Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meg van győződve arról, hogy bizonyos feltételek mellett Ukrajnának 1,5 millió katonára kell növelnie hadserege létszámát. Az államfő ezt a müncheni biztonsági konferencia hátterében közölte az újságírókkal folytatott megbeszélésen.
„Ha nem vagyunk a NATO-ban, vagy még nem vagyunk a NATO-ban, ez azt jelenti, hogy meg kell védeni magunkat egy olyan hadsereggel, amely képes megvédeni magát. Vagyis ez NATO-fegyverek, megfelelő létszámú honvéd. Milyen számról van szó? Azokat a számokat nevezem meg, amelyeket minden hadsereggel együtt egyeztettünk – másfél milliós létszámú hadsereg. Másfél millió. És ma a hadseregünk, amely közel feleakkora, Ugyanez vonatkozik harci dandárokra – körülbelül feleannyi van, mint amennyire szükségünk van. Nekik 220 van. Nekünk ma 110 harci dandárunk van. Tehát 220-ra van szükségünk”, hangsúlyozta Zelenszkij.
Az elnök hozzátette, ha az ukrán költségvetésben hozzávetőlegesen 40 milliárd hrivnya támogatást van a hadsereg számára, azt legalább másfélszeresére kell emelni, ami évente hozzávetőleg 60 milliárd.
Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy honnan lesznek ezek a források?
A védelmi minisztérium azon dolgozik, hogy népszerűsítse az ukrán nyelvet a katonaság körében. Szerhij Melnik miniszterhelyettes és Tarasz Kreminy nyelvi ombudsman találkozóján a felek megállapodtak abban, hogy együttműködnek az államnyelv a hadseregben való népszerűsítése érdekében, számolt be a védelmi minisztérium sajtószolgálata.
„A védelmi rendszerben hivatalos szinten 100%-ban az ukrán nyelvet használják. Az informális kommunikáció során azonban a honvédek néha orosz szavakat használnak. Ez többek között az ország több mint háromszáz éves oroszosításának a következménye. Tisztában vagyunk az ukrán nyelv fontosságával nemcsak a nyelvtörvény betartása, hanem a mindennapi kommunikáció terén is. Az ukrán nyelv az ukrán fegyveres erőknél továbbra is az egység és az identitás egyik fő tényezője”, szögezte le Melnik.
Kreminy a maga részéről hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán háború körülményei között az államnyelv a „barát vagy ellenség” kulcsfontosságú jelzőjévé vált, lehetővé téve az ellenség gyors azonosítását és megsemmisítését.
„A nemzeti prioritások megerősítése, az egység és a küzdelem erősítése érdekében fontos a hatályos jogszabályok szigorú betartása, az államnyelv használata, valamint a nemzet identitását meghatározó tényező és fő jellemző tiszteletben tartása. A kiterjedt oktatási intézményhálózattal, nyelvtanfolyamokkal, állami és helyi nyelvi programokkal mindannyian, a gyarmatosítók asszimilációs politikájának következményeit leküzdve, erősítjük az ukrán szó erejét, biztosítva ezzel az államnyelv teljes körű működését a közélet minden területén, és erősítjük Ukrajna egységét”, hangsúlyozta Tarasz Kreminy.
A választások megtartásához Ukrajnában fel kell függeszteni vagy meg kell szüntetni a hadiállapotot, de ha ezt tesszük, akkor elveszítjük hadseregünket – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök az ITV News brit tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő ezzel a témával kapcsolatban megjegyezte, hogy a háború alatt az ukránok a választások ellen vannak, mert tudják, mi fog történni.
„A háború alatt lakosságunk a választások ellen van. Minden ember ellene van. Miért? Mert mindenki tudja, mi fog történni. Mit jelentenek a választások? Egyáltalán nem félek tőlük. Csak hát mi lesz? Meg kell szüntetni a hadiállapotot, vagy fel kell függeszteni a hadiállapotot. Ha felfüggesztjük a hadiállapotot, elveszítjük a hadsereget. És az oroszok elvben boldogok lesznek”
Az ukrán elnök az Associated Pressnekadott interjújában kijelentette, hogy meglátása szerint a leghatékonyabb lehetőség Ukrajna szövetségesei számára egyértelműen a NATO-tagság lenne, ami Donald Trump amerikai elnököt is megerősítené geopolitikai értelemben.
Ez szerinte azt jelezné Oroszország számára, hogy nem ő dönti el, ki legyen a katonai szövetség tagja és ki ne, hanem az Egyesült Államok. Ez pedig meglátása szerint nagy győzelmet jelentene Trumpnak – idézi Zelenszkij szavait az AP.
Kiemelte, hogy mindemellett a 800 ezer fős ukrán hadsereg bónusz lenne a NATO számára, különösen akkor, ha Trump arra törekszik, hogy a tengerentúlon állomásozó amerikai csapatokat hazavigye.
Állítása szerint a biztonsági garanciákra vonatkozó egyéb javaslatokat az Egyesült Államok és Európa elegendő fegyverzetével, valamint Kijev támogatásával kell alátámasztani saját védelmi iparának fejlesztéséhez.
Megjegyezte továbbá azt is az interjúban, hogy Franciaország javaslata, miszerint Ukrajnában állomásozzanak az európai erők elrettentés céljából, már kezd formát ölteni, de még sok a kérdőjel a parancsnoki és az ellenőrzési struktúrával, valamint a csapatok létszámával és elhelyezésével kapcsolatosan.
Volodimir Zelenszkij elnök utasította a kormányt, hogy nyújtson be jelentést azokról a programokról, amelyek az USAID amerikai támogatása nélkül maradnak, humanitárius programokról van szó – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő kedd esti videoüzenetére hivatkozva.
Az elnök szerint Olekszij Kuleba, Ukrajna újjáépítéséért felelős miniszterelnök-helyettese és más kormánytisztviselők azt vizsgálják, hogy jelenleg mely programok hiányoznak. Megjegyezte, hogy ezek a programok szinte mindegyike nem Ukrajna kormányán, hanem közvetlenül a közösségeken és különféle szervezeteken keresztül valósultak meg.
„Sok projekt van. Meg fogjuk határozni, hogy ezek közül melyek a kritikusak, és amelyeknek most van szükség megoldására. Az ilyen finanszírozás egy részét állami forrásainknak köszönhetően tudjuk biztosítani, egy részét az európaiakkal és amerikaiakkal fogjuk egyeztetni. Ez sok területre vonatkozik – a kommunikációtól kezdve a digitalizáción át a veteránok, iskolák, kórházak és az újjáépítés támogatásáig” – mondta az államfő.
„Az ilyen programok részletei nem állami ügyek, a kormány illetékesei mindent bemutatnak neki. Különösen a gyerekekkel, a veteránokkal és az infrastruktúra-védelmi programokkal kapcsolatosakat” – szögezte le Volodimir Zelenszkij.
Az Egyesült Államok a legnagyobb pénzügyi támogató a világon. Donald Trump amerikai elnök azonban aláírt egy végrehajtási rendeletet, amely 90 napra ténylegesen befagyasztja a más országoknak nyújtott segélyprogramjait. A programokat felülvizsgálják annak megállapítása érdekében, hogy összhangban vannak-e a Trump-adminisztráció politikai céljaival.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Vlagyimir Putyin orosz diktátor valószínűleg az ukrán hadsereg létszámának csökkentését fogja követelni, de az ukrán vezetés ezt nem fogja engedni – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnöknek a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök közölte, hogy Putyin, mivel nincsenek erős nyugati biztonsági garanciák Ukrajna számára, többször is felveti majd az ukrán hadsereg csökkentését. Mióta Ukrajna 800 000 katonából álló hadsereget állított fel, Európa támogatásával képes lesz megvédeni magát és visszavágni a Kreml urának – hangsúlyozta.
„A leggyorsabb módja ennek az, hogy nyomást gyakorolnak az USA-ra, hogy Ukrajna ne legyen a NATO-ban, és minden szövetségesünk nyomást gyakoroljon ránk, hogy ötszörösére csökkentsük a hadseregünket. Ő ezt akarja. Nem engedjük, hogy ez megtörténjen, de megpróbálja megtenni” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Ma az ukrán hadsereg ereje 880 000 fő és körülbelül 600 000 orosz megszálló van, de mivel a hadsereg az egész országot védi, a front egyes területein az ellenség számbeli fölényben van – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök Varsóban a Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján.
A jelentés szerint Zelenszkij a katonák létszámáról nyilatkozott, amikor külföldi kontingens Ukrajnába való esetleges beküldésére vonatkozó kérdésre válaszolt. Elmondása szerint ezeknek az erőknek és eszközöknek az elhelyezését illetően a „jövő programja” keretében mérlegelik.
„Miért? Bárhogyan is lesz, a háború után is meg kell értenünk, kivel van dolgunk. Tudják, ma 600 ezer (kicsit plusz) orosz kontingens van az államunk területén. Talán egy kis mínusz, attól függően, hogy mi fiaink ma hogyan működtek. Ami az ukrán hadsereget illeti, 880 ezren védik az egész területet” – mondta el az elnök. Emiatt egyes területeken az oroszok számbeli fölényben vannak – tette hozzá. Mint hangsúlyozta, Ukrajna támogatja a kezdeményezést egy külföldi kontingenssel kapcsolatban, de egyrészt meg kell érteni, mi lehet az, másrészt milyen lesz az ukrán hadsereg.
„Ez egy nagy hadsereg. Ezért a csökkentésére vonatkozó üzenetekkel kapcsolatos játékba nem megyünk bele. Mert ez egy olyan nagy hadsereg, amely ma elrettenti az ellenséget. Ez komoly, és ma ez az egyetlen garancia a biztonságra, plusz a partnereink fegyverei, ezért a nagy hadsereg fenntartása is része ezeknek a megállapodásoknak” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Ma az ukrán hadsereg ereje 880 000 fő és körülbelül 600 000 orosz megszálló van, de mivel a hadsereg az egész országot védi, a front egyes területein az ellenség számbeli fölényben van – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736966880
[modified] => 1736960187
)
[title] => Zelenszkij: az ukrán hadsereg 880 ezer fő, és egész Ukrajnát védi, ezért nem csökkentjük a létszámát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=137899&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137899
[uk] => 137906
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137900
[image] => Array
(
[id] => 137900
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23.jpg
[original_lng] => 26681
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-23.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1736955114:2
[_thumbnail_id] => 137900
[_edit_last] => 12
[views_count] => 680
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 73621
[1] => 49537
[2] => 23414
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => létszám
[1] => Ukrajna védelme
[2] => ukrán hadsereg
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[7] => Array
(
[id] => 134115
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök új személycseréket jelentett be a védelmi erőkben és a vezérkarban, ami a „gyorsabb haladáshoz szükséges – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az ukrán elnöknek az Olaf Scholz német kancellárral Kijevben közösen tartott sajtótájékoztatón tett nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök elmondta: „A közelmúltban bemutattam az állékonysági tervet, elsősorban államunkon belül. A védelmi képesség, a kapacitás, a hadseregünk az egység egyik fő prioritása és ennek a tervnek a többi pontja. Vannak konkrét reformok, konkrét megoldások.”
Az államfő szerint ezeket a döntéseket „konkrét emberek” hozzák meg. „Ezek nem az utolsó átalakítások, lesz még több, mert gyorsabban kell haladni” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Petr Pavel, Csehország elnöke több tucat cseh állampolgárnak engedélyezte, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz, a csehek összesen csaknem 200 engedélykérelmet nyújtottak be – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Český rozhlas című cseh kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Filip Platos, a cseh államfő sajtótitkára elmondta, hogy több mint 180 cseh állampolgár fordult Pavelhez azzal a kéréssel, hogy csatlakozhassanak az ukrán hadsereghez. A Cseh Köztársaság törvényei szerint ugyanis az állampolgárok nem vehetnek részt katonai vagy félkatonai alakulatokban külföldön az ország elnökének engedélye nélkül.
A cseh kiadvány szerint ismeretes, hogy Pavel elnök 60 cseh állampolgárnak engedélyezte, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy hány kérelmet utasítottak el.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Petr Pavel, Csehország elnöke több tucat cseh állampolgárnak engedélyezte, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erőkhöz, a csehek összesen csaknem 200 engedélykérelmet nyújtottak be.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730583000
[modified] => 1730581332
)
[title] => A cseh elnök több tucat állampolgár számára engedélyezte, hogy belépjenek az ukrán fegyveres erők kötelékébe
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131293&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131293
[uk] => 131300
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131294
[image] => Array
(
[id] => 131294
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg
[original_lng] => 25926
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1730579910:8
[_thumbnail_id] => 131294
[_edit_last] => 12
[views_count] => 929
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c875129664d0b4a640857e347db0adb0] =>
[_oembed_time_c875129664d0b4a640857e347db0adb0] => 1739433694
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 68620
[1] => 5588
[2] => 191888
[3] => 23414
)
[tags_name] => Array
(
[0] => cseh állampolgárok
[1] => engedélyezés
[2] => Petr Pavel
[3] => ukrán hadsereg
)
)
[9] => Array
(
[id] => 129256
[content] =>
Az ukrán elnök szerint az orosz erők megpróbálták kiszorítani az ukrán csapatokat a Kurszk határvidékén lévő állásokból, de sikertelenül. Eközben az orosz védelmi minisztérium két falu visszafoglalásáról számolt be a térségben. A kelet-ukrajnai fronton továbbra is nehéz a helyzet az ukrán erők számára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat este videoüzenetében beszámolt arról, hogy az orosz erők megkísérelték visszaszorítani az ukrán csapatokat az oroszországi Kurszk határvidékén lévő állásaikból. Az elnök szerint azonban a kijevi erők sikeresen tartják pozícióikat.
Ami a kurszki műveletet illeti, Oroszország megpróbálta visszaszorítani az állásainkat, de mi tartjuk a kijelölt vonalakat – fogalmazott Zelenszkij.
Az orosz védelmi minisztérium pénteken közölte, hogy erőik visszafoglaltak két falut a határ menti Kurszk térségében. Ez a terület az, ahol az ukrán csapatok augusztusban tömegesen behatolást indítottak.
Az ukrán elnök elismerte, hogy a kurszki előrenyomulás célja az orosz csapatok elvonása volt a kelet-ukrajnai frontállásokról. Ezen a területen az orosz erők az elmúlt hónapokban folyamatosan előretörést értek el.
Zelenszkij beszédében kitért arra, hogy a részben orosz erők által ellenőrzött Donyeck és Zaporizzsja régiókban továbbra is rendkívül nehéz a helyzet.
Nagyon nehéz körülmények uralkodnak, kemény ellenséges akciókkal. De egységeink ellenálló képessége döntő fontosságú. Minden a mi ellenálló képességünkön múlik – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Az orosz védelmi minisztérium pénteken bejelentette Osztrovszkij elfoglalását is. Ez a falu a Kurakhove város melletti víztározónál fekszik, és kulcsfontosságú orosz célpont volt a Donyecki területen való előrenyomulás során. Bár Ukrajna hivatalosan nem ismerte el a falu elvesztését, orosz katonai bloggerek előrenyomulásról számoltak be a térségben.