Pam Bondi: az Antifa nem aktivizmus, hanem terrorizmus
Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szerdán kijelentette, hogy célja az Antifa nevű szélsőbaloldali mozgalom teljes felszámolása az Egyesült Államokban – számolt be a hirado.hu az MTI nyomán.
A miniszter a Fehér Házban Donald Trump elnök vezetésével tartott nyilvános kerekasztal-beszélgetés során beszámolt arról, hogy a kormányzat január 20-i hivatalba lépése óta 1000 százalékkal nőtt meg a bevándorlási hatóság ügynökei ellen elkövetett támadások száma, olyan helyszíneken, mint Chicago, Portland vagy Dallas.

Egyben közölte, hogy két nagy technológiai vállalat többé nem működteti azt az alkalmazást, ami a szövetségi Bevándorlási és Vámvégrehajtás munkáját nehezíti az illegális bevándorlók elleni fellépésben.
Pam Bondi emlékeztetett arra, hogy az elnök döntése által az Antifa belföldi terrorszervezetnek minősül, és tevékenységükkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az „nem aktivizmus, hanem terrorizmus”.
Donald Trump szerint fizetett anarchisták
Mindeközben Donald Trump elnök azt hangsúlyozta, hogy a szövetségi hatóságok nyomozása arra is irányul, hogy az Antifához tartozó szervezeteket ki támogatja, mert az összehangoltságot jelzi, hogy egymástól távoli helyszíneken tartott tüntetéseken azonos táblák, feliratok tűnnek fel, költséges anyagokat használva.
„Ezek fizetett anarchisták” – jelentette ki az elnök és hozzátette: „Üldözzük az Antifa bűnözőket, és mindazokat, akik támogatják a fellépésüket, erről már rendelkezünk rengeteg feljegyzéssel”.
Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat minden ágát érintő megközelítést alkalmaznak az Antifa elleni fellépés során, ami lehetővé teszi, hogy feltérképezzék a hálózatot. „Amit az FBI-nál végzünk az nagyon egyszerű, nem igényel magas tudományt, követjük a pénzt, a pénz pedig nem hazudik” – fogalmazott az FBI igazgatója a Fehér Házban tartott nyilvános eseményen, amelyen megszólalt több olyan újságíró, akit erőszakos inzultus ért, amikor radikális baloldali szervezetek megmozdulásáról tudósított.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás