A kínai külügyminisztérium szerint az ukrajnai háború gyökere Európa régóta felhalmozódott biztonsági ellentmondásaiban keresendő

A kínai külügyminisztérium szerint az ukrajnai háború gyökere Európa régóta felhalmozódott biztonsági ellentmondásaiban keresendő

17:36 Szeptember 27, 2025

Politika 1018 2 хвилини

Українська

Az ukrajnai háború gyökere Európa régóta felhalmozódott biztonsági ellentmondásaiban keresendő – vélekedett Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken, a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő azt követően szólalt meg, hogy Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette: Peking nem hajlandó rákényszeríteni Oroszországot az ukrajnai háború befejezésére.

Kuo Csia-kun hangsúlyozta: a konfliktus csak akkor rendezhető, ha minden fél jogos biztonsági érdekei érvényesülnek, és párbeszéd, valamint tárgyalások révén létrejön egy kiegyensúlyozott, hatékony és tartós európai biztonsági rendszer.

Hozzátette: nem Kína akadályozza a háború lezárását, hanem mások szítják a feszültséget, gerjesztik a harcokat, és „még háborús haszonra is szert tesznek”.

Kuo emlékeztetett arra, hogy Kína nem az ukrajnai háború kirobbantója és nem is közvetlen szereplője. Hozzátette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Peking mindvégig objektív és pártatlan álláspontot képviselt, a béketárgyalások előmozdításán dolgozott, amit a nemzetközi közösség széles körben elismert.

Peking támogatja, hogy Európa aktívabb szerepet játsszon az ukrajnai háború politikai rendezésének folyamatában – tette hozzá a szóvivő.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei