Jermak: a frontra megyek, és készen állok bármiféle megtorlásra
A pénteki házkutatás után Andrij Jermak, aki hosszú időn át Zelenszkij egyik legfontosabb stratégiai tanácsadója volt, váratlanul beadta lemondását.
A kijevi korrupcióellenes nyomozók akciója gyorsan átrendezte a hatalmi viszonyokat, és a politikai körökben azonnal megjelentek olyan értékelések, amelyek szerint a frissen kirobbant korrupciós botrány az eddiginél is mélyebbre vághat Ukrajna elitjén belül. Források szerint Jermak az elmúlt években kulcsfigurája volt a béketárgyalásoknak, a diplomáciai kapcsolattartásnak és az elnöki hivatal egész működésének.

Most mégis arról írt: elegük van belőle, megalázták, ezért inkább a front felé veszi az irányt.
A New York Postnak küldött üzenetében azt írta: „A frontra megyek, és készen állok bármiféle megtorlásra. Tisztességes ember vagyok.” Egy másik üzenetében pedig arról beszélt, hogy méltósága sérült, és nem kapott védelmet azoktól, akik pontosan tudják, mi történt valójában. A levelekben többször is utalt arra, hogy február 24-én Kijevben tartózkodott, amikor a háború teljes erővel kitört, és szerinte mindent megtett, amit hazája megkövetelt. Azt is hozzátette, ha ezután már nem reagál hívásokra, azért lesz, mert teljesen másfelé veszi az irányt.
Egyelőre nem világos, milyen formában kíván a frontra utazni, és hogy csatlakozik-e az ukrán fegyveres erőkhöz.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás