Európa kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának az Egyesült Államok nélkül is – európai parlamenti elnök

Európa kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának az Egyesült Államok nélkül is – európai parlamenti elnök

11:39 Február 19, 2025

Politika 664 2 хвилини

Українська

Az Európai Unió továbbra is növeli az Ukrajnának nyújtott támogatását, Európa kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának – jelentette ki szerdán Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.

A jelentés szerint Metsola kijelentette, hogy Európa kész megadni Ukrajnának a szükséges biztonsági garanciákat, még akkor is, ha az Egyesült Államok nem teszi meg ugyanezt. Hangsúlyozta, hogy az EU már 48,5 milliárd eurónyi katonai támogatást mozgósított, és továbbra is erősíti Ukrajna védelmi képességeit.

Az Európai Parlament elnöke elmondta: kiemelt prioritás az EU védelmi képességeinek erősítése, beleértve a 27 tagállam hadseregének integrálását a jobb koordináció és a hatékonyság növelése érdekében. Már több mint egymillió lőszert szállítottak, 75 000 ukrán katonát képeztek ki, és fontolgatják, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételt Ukrajna támogatására fordítsák – tette hozzá.

Az európai házelnök hangsúlyozta: a helyzet folyamatos felülvizsgálatot igényel, az EU kész a biztonsági garanciák kiterjesztésére. Leszögezte, Európának határozottan kell fellépnie, meg kell erősítenie a védelmi együttműködést Ukrajnával. „Tehát már cselekszünk, de természetesen fel kell mérnünk a helyzetet, és készen kell állnunk arra, hogy minden szükséges biztonsági garanciát megadjunk a tartós béke biztosításához” – emelte ki Roberta Metsola.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei