Az Egyesült Államok nem nyújt biztonsági garanciákat Ukrajnának, ezt Európának kell megtennie, mert ez az ő érdeke – jelentette ki szerdán Donald Trump amerikai elnök kormányának az ülésén, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Trump elmondta: „Nem fogok biztonsági garanciákat nyújtani, hadd tegye ezt Európa. Ez az ő érdekük, a szomszédjuk.” Ugyanakkor megjegyezte, hogy az Egyesült Államok erőfeszítéseket tesz annak biztosítására, hogy „minden úgy menjen, ahogy kell”. Egyúttal leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is Kijev partnere marad, mivel Ukrajnának sok ritkaföldfémje van, amelyek fontosak Amerika számára.
„Ez az üzlet nagy vagyont hoz nekünk, és reméljük, hogy mindent meg tudunk oldani. Ezt két okból teszem – azért, hogy megállítsam (az ukrajnai háborúban részt vevő emberek halálát – a szerk.), és nem akarok több pénzt költeni” – hangsúlyozta az amerikai elnök. Kijelentette, hogy az USA vissza kívánja szerezni az összes elköltött pénzt, és még többet szeretne kapni. Megjegyezte: éppen ezért akar együttműködni Ukrajnával.
„Visszaszerezzük, ami a mién, Zelenszkij jön, Ukrajnának is jó üzlet. Automatikusan kapnak így bizonyos biztonsági garanciákat is, mert mi ott leszünk, és Európa mindenre nagyon odafigyel. Nagy-Britannia és Franciaország azt mondta, hogy békefenntartó erőket akarnak küldeni oda. Szerintem ez jó” – hangsúlyozta Donald Trump.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok nem nyújt biztonsági garanciákat Ukrajnának, ezt Európának kell megtennie, mert ez az ő érdeke – jelentette ki szerdán Donald Trump.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740601440
[modified] => 1740600607
)
[title] => Az Egyesült Államok nem ad biztonsági garanciákat Ukrajnának, azokat átengedi Európának – Trump
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142539&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142539
[uk] => 142555
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142540
[image] => Array
(
[id] => 142540
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27.jpg
[original_lng] => 50555
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/trump-27.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740600124:8
[_thumbnail_id] => 142540
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3061
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_110efd2cb55daf84e43912fab669fd2f] =>
NOW - Trump on taking Greenland: "I think we're gonna get it—one way or the other we're gonna get it." pic.twitter.com/V3ZK81gRCK
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
A háború és az ellenségeskedés lezárása csak akkor lesz lehetséges, ha Ukrajna olyan biztonsági garanciákat kap, amelyek biztosítják, hogy a háború nem kezdődik újra – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Ez az egész megállapodás (az ásványokról – a szerk.) az általános elvekről és a jó szándékról szól egy olyan alap létrehozására, amely a jövő 50 %-ával lesz feltöltve. De mivel még nincs igazi alap semmit sem lehet feltölteni. A következő megállapodás nélkül nem fog működni.”
Az elnök hangsúlyozta: ez számomra azért fontos, mert az első és a második lépés között meg kell értenünk, hogy hanyadán állunk az Egyesült Államokkal. „Mindannyiunknak meg kell értenünk, hogy egyszerűen nem lesz tűzszünet, ha Ukrajnának nincsenek biztonsági garanciái. Így nem lesz. Csak így lesz: a háborúnak úgy van vége, hogy tudjuk, hogy holnap nem kezdődik újra” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij elnök úgy véli, hogy ezen a héten nem lehet véget vetni az ukrajnai háborúnak, legalábbis az Ukrajna számára szükséges garanciákkal – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az államfőnek az Ukrajna 2025 elnevezésű fórumon tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta:
„Lehetetlen lezárni ezt a háborút ezen a héten garanciákkal Ukrajna számára. Legalábbis, hogy őszinte legyek, nem tudom, hogyan lehet ezt ma megtenni a mi találkozóink nélkül. Ami a megállapodást illeti, mint mondtam, nem létezhet ilyen vagy olyan formátum, ahol adósok vagyunk. Készek vagyunk új befektetésekre és egyenrangú partnerek lenni.”
Az elnök kijelentette azt is, hogy az Egyesült Államokkal való egyenlő partnerség alapján létre lehetne hozni egy alapot az ország fellendítésére. Szerinte, ha az alap 50/50 arányban kerül feltöltésre, akkor Ukrajna is hozzájárul az állami vállalatok nyereségének befektetésével. „Ha az Egyesült Államok pénzt fektet be és befektetésnek tekinti, akkor a magunk részéről mi is befektetünk. Ezenkívül a befagyasztott orosz eszközökből is felhasználhatunk forrásokat, mert az a mi pénzünk” – hangsúlyozta. Becslése szerint az engedélyekből származó bevétel mintegy évi 2 milliárd dollárt hozhat Ukrajnának.
Az államfő azt is megjegyezte, hogy az Egyesült Államok a katonai segítségnyújtást Ukrajna biztonságába való befektetésnek tekintheti. „Például a Patriot rendszer ára körülbelül 1,5-1,8 milliárd dollár. Szükségünk van még 20 ilyen rendszerre, ami 35 milliárd dollár. Ha az USA biztosítja ezeket, az is befektetésnek tekinthető” – magyarázta.
Az elnök hangsúlyozta, hogy mindezek a kérdések legmagasabb szintű megbeszélést igényelnek. „Ehhez szükség van egy találkozóra. Tisztességesnek kell lennie, vagyis meg kell történnie, mielőtt Trump találkozna Putyinnal” – szögezte le Volodimir Zelenszkij.
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.
Az Egyesült Államok által javasolt megállapodás a kritikus ásványokról igazságtalan, mert nem tartalmaz biztonsági garanciákat, Ukrajna egyetlen országnak sem lesz nyersanyag-kitermelési központja – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök az Anadolu török hírügynökségnek nyilatkozva, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette: „Azt mondtam: »Ez a dokumentum nincs készen, nem fogjuk aláírni.” Az Egyesült Államokkal kötendő megállapodást véglegesíteni kell« – tette hozzá.
„Mindig nyitott vagyok arra, hogy fektessenek be az országunkba, fektessenek be a természeti erőforrásainkba. Biztos vagyok benne, hogy a társadalmunk támogatja ezt, a parlamentünk is támogatja ezt. De ha adni akarunk valamit, akkor kapnunk is kell valamit cserébe. Szerintem ez az igazságosság” – szögezte le az elnök.
Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajna jelentős természeti erőforrásokkal rendelkezik, beleértve a földgázt, az olajat és a ritkaföldfémeket, amelyek többsége orosz megszállás alatt áll, hangsúlyozva e területek felszabadításának szükségességét. „Nem akarunk egyetlen kontinensnek sem a nyersanyagközpontja lenni. Itt nem barátságról vagy partnerségről van szó. Ez benne van az alkotmányunkban. Elnökként nem fogom megsérteni az alkotmányt. Meg fogom védeni a földünket és az érdekeinket” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Az Európai Unió továbbra is növeli az Ukrajnának nyújtott támogatását, Európa kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának – jelentette ki szerdán Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
A jelentés szerint Metsola kijelentette, hogy Európa kész megadni Ukrajnának a szükséges biztonsági garanciákat, még akkor is, ha az Egyesült Államok nem teszi meg ugyanezt. Hangsúlyozta, hogy az EU már 48,5 milliárd eurónyi katonai támogatást mozgósított, és továbbra is erősíti Ukrajna védelmi képességeit.
Az Európai Parlament elnöke elmondta: kiemelt prioritás az EU védelmi képességeinek erősítése, beleértve a 27 tagállam hadseregének integrálását a jobb koordináció és a hatékonyság növelése érdekében. Már több mint egymillió lőszert szállítottak, 75 000 ukrán katonát képeztek ki, és fontolgatják, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételt Ukrajna támogatására fordítsák – tette hozzá.
Az európai házelnök hangsúlyozta: a helyzet folyamatos felülvizsgálatot igényel, az EU kész a biztonsági garanciák kiterjesztésére. Leszögezte, Európának határozottan kell fellépnie, meg kell erősítenie a védelmi együttműködést Ukrajnával. „Tehát már cselekszünk, de természetesen fel kell mérnünk a helyzetet, és készen kell állnunk arra, hogy minden szükséges biztonsági garanciát megadjunk a tartós béke biztosításához” – emelte ki Roberta Metsola.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió továbbra is növeli az Ukrajnának nyújtott támogatását, Európa kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának – jelentette ki szerdán Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1739965140
[modified] => 1739963805
)
[title] => Európa kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának az Egyesült Államok nélkül is – európai parlamenti elnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=141504&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 141504
[uk] => 141512
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 121868
[image] => Array
(
[id] => 121868
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068.jpg
[original_lng] => 55853
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/original-2024-07-16t151420068.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1739957159:2
[_thumbnail_id] => 121868
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3085
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202969557001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 48542
[1] => 238
[2] => 50707
[3] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => biztonsági garanciák
[1] => Európai Parlament
[2] => Roberta Metsola
[3] => Ukrajna
)
)
[5] => Array
(
[id] => 141373
[content] =>
Mark Rutte NATO-főtitkár a párizsi „sürgős csúcstalálkozó” után kijelentette, hogy Európa kész felvállalni a kezdeményezést Ukrajna biztonsági garanciáit illetően – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Rutte X-bejegyzésére hivatkozva.
A jelentés szerint a NATO-főtitkár a francia fővárosban számos európai állam vezetőjével folytatott megbeszélést követően leszögezte, hogy „Európa kész és hajlandó megerősíteni magát, kezdeményezni, hogy biztonsági garanciákat adjon Ukrajnának”.
Rutte azt is hangsúlyozta, hogy ez a „nézete a mostani párizsi találkozóról”. „Európa kész és hajlandó feljebb lépni. Vezető szerepet játszani Ukrajna biztonsági garanciáinak a biztosításában. Kész és hajlandó sokkal többet befektetni biztonságunkba” – mutatott rá.
Ezenkívül a NATO-főtitkár a részletek további meghatározásának szükségességéről is beszélt, de hozzátette, hogy „a kötelezettségvállalások egyértelműek”.
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
A brit miniszterelnök szerint Európának szerepet kell kapnia az ukrajnai háború befejezéséhez vezető folyamatban, de csak az Egyesült Államok biztonsági garanciavállalása akadályozhatja meg, hogy Oroszország ismét megtámadja Ukrajnát.
Keir Starmer, aki hétfőn jelen volt a francia államfő, Emmanuel Macron által Ukrajna ügyében összehívott, több európai vezető részvételével lezajlott párizsi csúcstalálkozón, hétfő esti nyilatkozatában megerősítette:
Nagy-Britannia kész békefenntartókat küldeni Ukrajnába, ha megállapodás születik a tartós békéről.
Starmer ezt a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásában megjelent cikkében is leszögezte. Azt írta: Nagy-Britannia készen áll arra, hogy vezető szerepet vállaljon az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kialakítását célzó munka felgyorsításában, és ennek részeként legalább 2030-ig évi 3 milliárd font (1450 milliárd forint) katonai segélyt nyújt Ukrajnának.
A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia „kész és hajlandó” e biztonsági garanciákhoz katonák ukrajnai telepítésével is hozzájárulni, ha ez szükségessé válik.
Starmer azonban a hétfői Telegraph-cikkben is leszögezte, hogy az amerikai biztonsági garanciák alapvető jelentőségűek a tartós béke szempontjából, mivel csak az Egyesült Államok tudja elrettenteni Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni újbóli támadástól.
A párizsi találkozóról hazatérve, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban hétfő este elmondott nyilatkozatában Starmer közölte: a jövő héten Washingtonba utazik, ahol Donald Trump amerikai elnökkel ismerteti, hogy London megítélése szerint melyek a tartós ukrajnai béke megteremtésének kulcsfontosságú elemei.
A munkáspárti brit miniszterelnök kijelentette: fel kell ismerni, hogy a világ ma már egy új korszakban él, és nem szabad „reménytelenül a kényelmes múltba kapaszkodni”.
Hozzátette: eljött az ideje, hogy Európa felelősséget vállaljon saját biztonságáért, növelnie kell katonai kapacitásait és védelmi kiadásait, és ebben Nagy-Britannia vezető szerepet kíván betölteni.
Donald Trump a minap felszólította a NATO-tagállamokat arra, hogy hazai össztermékük (GDP) 5 százalékát költsék védelmi kiadásokra a szövetség jelenleg érvényes ajánlásában szereplő 2 százalékos minimum helyett.
London egyelőre ennek a felére vállalt távlati kötelezettséget: Keir Starmer többször hangoztatott hivatalos álláspontja szerint a brit kormány „kijelöli majd” azt az utat, amely elvezet a hazai össztermék 2,5 százalékának megfelelő védelmi költségvetés eléréséhez.
[type] => post
[excerpt] => A brit miniszterelnök szerint Európának szerepet kell kapnia az ukrajnai háború befejezéséhez vezető folyamatban, de csak az Egyesült Államok biztonsági garanciavállalása akadályozhatja meg, hogy Oroszország ismét megtámadja Ukrajnát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739886480
[modified] => 1739868610
)
[title] => Keir Starmer: csak amerikai biztonsági garancia akadályozhatja meg a háború kiújulását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=141341&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 141341
[uk] => 141498
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 141342
[image] => Array
(
[id] => 141342
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron.png
[original_lng] => 511315
[original_w] => 877
[original_h] => 502
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron-300x172.png
[width] => 300
[height] => 172
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron-768x440.png
[width] => 768
[height] => 440
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron.png
[width] => 877
[height] => 502
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron.png
[width] => 877
[height] => 502
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron.png
[width] => 877
[height] => 502
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/starmer-mackron.png
[width] => 877
[height] => 502
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1739952615:8
[_thumbnail_id] => 141342
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3470
[translation_required_done] => 1
[_oembed_618972fd3119bb7bf06cab4c89d03dfe] =>
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2
Jonas Gahr Störe, Norvégia miniszterelnöke úgy vélekedett, hogy „nem most van itt az ideje” annak, hogy norvég katonák Ukrajnába küldéséről tárgyaljanak – jelentette az MTI.
„Ez még nem a megfelelő idő arra, hogy következtetéseket vonjunk le arról, hogyan kellene megfogalmazni a biztonsági garanciát, és milyen hozzájárulást kellene nyújtani” − hangsúlyozta az NRK helyi közrádiónak.
„Készek vagyunk és hajlandóak vagyunk hozzájárulni Ukrajna biztonsági garanciáihoz, szükség esetén saját csapataink bevetésével” − írta Keir Starmer brit miniszterelnök a Daily Telegraph vasárnapi számában.
Störe elmondta, hogy hétfőn beszélt Starmerrel. Norvégia és Nagy-Britannia ugyanazon az állásponton van Ukrajna folyamatos támogatását illetően, azzal az egyértelmű elvárással, hogy Ukrajnának helyet kell kapnia az asztalnál (a tárgyalásokon), és Európának egységes üzenettel kell részt vennie − írta az X közösségi oldalán.
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
Ukrajna érdekelt az Egyesült Államokkal kötött ásványianyag-megállapodás aláírásában, a dokumentum azonban jelenleg semmilyen biztonsági garanciát nem tartalmaz – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök az Abu-Dabiban tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Nagyon érdekeltek vagyunk abban, hogy aláírjunk egy megállapodást az Egyesült Államokkal. Ezt Trump elnöknek is elmondtam: Ukrajna alá akarja írni a megállapodást. De amikor a részletekhez értünk, kiderült, hogy az jelenleg nem tartalmaz biztonsági garanciákat. És ez egy alapvetően fontos szempont, amelyet legalább a memorandumban fel kell vázolni.”
Az elnök hozzátette: a megállapodás egyes részletei idővel változhatnak, de az alapokat azonnal meg kell határozni. Ha a megállapodás biztonsági garanciákat is tartalmaz, akkor azokat a NATO vagy alternatív mechanizmusok összefüggésében kell mérlegelni – tette hozzá. Mint megjegyezte, a biztonsági garanciák nemcsak katonai segítségnyújtást, hanem gazdasági és politikai kötelezettségeket is tartalmaznak.
A mi hadseregünkkel kapcsolatban: ha Ukrajna jelenleg nem tagja a NATO-nak, akkor a szövetséggel analóg saját biztonsági rendszert kell kiépíteni. Ez pedig ne csak egy koncepció legyen, hanem konkrét lépések. Ehhez finanszírozásra, fegyverekre és beruházásokra van szükség
Ha Donald Trump leállítja az Egyesült Államok támogatását Ukrajna számára, Európa önállóan nem fogja tudni pótolni ezt a hiányosságot. Ezt Volodimir Zelenszkij közölte a The Guardian lapnak adott interjújában.
Vannak hangok, amelyek azt mondják, hogy Európa biztonsági garanciákat kínálhatna amerikaiak nélkül, de én mindig azt mondom: nem. Az amerikaiak nélküli biztonsági garanciák nem igazi biztonsági garanciák
– hangsúlyozta Zelenszkij.
A elnök elmondta, hogy kész tárgyalni a háború befejezéséről, de szeretné, ha Ukrajna ezt az „erő pozíciójából” tenné, és hozzátette, hogy amerikai cégeknek kedvező szerződéseket fog javasolni az újjáépítésre és befektetési engedményeket, hogy megpróbálja Trumpot a saját oldalára állítani.
Az elnök hétvégén a müncheni biztonsági konferenciára utazik, ahol reményei szerint találkozik az Egyesült Államok alelnökével, J. D. Vennel. Az utóbbi éppen az egyik leginkább ellenálló személy Trump közvetlen környezetében Ukrajnával szemben.
2024-ben, még szenátorként, Ven elutasította, hogy találkozzon Zelenszkijjel, és korábban azt is kijelentette, hogy „tényleg mindegy neki, mi történik Ukrajnával”.