott, köztük Velencébe, Veronába és most Triesztbe. Ferenc – a Vatikán államfőjeként – június közepén részt vett a G7-ek dél-olaszországi csúcstalálkozóján. A 87 éves pápa, aki rossz egészségi állapotban van, csaknem egy éve nem tett hosszabb külföldi utat. Idei első külföldi útja szeptemberben Délkelet-Ázsiába vezet, majd nem sokkal később Belgiumba és Luxemburgba látogat el.
Elutasította a lengyel elnök annak a parlament által elfogadott törvénynek az aláírását, melynek értelmében regionális nyelvnek ismerték volna el a sziléziai nyelvjárást Lengyelországban, a jogszabályt Andrzej Duda visszaküldte a parlamentnek – közölte szerdán a varsói államfői hivatal.
A törvényt április végén a lengyel parlamenti alsóház (szejm), majd május elején a felsőház (szenátus) is megszavazta.
Az államfői hivatal honlapján szerdán közzétett közleményben aláhúzták: szakértőknek, különösen nyelvészeknek kellene elemezniük, hogy teljesen kialakult-e egy adott regionális nyelv, és teljesültek-e ebben a tekintetben a nemzeti kisebbségekről és a regionális nyelvről szóló lengyelországi törvényben megszabott kritériumok.
Az elnök azon az állásponton van, hogy a törvényi feltételek teljesítéséről nem dönthet, csak az érintett társadalmi csoport objektív értékelésére van szükség – tették hozzá.
A közvélemény számára elérhető nyelvészeti vélemények többsége szerint a sziléziai nyelvjárások a lengyel nyelv változatait képezik, az ezekből álló sziléziai dialektus pedig ugyanolyan jellegű, mint több más lengyelországi dialektus, például a kis- vagy nagy-lengyelországi, illetve a mazóviai. Ilyenként nem teljesíti a regionális nyelv elismerésének feltételeit – érvelnek.
Aláhúzták: a lengyel nyelvről szóló törvény a lengyelországi nyelvjárások ápolását is magában foglalja.
Az államfő viszont osztja azokat az aggodalmakat, melyek szerint a sziléziai dialektus regionális nyelvként való elismerése, valamint az ebből eredő védőintézkedések hasonló elvárásokat kelthetnének más regionális csoportok képviselőinél – áll a közleményben.
Az elnöki döntést azzal is indokolták, hogy a jelenlegi társadalmi és geopolitikai helyzetben nem lehet kizárni a keleti szomszédságban zajló háborúval összefüggő hibrid tevékenységet Lengyelországgal szemben. Ezért különösen gondoskodni kell a nemzeti identitás megőrzéséről, amelyet az anyanyelv ápolása szolgál – hangsúlyozták.
A megvétózott jogszabály értelmében Lengyelország délnyugati részén elterülő sziléziai térség hagyományos nyelvét regionális nyelvként iktatták volna be a nemzeti kisebbségekről szóló törvénybe. Ilyen státuszt Lengyelországban eddig csak a Balti-tenger mellékén elterjedt kasub nyelv élvezett.
A módosítás nyomán kettős helység- és utcaneveket alkalmaztak volna azokon a helyeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka úgy nyilatkozik, hogy beszéli a sziléziai nyelvet, önkéntes iskolai nyelvoktatást vezettek volna be, és finanszírozták volna a regionális nyelv ápolását célzó kezdeményezéseket.
2007 óta összesen nyolc hasonló javaslat látott már napvilágot, a szejm egyiket sem hagyta jóvá, illetve nem is kerültek napirendre, egyebek mellett az adott parlamenti ciklus befejeződése miatt.
A 2021-es népszámlálásban több mint 467 ezren jelölték meg Lengyelországban, hogy mindennapjaikban a sziléziait használják, közülük csaknem 55 ezren azt állították, hogy csak ezt a nyelvet beszélik.
Az utóbbi hetekben több lengyel értelmiségi írta alá azt a petíciót, amelyben a sziléziai nyelvről szóló törvény jóváhagyására szólították fel Andrzej Dudát.
Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház utasíthatja el, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs ilyen többsége.
[type] => post
[excerpt] => Elutasította a lengyel elnök annak a parlament által elfogadott törvénynek az aláírását, melynek értelmében regionális nyelvnek ismerték volna el a sziléziai nyelvjárást Lengyelországban, a jogszabályt Andrzej Duda visszaküldte a parlamentnek – kö...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717100880
[modified] => 1717043471
)
[title] => Duda megvétózta a sziléziai nyelv elismeréséről szóló törvényt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=114598&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114598
[uk] => 114709
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114599
[image] => Array
(
[id] => 114599
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda.jpg
[original_lng] => 199096
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/duda.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717124914:3
[_thumbnail_id] => 114599
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1827
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fc59b2e3dd6b5e85c48258fc3b7b433e] =>
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Az amerikai szenátus kedden elfogadta az a törvényt, amely rákényszeríti a TikTok videomegosztó alkalmazás jelenlegi kínai tulajdonosát, hogy egy éven belül váljon meg tőle.
A százfős szenátusban 79 szavazattal hagyták jóvá a törvényjavaslatot, amelyet még Joe Biden elnöknek is alá kell írnia.
A TikTok jelenleg a kínai ByteDance csoport tulajdonában van. Az új rendelkezés értelmében a tulajdonosnak egy éve van rá, hogy megváljon tőle, és ha ez nem történik meg, a TikTokot Amerikában kitiltják az alkalmazásboltokból.
Az intézkedést annak a szélesebb törvényjavaslat-csomagnak a részeként fogadták el, amely az Ukrajnának szánt nagy fegyversegélyt is tartalmazza.
A TikTokkal kapcsolatos intézkedéssel szemben sokan azért szkeptikusak, mert szerintük azt nyilván megtámadják majd a szólásszabadság alkotmányos jogára hivatkozva, és az ügy évekig is elhúzódhat a bíróságokon.
Washington a TikTokkal kapcsolatban attól tart, hogy a kínai csoport hozzáférhet a népszerű alkalmazás felhasználóinak adataihoz. Egyes kiberbiztonsági szakértők szerint ezeket kínai befolyásszerzésre, propaganda terjesztésére és a felhasználók utáni kémkedésre is használhatja Peking.
A saját adatai szerint 170 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTok az aggodalmak eloszlatására azzal érvelt, hogy a ByteDance hatvan százaléka nyugati befektetők tulajdona, székhelye a Kajmán-szigeteken van, és nem tekinthető kínai leányvállalatnak.
Ezzel szemben a kritikusok azt hangsúlyozzák, hogy a kínai cégalapítók 20 százaléknyi, de tulajdoni hányaduknál több szavazati jogot biztosító részesedésüknek köszönhetően irányításuk alatt tartják a nagy pekingi központtal rendelkező ByteDance-t.
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
A baloldali koalíció csak irigykedhet az AfD népszerűségére. Olaf Scholz kormánya azonban legalább átmenetileg fellélegezhet, mert kivételesen most nem ellenük vonulnak tömegek az utcára. Egy ellenzéki párt betiltása azonban kicsit több a soknál egy nyugati demokráciában.
Egyre nagyobb lendületet vesznek a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) elleni tiltakozások, amelyeken Olaf Scholz német kancellár is megjelent, miután egy jelentés szerint a párt két tagja egy találkozón állítólag az országban tartózkodó külföldiek tömeges kitelepítéséről tárgyalt – írta a Reuters.
A tizenegy évvel ezelőtt alapított AfD a kezdetektől fogva nyíltan ellenezte az illegális migrációt – ami az elmúlt egy évben a népszerűsége meredek emelkedéséhez is vezetett –, a baloldali Correctiv múlt heti jelentése azonban kiverte a biztosítékot a jelenlegi kormánynál és követőinél, akik az utcára vonulva a párt betiltását követelték.
A zavargásokon több tízezer ember, valamint Olaf Scholz és kormányának több tagjai is részt vett, nyíltan támogatva a tömeg diktatórikus követeléseit.
A kancellár számára a megmozdulás egy rövid pihenőt jelent, amikor végre nem az általa vezetett baloldali koalíció kudarcain van a reflektorfény. A kormánynak ugyanis egy súlyos költségvetési válságból kilábalva azonnal sikerült magára haragítania a teljes a mezőgazdasági szektort az üzemanyag-támogatások eltörlésével. Ez pedig hetek óta tartó gazdatüntetéseket robbantott ki, Berlin és más nagyvárosok utcáin is több ezer traktor akadályozza a forgalmat.
Ezzel szemben a jobboldali AfD az országos felmérések alapján a második legnépszerűbb párttá vált, annak ellenére, hogy „nácinak” lett bélyegezve, és a német belbiztonság is megfigyelés alatt tartja. Alice Widel társelnök azonban teljes mértékben elutasította a Correctiv által közzétett vádakat, miszerint a tömeges deportálás is a párt terveiben lenne.
Ez azonban nem akadályozta meg Scholzot, hogy az AfD-t „szélsőséges fanatikusoknak” nevezze, és mozgósítsa a támogatóit, akik a fagypont alatti hőmérséklet ellenére szerda és péntek este tovább folytatják a tüntetéseket.
Weidel kedden megtámadta a kormányt és a jelentést közzétevő Correctivet is, mivel szerinte ezzel megvezetik a lakosságot az AfD programjáról, amely csak a honosítási rendszert szigorítaná meg, és egyedül az illegális és a terrorizmussal gyanúsított migránsok kitoloncolását támogatja.
Aki német állampolgársággal rendelkezik, az a német nemzethet tartozik, ez egy szent dolog. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a kormány olcsón árulja és vödörrel osztogatja ezt a kiváltságot, bármiféle ellenőrzés nélkül – nyilatkozta a párt társelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a jelentés készítői és megosztói ellen rágalmazás miatt eljárást fognak indítani, a betiltásukra tett kísérleteket pedig már előre alkotmányellenesnek és diktatórikusnak nevezte.
Az AfD fenyegetése nem elhanyagolható a Scholz-kormány számára, amely a közelgő európai parlamenti és német tartományi választásokon is az első helyen áll a közvélemény-kutatók szerint. S míg a baloldali koalíció a belső harcok miatt folyamatosan veszít a népszerűségéből, addig a jobboldali párt a betiltás hírére tovább erősödött, ugyanis azt a közvélemény politikai leszámolásnak tartja.
[type] => post
[excerpt] => A baloldali koalíció csak irigykedhet az AfD népszerűségére. Olaf Scholz kormánya azonban legalább átmenetileg fellélegezhet, mert kivételesen most nem ellenük vonulnak tömegek az utcára. Egy ellenzéki párt betiltása azonban kicsit több a soknál e...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1705574880
[modified] => 1705549883
)
[title] => Nő a káosz Németországban – a gazdatüntetés után a kormánypártok vonultak az utcára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=100943&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 100943
[uk] => 100973
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 100944
[image] => Array
(
[id] => 100944
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a.jpg
[original_lng] => 144827
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/474907f4b82e4a31b15364a1e174df2a.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1705572005:8
[_thumbnail_id] => 100944
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1391
[translation_required_done] => 1
[_oembed_912bf17cb17c8c5d98a2d369069dde17] =>
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Az emberi jogok megsértése és az újságírókkal szembeni visszaélések nem maradhatnak büntetlenül, a demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül – foglalt állást az Európai Bizottság szerdán, az újságírókkal szembeni bűntettek büntetlensége elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából.
Josep Borrell európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, valamint Vera Jourová átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos a november 2-án tartott nemzetközi nap alkalmából kiadott közös közleményben azt írták: a médiát világszerte érik támadások, az újságírókat egyre gyakrabban veszik célba a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó jogszabályok meghozatalával, valamint visszaélésszerű peres eljárások indításával, korlátozva ezzel a pluralizmust, a szerkesztői függetlenséget és sértve a véleménynyilvánítás szabadságát.
„Az újságírók védelme saját jogaink védelmét jelenti. A demokrácia nem működhet szabad és független média nélkül” – fogalmaztak.
Kijelentették: az Európai Bizottság elítéli a gyilkosságokat, a fizikai támadásokat, az önkényes letartóztatásokat, az online és offline megfélemlítéseket, a zaklatásokat és megfigyeléseket, amelyekkel az újságírók időnként szembesülnek hivatásuk gyakorlása közben. Az emberi jogok megsértése és az újságírókkal szembeni visszaélések nem maradhatnak büntetlenül – húzták alá.
„Felszólítunk az újságírók biztonságát szolgáló nemzeti keretek kialakítására, amelyeknek magukban kell foglalniuk a figyelemfelkeltést, a megelőzést, a védelmet és a büntetőeljárást, különös tekintettel a nőkre és a kisebbségi csoportokhoz tartozókra vonatkozó konkrét intézkedéseket” – fogalmaztak.
Az Európai Unió világszerte kiáll az újságírók mellett, akik nap mint nap gyakorolják a véleménynyilvánítás szabadságát mindannyiunk érdekében – tették hozzá.
November 2-át az ENSZ Közgyűlése 2013. december 18-án nyilvánította az újságírókkal szembeni bűntettek büntetlensége elleni küzdelem nemzetközi napjává, részben annak emlékére, hogy 2013-ban ezen a napon Maliban meggyilkolták a Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás két újságíróját.
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
I met Defence Minister Kim Yong Hyun on DPRK & other common security challenges. Russia’s aggression against Ukraine is an existential threat. The Republic of Korea is best positioned to understand it.
Oroszország a kémhálózatát, az állami és a közösségi médiát arra használja fel, hogy aláássa a közvélemény választásokba vetett bizalmát szerte a világon – derül ki egy amerikai titkosszolgálati jelentésből, amelyet mintegy száz országgal osztottak meg – írta a The Guardian.
„Oroszország arra összpontosít, hogy olyan műveleteket hajtson végre, amelyek csökkentik a közvélemény választási feddhetetlenségébe vetett bizalmát” – áll a pénteken kiadott jelentésben, az amerikai hírszerző közösség megállapításaira hivatkozva.
Ez egy globális jelenség. Információink azt mutatják, hogy az orosz kormány magas rangú tisztviselői, köztük a Kremlben is, értéket látnak az ilyen típusú befolyásolási műveletekben, és hatékonynak tartják – áll a brit lap által idézett jelentésben.
A jelentés szerint Oroszország 2020 és 2022 között „összehangolt erőfeszítést” tett annak érdekében, hogy aláássa a közbizalmat kilenc demokráciában, köztük az Egyesült Államokban, legalább 11 választáson. További 17 demokráciát céloztak meg „kevésbé kifejezett” módszerekkel.
A célországok megnevezése nélkül a jelentés szerint az amerikai kormány megosztott velük információkat az orosz hadműveletekről.
Oroszország számára ezeknek a műveleteknek kettős haszna van: instabilitást szít a demokratikus társadalmakon belül, és a demokratikus választásokat működésképtelennek, az ebből következő kormányokat pedig illegitimnek mutatja be – áll a jelentésben. Az Egyesült Államok elismeri „saját sebezhetőségét ezzel a fenyegetéssel szemben” – áll a jelentésben, megismételve, hogy az orosz szereplők megpróbálták aláásni a közbizalmat a 2020-as választásokon, amelyeket Joe Biden elnök nyert Donald Trump ellen.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország a kémhálózatát, az állami és a közösségi médiát arra használja fel, hogy aláássa a közvélemény választásokba vetett bizalmát szerte a világon – derül ki egy amerikai titkosszolgálati jelentésből, amelyet mintegy száz országgal osztotta...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697973840
[modified] => 1697966885
)
[title] => Oroszország a világ számos országában próbálja megrendíteni a demokráciába vetett bizalmat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=93228&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 93228
[uk] => 93158
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 93159
[image] => Array
(
[id] => 93159
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648.jpg
[original_lng] => 40117
[original_w] => 660
[original_h] => 320
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648-300x145.jpg
[width] => 300
[height] => 145
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbnail-tw-20201104171159-1648.jpg
[width] => 660
[height] => 320
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1697956085:12
[_thumbnail_id] => 93159
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1980
[_oembed_2906cf0dd450837a980f257594425b15] =>
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Joe Biden amerikai elnök az ország demokráciáját fenyegető veszélynek nevezte Donald Trumpot és politikájának híveit. Az amerikai elnököt a CNN idézte.
„Valami veszélyes dolog történik most Amerikában. Létezik egy szélsőséges mozgalom, amely nem osztja demokráciánk alaphitét – a MAGA mozgalom (Make America Great Again – Trump legutóbbi választási kampányának szlogenje – a szerk.). Kétségtelen, hogy a mai Republikánus Pártot a MAGA republikánus szélsőségesek irányítják és megfélemlítik. Szélsőséges programjuk, ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg az általunk ismert amerikai demokrácia intézményeit” – figyelmeztetett Biden.
The US Congress has approved a bill to extend the funding of the country's government for 45 days (until November 17) without providing aid to Ukraine, according to the vote broadcast on the website of the upper house of the Congress:https://t.co/KxqKAGmlCdpic.twitter.com/7q38pU3TMi