Kevés volt a résztvevő, érvénytelen a szlovák népszavazás

Kevés volt a résztvevő, érvénytelen a szlovák népszavazás

18:47 Július 5, 2026

Politika 50 3 хвилини

Érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában megtartott népszavazás, miután a részvételi arány mindössze 16 százalékot ért el – jelentette be vasárnap a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság, írja az MTI.

Az ország történetének tizedik referendumán két kérdésre lehetett választ adni, részint arra, egyetértenek-e azzal, hogy megszüntessék a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak élethosszig járó juttatást, valamint arra, hogy ismét létrehozzák-e a különleges ügyészség néhány éve megszüntetett hivatalát.

A szlovákiai szabályozás értelmében egy népszavazás akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele és egy személy érvényes voksot ad le.

A csaknem 5,5 millió lakosú Szlovákiában szombaton tartott referendumon a választásra jogosult közel 4 millió 370 ezer állampolgár közül 705 ezren vettek részt. Ez 16,1 százalékos választási részvételt jelent, ami a második legalacsonyabb részvételi arány a szlovákiai népszavazások történetében. A referendumon a legmagasabb arányú részvételt (21,8 százalék) a pozsonyi kerületben, a legalacsonyabbat (13,4 százalék) pedig a kassai kerületben mutatták ki.

Szlovákiában az eddigi tíz népszavazás közül – a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt – csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. A többi népszavazáson a részvételi arány 9 és 44 százalék között – többnyire 20 százalék körül – alakult.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei